veszprém
Újabb tagok hagyták ott a Jobbikot Veszprémben a baloldali fordulat miatt
Tovább fogy a Jobbik, a pártot ezúttal Veszprém megyében hagyták el heten. Ezzel a Jobbik újabb önkormányzati mandátumokat veszített, a kilépők ugyanis függetlenként folytatják képviselői munkájukat. A Jobbikból tavaly június óta kilenc polgármester távozott, és több, mint 130 önkormányzati mandátumot vesztett a párt - írja a Magyar Idők.Mária országát nem lehet Mária nélkül, hit és meggyőződés nélkül vezetni!
István király kora egyik legmodernebb államát hozta létre, helyi sajátosságokból és univerzális alapelvek mentén. Olyan egységet épített a széttartó struktúrákból, ami már ezer éve tart meg minket, magyarokat itt, a Kárpát-medencében, és olyan kötőanyagot talált, ami szilárdan áll a történelem során létezett minden belső és külső veszély ellenére. Az első magyar király munkája pedig azért megsemmisíthetetlen, örök érvényű, mert belőlünk áll össze egy egésszé. Szent István már akkor felismerte, hogy a siker záloga, ha tudjuk, milyen körülöttünk a világ és mi az, amit nekünk, magyaroknak lehetséges elérni. Ezért ő a magyarság egyszeregye, a magyarság egyenlete, ma is példa minden közügyekkel foglalkozó magyar ember számára - mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára Veszprémben, az ünnepi megemlékezésen.Veszprémi meglepetés az államalapítás ünnepére
A veszprémi Kokó cukrászda minden évben megemlékezik valamilyen különlegességgel az államalapítás ünnepéről. Idén Pintér Zsolt mestercukrász és csapata a Szent Korona másolatát készítette el marcipánból. A süteménykreáció Veszprémben, a Március 15. úti cukrászdában, egy óriási vitrinben kiállítva fogadja a betérőket. Kicsinyített mását pedig bárki meg is kóstolhatja."A magyar nép fogja megmenteni és megerősíteni Európában a kereszténységet"
A mai ünnep legfőbb kérdése az, mennyire merjük felvállalni keresztény hitünket és magyarságunkat, ma, amikor a világban egyre nagyobb teret nyer, és egyre erőszakosabb a keresztényellenesség - mondta a veszprémi bazilikában tartott ünnepi szentmisén Nagy Károly apát, kanonok. Az egyházi vezető emlékeztetett, hogy Veszprém Szent István király városa, mert feleségével, Gizellával itt ültették el a kereszténység magját. "Gizella, akit én ugyanúgy szentnek tekintek, volt az az asszony, aki képes volt férjéből szentet nevelni" - fogalmazott a kanonok.Veszprémi ellenzéki emlékek - Kész Zoltán bejelentette visszavonulását
Kiütéses győzelemmel foglalta vissza Veszprémet a Fidesz-KDNP, és a biztonság, a gyarapodás józan politikája. A megüresedett képviselői helyért július elején tartott időközi önkormányzati választáson már csak egyetlen LMP-s jelöltet tudott felmutatni az ellenzék. A Fidesz-KDNP jelöltjének 80 százalékos eredményével szemben ő is akkorát bukott, hogy az a darabjaira hullott ellenzék maradékát is megrengette. Mára a még az ellenzéki összefogás mintapéldányaként villogtatott, független jelmezbe öltöztetett, a kormánybuktatás szuper receptjének számító Kész Zoltán is bejelentette, hogy végérvényesen visszavonul a politikából. Közben már az is tudható, hogy az ellenzéki médiamogul oligarcha sem festeget tovább illuminált állapotban a veszprémi éjszakában, inkább Amerikáig menekül. Mi történt az elmúlt három évben, mitől rengett meg és mitől stabilizálódott újra a királynék városának konzervatív ereje? Erről beszélgettünk az idén megválasztott kormánypárti veszprémi politikusokkal és Veszprém polgármesterével. Történet egy városról, amelyik visszaverte és móresre tanította a komplett hazai ellenzéket.Az utolsó fejezet: Simicska és a döglött aknák
Simicska Lajosnak a torkán akadt minden "bombája". Felismerve a megsemmisítő vereséget, nemcsakhogy kapitulál, hanem hanyatt-homlok menekül, a jelek szerint Amerikába. Veszprémi forrásaink szerint nem csak médiabirodalmát, hanem hárskúti birtokát és veszprémi belvárosi házát is árulja. Saját napilap híján - mivel a Magyar Nemzetet már beszántotta - a Népszaván keresztül fenyegetőzött egy utolsót. Pénteken jelent meg "Az utolsó Simicska-bomba" címmel egy cikk, amit mintha csak tollbamondtak volna. Azt írják, az üzletember, még mielőtt elhagyja az országot (sőt a kontinenst), videóvallomást helyezett letétbe arra az esetre, ha vele "bármi történne". Ebben a vallomásban állítólag Orbán Viktorral közös ügyleteiről beszél, ami még sok kellemetlenséget okozhat. Ezt a fenyegetést mintha már hallottuk volna párszor a 2015 februári G-nap óta, de aztán az atombombák gyenge fuvallatként pukkantak szét az éterben. Simicska Lajosnak pedig legfeljebb saját magától van miért tartania, ugyanis kárt csak saját magában tett. Tekintélye utolsó morzsái vizeletfoltos nadrágban foszlottak szét egy veszprémi festegetéssel töltött éjszakán, ráadásul azt beszélik, hogy alkoholproblémái miatt egészségi állapota is sokat romlott.A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a veszprémi időközi önkormányzati választást
Kovács Áron (Fidesz-KDNP) nyerte a veszprémi időközi önkormányzati választást a szavazatok több, mint 80 százalékával - tájékoztatta vasárnap az MTI-t a település jegyzője.Az oktatás lényege értékeink, hagyományaink továbbörökítése - Tizedik alkalommal tüntették ki a kistelepülési oktatókat a pedagógusnapon
Ma van a pedagógusnap, országszerte köszöntik a hazánkban dolgozó mintegy 165 ezer oktatót. "Egy kistelepülési iskola sokkal több mint oktatási intézmény. A kistelepüléseken dolgozó pedagógusok pedig sokkal többet tesznek annál, minthogy megtanítják írni és olvasni a rájuk bízott gyermekeket" - 2007-ben ezzel a mottóval hívta életre a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány a Pedagógusok a kistelepülésekért-díjat. Elsőként a veszprémi térségben hívták fel a figyelmet a falvak pedagógusaira, akik éppolyan elismerést érdemelnek munkájukért, mint városi kollégáik. "A kormány oktatáspolitikája egyik fontos eredményének tartom, hogy felszámolta a szakadékot a kistelepülések és nagyvárosok pedagógusai között. Az életpályamodellnek köszönhetően a béreket is sikerült olyan mértékben növelni, hogy az kifejezze azt a megbecsülést, ami a pedagógusokat megilleti" - mondta PestiSrácoknak Ovádi Péter veszprémi országgyűlési képviselő, miután tizedik alkalommal adták át az alapítókkal a Pedagógusok a kistelepülésekért-díjat.Ajánljuk még
















