Pesti Srácok

Veszprémi ellenzéki emlékek - Kész Zoltán bejelentette visszavonulását

null

Kiütéses győzelemmel foglalta vissza Veszprémet a Fidesz-KDNP, és a biztonság, a gyarapodás józan politikája. A megüresedett képviselői helyért július elején tartott időközi önkormányzati választáson már csak egyetlen LMP-s jelöltet tudott felmutatni az ellenzék. A Fidesz-KDNP jelöltjének 80 százalékos eredményével szemben ő is akkorát bukott, hogy az a darabjaira hullott ellenzék maradékát is megrengette. Mára a még az ellenzéki összefogás mintapéldányaként villogtatott, független jelmezbe öltöztetett, a kormánybuktatás szuper receptjének számító Kész Zoltán is bejelentette, hogy végérvényesen visszavonul a politikából. Közben már az is tudható, hogy az ellenzéki médiamogul oligarcha sem festeget tovább illuminált állapotban a veszprémi éjszakában, inkább Amerikáig menekül. Mi történt az elmúlt három évben, mitől rengett meg és mitől stabilizálódott újra a királynék városának konzervatív ereje? Erről beszélgettünk az idén megválasztott kormánypárti veszprémi politikusokkal és Veszprém polgármesterével. Történet egy városról, amelyik visszaverte és móresre tanította a komplett hazai ellenzéket.

Április 8. előtt Veszprém még az ellenzéki vágyak és remények bástyája volt. Vagy legalábbis annak hitték azok, akik szerint a választók egymás után kétszer is megvezethetők. Most július 27-ét írunk, és a nap híre az, hogy a leghangosabb, pár éve még hősként ünnepelt prókátoruk is kapitulál.

És nem ő az első. Nemrég még itt keresett menedéket pálfordulása, avagy sajátságos coming outja után az oligarcha Simicska Lajos is, hogy innen vezényelje, segítse pénzzel, paripával a kormánybuktatást. Neki se jött össze.

A tanulság az, amit ez a kis város az egész országnak, politikai szédelgőknek és milliárdosoknak egyaránt megtanított: hogy hiába a temérdek pénz, a jelmez és a színjáték, előbb vagy utóbb a nép átlát a szitán és akkor nem marad más a köpönyegforgatóknak, csak a teljes megsemmisülés, megadás és visszavonulás.

PestiSracok facebook image
Veszprémben 2010 óta csak egyszer nyert választást nem fideszes jelölt, ő sem húzta sokáig... Fotó: Veszprém Tourinform

Veszprém, a "kétharmadbontó"… három évvel ezelőtt

„Kész Zoltán kiütötte a Fideszt Veszprémben”, „Kész simán győzött Veszprémben, ennyit a kétharmadról”, „Kész Zoltán: megkezdjük az Orbán-kormány ledöntését” – csak néhány szalagcím az ellenzéki sajtóból 2015. február 22-éről. Ezen a napon tartottak időközi országgyűlési képviselőválasztást Veszprémben, azután, hogy a korábban verhetetlennek bizonyult Navracsics Tibort pártja Brüsszelbe, az Európai Bizottságba küldte.

Kész gyorsan megmutatta, hogy városa és választókerülete túlságosan nem érdekli. A térség polgármesterei sorra panaszolták, hogy képviselőjük nem keresi velük a kapcsolatot, magukra maradtak. Az angoltanár amerikai előadásokra utazgatott, közben pedig országos ismertségét, ellenzéki körökben szerzett népszerűségét meglovagolva országos politikai babérokra tört. Népszavazási kezdeményezéseket nyújtott be, amikből persze nem lett semmi, és szerepelt, ahol és amennyit tudott.

Meglett az eredménye. Mire elérkezett a 2018-as választás kampánya, Kész mintaprojekt lett. Elhitték neki, hogy ez lehet a titkos recept, pláne, miután Hódmezővásárhelyen is bejött: öltöztess egy párton kívüli paprikajancsit „civil” mezbe, kiáltsd ki függetlennek és csak a háttérben sorakoztasd fel az ellenzéki pártokat, támogatóként. Ha a választó beveszi, és a jelölt a Parlamentbe vagy épp polgármesteri székbe ül, majd jöhet az osztozkodás, egyezkedés...

Kidolgozták hát a „legesélyesebb jelölt” meg a „taktikai szavazás” programot, aminek még kisfilmet és külön honlapot is legyártottak. A programot Késszel, Mellár Tamással, na meg Márkival-Zay Péterrel reklámoztatva turnézta körbe az ellenzék az országot.

Kész Zoltán és az általa megjátszott "független jelölt" szerep volt az ellenzék titkos szuper receptje, de másodszor már nem jött be - Fotó: MTI

Az első pofon

Késznek Veszprémben újra sikerült elérnie, hogy hellyel-közzel összbaloldali jelölt legyen, a baloldalon csak az LMP, a Momentum és a Kétfarkú Kutyapárt indított jelöltet ellene. Ebből az LMP jelöltje az utolsó pillanatban visszalépett, az új jelölt pedig már jóval kevesebb voksot tudott behúzni.

Elérkezett április nyolcadika. Ott volt ellenzéki oldalon egy Kész Zoltán, mögötte kvázi a komplett magyar baloldallal, és a Jobbik jelöltje, Varga-Damm Andrea, egy egyetemi évfolyamtárs jóbarát milliárdossal, médiamogullal a háta mögött, így bizonyos szempontból komoly helyzeti előnnyel. Mégis akkora pofont kaptak, amiből azóta sem tértek magukhoz.

Annak ellenére, hogy Simicska lapja, a Heti Válasz néhány nappal a választások előtt István király és Gizella királyné szobrát fekete hullazsákkal letakart képével illusztrálva oldalakon keresztül latolgatta a kiváló ellenzéki esélyeket, a kormánypártok jelöltje, Ovádi Péter a szavazatok 48,75 százalékát kapta. Nagyjából 9000 szavazattal előzte be Készt, 18000 szavazattal Varga-Damm Andreát, a Jobbik jelöltjét.

Kiütéses győzelem egyetlen ellenjelölttel szemben

Mivel Ovádi Péter önkormányzati képviselő volt, helye megürült a városi testületben. Az erre kiírt, néhány héttel ezelőtt megtartott időközi önkormányzati választáson az egész komplett ellenzékből már csak az LMP volt képes jelöltet kiállítani a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben.

Kovács Áron (Fidesz-KDNP) azonban történelmi, 80 százalékos eredménnyel utasította maga mögé Szél Bernadett pártjának jelöltjét. Porga Gyula, Veszprém polgármestere a PestiSrácok kérdésére azt mondta: az a politikai klíma, ami 2015-ben egy független jelöltnek kedvezett, rövid ideig tartott.2010-től egy kivétellel minden választáson a Fidesz-KDNP jelöltjei győztek Veszprém városban. A veszprémiek az idei évben pedig világosan kifejezték, hogy mi a fontos a számukra: a biztonság, a kiszámíthatóság és a stabilitás.

Porga Gyula veszprémi polgármester szerint az a politikai klíma, ami egy független jelöltnek kedvezett, rövid ideig tartott - Fotó: PS

– magyarázta megkeresésünkre Porga Gyula, mi változott 2015 óta a városban.

Simicska után Kész Zoltán is kapitulált

Mi sem mutatja jobban a kormánypártok kiütéses győzelmét Veszprémben, mint az, hogy először Simicska Lajos döntött úgy, hogy megszégyenítő akciói, valamint a választási vereség után felhagy minden hazai média- és üzleti tevékenységével, és mellesleg Veszprémből, sőt az országból is elköltözik - majd Kész Zoltán jelentette be visszavonulását.

Pénteken, a Népszava közölte a nagy „kétharmadbontó” bejelentését, miszerint az ultraliberális elveket valló ex-képviselő végleg felhagy a politikával. Kész a lapnak adott interjúban keményen odaszólt az őt korábban támogató ellenzéki pártoknak is. Azt mondta, „ha ez így megy tovább, 2022-ben, 2026-ban, 2030-ban, de még 2086-ban is a Fidesz fog kétharmaddal győzni”.

Kész sok mindennel foglalkozott képviselősége alatt, csak a választókerületével nem. Az MTI fotóján épp az egyik országos aláírásgyűjtő akciója eredményét cipeli talicskán a választási irodába.

Egyébként alapvetően az ellenzéki pártokat és az összefogás hiányát hibáztatta a kialakult helyzetért.

– mondta a lapnak.

A történethez azért az is hozzátartozik, hogy Kész Zoltánban is csalódtak korábbi támogatói. Hartmann Ferenc önkormányzati képviselő, a veszprémi baloldal meghatározó alakja a Facebookon fakadt ki. Azt írta, parlamenti képviselőként Kész rosszul politizált, nem karolta fel a helyi ügyeket, nem lépett a Quaestor ügyében sem megfelelően, viszont konfliktusba került a város vezetésével.

A városi pletykák szerint Kész a vereségét egyébként máig nem tudta feldolgozni. Az szemmel látható, hogy egyik napról a másikra vonult háttérbe a választások után. Közösségi oldalait, amelyeket naponta használt a kormány kritizálására és politikai ellenfelei gyalázására, már nem üzemelteti. Munkát - úgy tudjuk - eddig nem talált a közelben, ezért azt fontolgatja, hogy Amerikába költözik.

Veszprém az országos politikának is üzent!

Az elmúlt években nem volt könnyű helyzetben a városvezetés. A polgármester szerint nem kellett volna, hogy így legyen, hiszen az önkormányzati testületben is számtalan példa van arra, hogy a kormánypárti és ellenzéki képviselők fontos célokért tudnak együtt dolgozni. De Kész erre nem volt hajlandó.

Porga Gyula arról is beszélt, hogy a fideszes képviselővel viszont mindig is kiváló volt az együttműködés.

Tehát a királynék városa újra pályára állt.

Porga Gyula szerint a július elején megtartott időközi választás eredménye is tovább erősítheti a várost, hiszen Kovács Áron személyében egy kiváló képviselő ült be a testületbe, azonkívül Veszprém az országos politikának is üzent.

– jelentette ki a polgármester.

Porga Gyula polgármester és Ovádi Péter országgyűlési képviselő közösen mutatták be a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselőjelöltjét, Kovács Áront - Fotó: Facebook

Ovádi Péter szerint a bizalom és a személyes kapcsolat elengedhetetlen a politikában

Ovádi Péter negyedik hónapja képviseli az Országgyűlésben Veszprémet és térségét. Képviselői munkáját már az első plenáris üléseken fontos hozzászólásokkal kezdte. A választókerületért folytatott munkájának eredménye az is, hogy újabb lendületet kap a Modern Városok Program Veszprém kapcsán. Ovádi a jó kezdéssel még tovább növelte a támogatottságát.

– fogalmazott. Hozzátette, hogy mindennek a legegyszerűbb és legtisztább módja a személyes kapcsolat. Ő ebben hisz.

– folytatta. Mint mondta, ebben volt a legnagyobb hiány. Éveken át nem volt, aki meghallgassa az itt élő embereket, a problémáikat.

– mondta a képviselő. Feladat lesz bőven, hiszen nemcsak Veszprém, hanem a környező települések is korszakváltó fejlesztések előtt állnak. Ovádi négy területre bontotta a legfontosabb terveit, amiket szeretne elérni, segíteni képviselői munkájával a következő években.

Ovádi Péter már országgyűlési képviselőként, mellette Gyopáros Alpár a Modern Városok és Modern Falvak megvalósításáért felelős kormánybiztos, valamint Porga Gyula polgármester - Fotó: Facebok

– részletezte az elképzeléseket. Hozzátette, hogy ezen kívül fontosnak tartja azt is, hogy kiemelt kérdésekben felszólaljon az Országgyűlésben, népszerűsítse Veszprémet és térségét. Két bizottságban is helyet kapott, így a törvényalkotás és a vállalkozásfejlesztés terén aktívan tevékenykedhet.

1990 óta senki sem nyert választást ekkora különbséggel

Miután Ovádi Péter országgyűlési képviselő lett, a Fidesz Kovács Áront jelölte az önkormányzati képviselőtestületben megüresedett helyre. Az időközi választást július 8-án tartották.

Ovádi Péter önkormányzati képviselő kérdésünkre azt emelte ki, hogy Veszprémben ilyen arányú győzelmet még soha senki nem aratott.

– jegyezte meg Ovádi Péter. Szerinte a választók arra szavaztak, hogy folytatódjon az a munka, amelyet 12 évvel ezelőtt kezdett el a városvezetés. Arra szavaztak, hogy ne változzon a képviselőtestület politikai összetétele, és hogy olyan képviselőre van szükségük, aki helyben képviseli az érdekeiket, elérhető és az érdekükben dolgozik.

Megkerestük Kovács Áront is, aki azt mondta, már a kampányban olyan erős támogatottságot érzett, ami megerősítette a versenyben. Úgy látja, a győzelméhez a kormánypártok népszerűsége és a városvezetés eredményei is hozzájárultak.

– vélekedett Kovács Áron.

Kovács Áron (balról) és Ovádi Péter az időközi választás napjának estéjén - Fotó: Facebook

„Az ellenzék egy másik dimenzióban él”

Megjegyezte, hogy bár most sokan fordulatot emlegetnek Veszprém kapcsán, ez a város mindig is döntően egy nyugodt, polgári, konzervatív város volt.

– jelentette ki az önkormányzati képviselő.

Kérdésünkre, hogy milyen állapotban van az ellenzék - látva, ahogy egymás után kapitulálnak -, úgy felelt, szerinte az ellenzék már rég elveszítette a közös hangot az emberekkel és egy másik dimenzióban él. Talán a még megmaradt szavazóik sem azért állnak mellettük, mert annyira tetszik nekik, ahogyan politizálnak…

Tervei és hitvallása kapcsán Kovács Áron azt mondta, szerinte egy képviselőnek az a feladata, hogy kezdeményezze és fenntartsa a személyes kapcsolatokat. Az a jó, ha a képviselő része a városrész életének, meghallgatja az itt élők véleményét és közösen határozzák meg a célokat. Nagyon fontos a személyes jelenlét és már egy kis odafigyeléssel is nagy eredményeket lehet elérni. Ennek szellemében szeretne dolgozni a jövőben Veszprémért és a 8-as számú választókerületért.

A vezető képen Ovádi Péter és Kovács Áron - Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.