vesztegzár
Románia nem képes statisztikával megállítani a koronavírus-járványt
Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában, kedden vesztegzár alá vonták a kór gócpontjának számító bukovinai Suceavát, az országban pedig további harminchat kórházat szabadítanak fel a Covid-19 betegségben szenvedők fogadására. Kedden kora délutánig hatvankilencre emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs napi jelentésében szereplő halottak száma a hétfőn regisztrált negyvennégyről. A román hatóságok hangsúlyozták: az adatok korrekciójáról van szó, vagyis nem egyetlen nap alatt halt meg újabb huszonöt beteg, hanem a suceavai kórház tizenhárom, múlt héten elhunyt volt pácienséről hétfőn bizonyosodott be, hogy – a halál korábban megállapított okától függetlenül – koronavírus-fertőzésük is volt.Koronavírus – Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot
Donald Trump katasztrófa sújtotta területté nyilvánította New York államot – jelentette be pénteken éjjel kiadott közleményében a Fehér Ház. Az amerikai elnök egyúttal elrendelte a szövetségi segítségnyújtást a keleti parti tagállamnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetségi kormányzat pénzalapokat szabadít fel, amelyekkel Andrew Cuomo, New York állam kormányzója szabadon rendelkezhet az új típusú koronavírus rendkívül gyors terjedése ellen, illetve bővítheti a kórházi kapacitásokat a megbetegedettek kezeléséhez.Koronavírus – Vesztegzár alá helyezték az ausztriai Vorarlberg tartomány egyik régióját
Azonnali hatállyal vesztegzár alá helyezték kedden az ausztriai Vorarlberg tartomány Arlberg régióját az új típusú koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatása érdekében. A Stefan Wallner tartományi vezető által bejelentett döntés értelmében az intézkedés négy települést érint: Lech, Klösterle, Warth és Schröcken kerül karantén alá.Koronavírus - Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány
Országos vesztegzárat rendelt el a cseh kormány március 16-tól március 24-ig - jelentette be Andrej Babis cseh miniszterelnök a kormány vasárnapi rendkívüli ülése utáni sajtótájékoztatón.Milliók kerülnek vesztegzár alá Olaszországban
A hatóságok leállítják a be- és kilépést a tízmillió lakosú Lombardia tartományban, valamint 11 másik észak-olaszországi városban rendelnek el vesztegzárat - értesült az olasz sajtó a római kormány újabb tervezett intézkedéseiről szombat este.Leállítják a tanítást egész Olaszországban a koronavírus-járvány miatt
Az olaszokat arra figyelmeztették, hogy minél kevesebb emberrel találkozzanak, egy méteres távolságot tartsanak egymástól, ne fogjanak kezet, ne csókkal köszöntsék egymást. A tervezett szigorítások között szerepel a tanítás leállítása is az egész országban. Az intézmények március közepéig zárva lesznek – értesült az olasz sajtó szerdán. Az oktatásügyi miniszter úgy nyilatkozott: a következő órákban hozzák meg a végleges döntést.Egyre több a koronavírussal fertőzött beteg Észak-Olaszországban
Fél nappal korábban, szombat éjjel még 54 fertőzöttről tudtak Lombardiában, ám azóta 89-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma Az észak-olaszországi tartományban - közölte vasárnap a tartomány kormányzója, Attilio Fontana.Ajánljuk még















