Pesti Srácok

vezető

Kinek áll jobban az áldozatpóz, Karácsonynak vagy a pikachus tiszás képviselőnek? | Karanténvlog

Ps TV 2025 március 30.
Önmaga paródiája már egy ideje a Fővárosi Közgyűlés, ahol viccpártok tanulják a szakmát, de még az alapokig sem jutottak el, talán nem is akarnak, vagy nem is tudnak. A kutyapárt alapvetően trollkodni érkezett munka helyett, a Tisza Párt ugyan komolyan veszi magát, a többiek azonban nem így vannak velük szemben, hiszen láthatóan még mindig nem sikerült felfogni a közgyűlés működését, az okok és okozatok kemény világát, kevés ez a bő fél év erre. A tadzsik zászlót a magyarral folyamatosan összekeverő tiszás Ordas Eszter és brigádja havonta egyszer végigrettegi a szerdákat, hiszen a háttérben Magyar Péter csikorgatja a fogát és csap le a menetrendszerűen bekövetkező ostoba hibákra és önleégetésekre. Karácsony Gergely ebben a közegben szinte értelmes embernek tűnik, de csak szinte. A múlt szerdai szeánszon azért megadatott az is a főpolgármesternek, hogy jó alaposan leteremtse a tiszás Barna Juditot, aki megsértődött, hogy nem az lett, amit ők szerettek volna. Hiába, ilyen a demokrácia, mondta a főpolgármester és vélhetően igen furcsa lehetett neki az a szituáció, hogy a saját fegyverével, az áldozatpozícióval próbálják legyőzni. A Karanténvlogban azért nem hagytuk ki Suzy Dadát, azaz Döme Zsuzsannát sem, a Kutyapárt gandzsakirálynőjét, aki úgy harcol a drog ellen és oktat ki mindenkit a témában, hogy közben a füvet népszerűsíti, és még el sem mosolyodik az önellentmondáson. Végül Barabás Richárdot sem hagyhattuk ki, hiszen a nulla százalékos Párbeszéd politikusa ismét komplexusairól adott számot a nagyérdeműnek, sajnos nála a politika nem szól másról, csak az LMBTQ-jogokról.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.