Pesti Srácok

vezető

Újabb ámokfutásba kezdett Márki-Zay Hódmezővásárhelyen: levadássza korábbi segítőit és szétveri a hivatalt

Magyar ugar 2022 április 29.
Óriási balhé tört ki Hódmezővásárhelyen a csütörtöki képviselőtestületi ülést követően. Kiderült, hogy miután Márki-Zay nem lett miniszterelnök, ahelyett, hogy a pofon után, amit kapott, lemondott volna a polgármesterségről, bosszúhadjáratba kezdett: korábbi támogatóit, segítőit levadássza és új klientúrát épít, saját fizetését pedig visszamenőleges hatállyal több százezer forinttal megemelte. Csütörtökön megpróbálta leváltani Kis Andrea szocialista alpolgármesterét, majd miután nem sikerült, mert sajátjai közül is többen ellene szavaztak, megvonta az alpolgármester feladatkörét és az azzal járó bérét. Pénteken reggel 7 órakor az ámokfutás rendkívüli testületi üléssel folytatódott, ahol gyakorlatilag egy teljes szervezeti átalakítást jelentett be a polgármester: leépítik a jegyzői és a jogi irodát, az eddig a jegyző alá tartozó informatikusokat pedig Márki-Zay kabinetvezetője alá rendelték. A helyi sajtó hatalmi harcokról és a hivatal szétveréséről ír. A vásárhelyi Fidesz szerint a leszámolási botrány megmutatta, hogy a városvezetés tagjai nem tudnak együtt dolgozni: az egyetlen megoldás, ami előrevinné a várost, ha visszaadnák a döntést az emberek kezébe, vagyis előrehozott választást tartanának az alföldi városban.
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.