vezető
Láng Zsolt: újabb bizonyíték igazolja, hogy Karácsonyék el akarták adni a Városházát (Videó!) – Csalás kísérlete miatt vizsgálódhat a rendőrség (Frissítve!)
A Fővárosi Vagyonkezelő irodájában tartottak tájékoztatót a Városháza, és más önkormányzati ingatlanok eladásáról egy névtelenül tanúskodó üzletember szerint, aki állítja, ő maga is meghívott volt az egyeztetésen. A férfi – eddig ennyi derült ki az illetőről – korábban a bankszektorban dolgozott, most pedig nagyobb értékű ingatlanok fejlesztésével foglalkozik, egyébként pedig közgazdász végzettségű – tájékoztatta a sajtót Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakciójának vezetője csütörtökön délelőtt, a Városháza épületénél. A politikus ismertette az üzletember levelét, aki részletesen beszámolt Berki Zsolt és Kiss Ambrus jutalékos rendszerének működéséről, valamint arról is, hogy Karácsony Gergely tudtával zajlott a személyre szabott pályázatok kiírása. Láng Zsolt a tájékoztatón közölte: az illető fenyegetve érzi magát, ezért nem fedi fel személyazonosságát, ugyanakkor a közjegyző által hitelesített vallomásában büntetőjogi felelősségének tudatában fogalmazta meg állításait, hétfőn pedig várhatóan a vizsgálóbizottság előtt is megjelenik a férfi, ahol lehull a lepel a titokzatos tanúról. Frissítés: Tényi István az ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) fordult és csalás bűntettének kísérlete miatt tett feljelentést. Franciaország-szakértő a Pesti Riporterben: Magyarország ott is közös pontokat talál, ahol politikai ellentét feszül (Videó!)
Eddig úgy tűnt, hogy nincs kihívója Emmanuel Macronnak, ma már azonban nem lehetetlen, hogy jobboldali győzelem legyen Franciaországban. Erre egyébként is lenne igény, hiszen több közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy a legnépszerűbb francia keresztnevek – elsősorban a fiúknál – alapvetően az arab származású nevek – mondta el a Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Magyar Ágnes Zsófia. A Franciaország-szakértő hozzátette: Éric Zemmour a zászlajára tűzte az is, hogy ismét naggyá kell tenni Franciaországot. A nemrég megtörtént Orbán–Macron-találkozóval kapcsolatban Magyar Ágnes Zsófia elmondta: nem destruktív logika mentén gondolkodik a magyar kormány, például a francia–magyar kapcsolatokban is sikerül közös nevezőt találni bizonyos területeken, ilyen például a nemzetvédelem és az energiapolitika. Ahhoz, hogy az EU előre tudjon mozdulni, képesek és hajlandóak vagyunk együtt dolgozni; az Orbán–Macron-találkozó ennek volt remek példája – tette hozzá a szakértő. Politikai Hobbista – Karácsonyt már a saját beismerésétől is megvédi a 444 (Videó!)
Karácsony Gergely nem tart Budapestinfót, a sajtótájékoztatón nem válaszol a kérdésekre, az újságírók elől menekül, de amint megjelenik a FOS, vagyis a független-objektív sajtó, akkor úgy repül hozzájuk egy kis szeretgetésért, ahogy Tarzant hívja a dzsungel és ahogy a legyeket vonzza a sz*r. Most a 444 Quibit című áloldalának állt a rendelkezésére és nem győzött betelni önmagával. A 444-esek pedig rajongva szerették, még egy kis propozíciót is írtak az interjú elé, hogy az olvasók rögtön tisztába kerüljenek vele, milyen csodálatos személyiséget sikerült mikrofonvégre kapniuk. A Hobbista elemezte a FOS működését, benne az olyan meglepő húzásukkal, hogy még Karácsony durcás beismerései, illetve Kerpel-Fronius Gábor szavai ellenére is tagadják, hogy volt szándék a Városháza értékesítésére. Csibész a pályán – Profi munka nélkül nem elég a magyaros kézilabda (Videó!)
A kispályás kézilabdát csak az ’50-es évek végétől játsszák elterjedtebben, ezért a játék kiérlelődése, fejlődése rögtön éles nemzetközi verseny közepette történt. Ebbe a fejlődésbe a magyar kézilabda is beletette a magáét, és ugyan a férfi válogatottunk sokáig csak üldözte az élmezőnyt, a női szakág kezdettől a legjobbak között vitézkedett. A ’80-as években aztán a férfiak vitték a prímet, a rendszerváltás óta pedig az ezredforduló éveiben volt egy erős időszakuk a nőknek, ám mindkét fronton jó ideje kiszorultunk az elitből. A többi csapatsportágunkban is megszokott magyaros kreativitás önmagában már nem elegendő, mert közben a világ sem állt egy helyben. De mit kezdhetünk ezzel az adottságunkkal, segíthet-e visszazárkózni a legjobbak közé, és mi kell még a visszazárkózáshoz? Zsiga Gyula mesteredzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatójával jártunk utána. Ajánljuk még
Hősies győri védekezés, harmatgyenge svéd akciók - az ETO jutott tovább a Konferencia Ligában
Hatalmas, kilencven percen át tartó küzdelem után továbbjutott a Győri ETO az AIK Stockholm ellen. Lukács Dániel lett a rangadó hőse – Üllői úti győzelmével élre állt a Puskás Akadémia
Lukács Dániel két góljával a Puskás Akadmémia némi meglepetésre legyőzte a Ferencvárost az NB I 4. fordulójának rangadóján. Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.