vezető
A becsicskult szabadságharcos - Budapestnél már csak a főpolgármestere van nagyobb csődben
Csapás csapás hátán – nem elég, hogy a kicsi kiütötte Gelgőt Orbán örökös kihívójának képzelt szerepéből, a kis nagyvad most kénytelen pénzügyekkel is foglalkozni, és úgy tenni, mintha dolgozna. Gelgőt azonban még fogják a kitartói, így kénytelen folytatni harcát a kormány ellen, most azzal fenyegetőzik, hogy a pénteki tízperces próbaüzem után legközelebb akár tíz hétre is leállíttatja Budapest tömegközlekedését. Mókás, hogy a hvg-nek adott interjújában azt mondta: elemi érdeke, hogy jövőre Magyar Péter alakítson kormányt, mindeközben a Bütyök kibökte, hogy a tömegközlekedés pénteki leállítása bűncselekmény. Szórakoztató hónapok elé nézünk a következő tavaszig, és személy szerint reménykedem abban, hogy ismét lesz előváladékozás is. “Tetves dakotákon” nevetgéltek Aranyosi Péterék a Partizánban, Gulyás Márton most meg is kapta a magáét ezért (VIDEÓ)
Nem kavart eléggé nagy port az Aranyosi Péter nevű “humorista” Partizánnak adott interjúja, amiben nem csak arról beszélt, hogy kár hogy nem volt robbanómellény az anyukájánál (Aranyosi saját anyukájánál), amikor az találkozott Orbán Viktorral, illetve, hogy a Romulusszal végre van valaki a Tiszában, aki tud sortüzet vezényelni, hanem még sikerült a cigányok ellen is erősen rasszista kijelentéseket tennie. Ha ezt egy jobboldali ember nyilatkozta volna, már (helyesen) nem csak a közösségi média, hanem az utca is tele lenne tüntetőkkel, Aranyosi szavai azonban nem ütötték meg a felvilágosult ellenzékiek ingerküszöbét. Most azonban kaptak egyet a súlyos szavakért. NoÁr VS Vasvári vita, vagy miért van lincshangulatban az ország? - Libz of TikTok Hungary
Molnár Áron, még mielőtt ismét megszedné magát az RTL embereket kizsákmányoló “tehetségkutatójából” ismét hergelt egyet. Ezúttal az egykori “luxusfeleség”, ma pedig szintén luxusban élő többgyermekes édesanyára/influenszerre, Vasvári Vivienre uszította lincshangulatban lévő követőit. Vivien “bűne” annyi volt ebben az esetben, hogy arra buzdította milliós követőtáborát, vegyenek részt ők is a véleménynyilvánító szavazáson. A műsorunkban ezen eset kapcsán beszéltünk arról, hogy meddig megy még el a magyar társadalom egy része, a jobboldali, vagy jobboldalisággal vádolt gazdagok ellen elkövetett, egyelőre csak verbális erőszakban. Az adásban ennek kapcsán felmerült az is, hogy tapasztalataink szerint a “pusztuljanak a gazdagok” címszavú lincshangulatra azok a Z-generációsok is rendkívül fogékonyak, akik egyébként eltartják az online tartalomgyártó influenszereket.