vezető
Ellopni a lelket, megtörni a testet – Megjelent Mező Gábor új könyve a kádári őrületről és a politikai célokra használt pszichiátriáról
Egy téma, amiről nem nagyon írt senki. A Rákosi-, majd Kádár-diktatúrában is előszeretettel elsüllyesztették azokat az embereket, akik lázadtak vagy egyszerűen kinyitották a szájukat. Mező Gábor most megjelent könyve (Ellopni a lelket, megtörni a testet) azoknak az embereknek állít emléket, akik akkor is beszéltek, amikor a többség hallgatott. Őrületre ítélve a Legvidámabb barakkban – így az alcím, nem véletlenül. A rezsimben a valódi őrültek az országot irányították és teljesen épelméjű és lelkű embereket próbáltak eltüntetni. Nem kell félni ettől a műtől, legalább annyira felemelő, mint amennyire elborzasztó. Igazi hősöket ismerhetünk meg belőle, akiket nem sikerült megtörni. Varga Mihály A Riporternek: a baloldal szerint valami rosszat tettünk, csökkent a benzin ára huszonhat forinttal (Videó!)
A baloldal és kiszolgáló médiahálózatuk hetek óta másról sem cikkeztek, minthogy az államnak lépnie kell a magas üzemanyagárak miatt. Ám most, hogy ez megtörtént, a kritikusok azt harsogják, hogy nem szabad a piaci folyamatokba beavatkozni. Mindeközben egy ország fellélegzett, hiszen Németországgal és Franciaországgal ellentétben, nálunk 480 forintban maximalizálták az üzemanyagárakat, amíg ez más országokban öt-hat és hétszáz forint körül mozog. Az energiaárakkal is hasonló a helyzet: amíg Magyarországon a rezsicsökkentésnek hála az árak nem változtak, addig Nyugaton már oktatófilm készült arról, hogyan kell házi készítésű cserépkályhát készíteni annak érdekében, hogy ne fagyjanak halálra az emberek a lakásukban. A Riporter az energia és üzemanyagárak emelkedésének okát tárta fel legújabb adásában.