Pesti Srácok

vezető

Ha kémekről beszélünk, érdemes az Apró-Dobrev-klánt kérdezni – Régen a KGB segített Bollók őrnagyéknak, Gyurcsány már az FSZB-t hívta segítségül

MGMező Gábor Vezércikk 2021 augusztus 1.
Dobrev Klára hamar felejt. Az elmúlt napokban kitört megfigyelési ügy kapcsán a következőt posztolta: „Most is szükségünk van erős Európára. Meg kell védeni a magyar embereket az orbáni önkénytől. Attól a politikától, amit eddig csak fehérorosz, vagy afrikai diktatúrákban láttunk.” Úgy fest, nem nyitotta ki otthon a szemét, pedig ő igazi megfigyelőkkel élt együtt, egy valódi diktatúrában. Úgy, hogy a rezsim vezetésében a családjának elég nagy szerepe volt, ő meg abból a tőkéből és kapcsolati hálóból építette fel magát. Előző cikkünkben felidéztük Dobrev nagybátyjának, ifjabb Apró Antalnak a történetét, aki az állambiztonság tisztjeként nyugati diplomaták beszervezésével, megfigyelésével és bezsarolásával is foglalkozott. Most jöjjön egy másik hasonló történet, de ez már a kétezres években történt. Ez az az ismert hazugság-vizsgálós ügy, ami után közfelháborodásra felmentették Gyurcsány Ferenc embereit. A vád szerint az Apró-Dobrev-Gyurcsány klán orosz tiszteket hozott Magyarországra, hogy ők is segítsenek a nemzetbiztonsági tiszteken végrehajtott poligráfos vizsgálatokban. A szakmai kapcsolat természetesen régi: cikkemben bemutatom azt a Bollók Sándor őrnagyot, aki a hazugság-vizsgálati kísérletek egyik hazai vezetője volt, és a KGB iskolájában védte meg disszertációját. Később polgármester, majd állami kitüntetett lett... Mert a Hálózat így működik.
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.