Pesti Srácok

vezető

Az Ügy: A DK logón vett gárdamellény (videó)

Exkluzív 2021 augusztus 1.
Egy szebb reményekkel alapított radikális nemzeti jobboldali párt önmagával való teljes meghasonulásáról, széthullásáról és hanyatlásáról szólt a Pesti Tv Az Ügy című műsorának szombat esti riportja. A "DK logón vett gárdamellény" magában hordozza mindazt, ami a Jobbikkal történt és ami egykori követőikből teljes kiábrándultságot váltott ki. Ma, az egykori gárdista mellényes, szélsőséges kijelentéseket puffogtató jobbikosok, akik 2006-ban még a szemkilövöttek soraiban álltak, egy plakáton mosolyognak a szemkilövető Gyurcsány-banda tagjaival. Erre nincsenek megfelelő szavak. Az egyik pártot már rég elhagyott Jobbik alapító úgy fogalmazott: "Ez a hitványság koalíciója". Az Ügy riportjában megszólaltaktöbbek között Orbán Imre, a Veszprém megyei Jobbik volt elnöke, aki először mondta ki, hogy pártjuk vezetői hátba szúrták, elárulták őket. Bognár Ákos, aki nemcsak a sümegi Jobbik tagjaként, hanem a Magyar Gárda tagjaként a legszélsőségesebb eszmékkel tüzeltek anno, majd amikor ezek miatt börtönbe került, hátat fordítottak neki a sajátjai. Kovács Rajmund a szétesett és megszűnt veszprémi Jobbik volt oszlopos tagja, országgyűlési képviselőjelöltje, önkormányzati képviselő, aki többek között Varga–Damm Andrea kiszorításáról is beszél. Varga–Damm és Kovács 8 társukkal együtt azóta Reformerek néven új pártot alapítottak, amire Rajmund azt mondta, egyetlen mai ellenzéki párttal sem tudja elképzelni, hogy bármilyen szövetségre lépjen.

Karanténvlog: Aljas tanácsköztársasági felforgatásba kezdett Karigeri levitézlett haverja, aki még a balliberális brigádnak sem volt jó főpolgármester-helyettes (videó!)

Magyar ugar 2021 július 31.
Karácsony Gergely próbál egyre keményebb lenni, hiszen a "mama kedvence" attitűd egyelőre csak Budapesten vált be. Lehet-e vajon mindenkinek megfelelni valódi karakter nélkül, vagy két szék közül a pad alá esik a magát napi szinten áldozatpózba vágó, hazudós főpolgármester? Többek között erről is beszélgettek péntek este a Karanténvlogban a srácok, Szabó Gergő és állandó vendégei, Dezse Balázs és Szalai Szilárd. Negyedikként Szerencsés Szabolcs csatlakozott, a konzervatív, jobboldali muszlim divattervező, akit több mint 100 ezren követnek a TikTokon, ahol folyamatos, durva cenzúra működik, természetesen csak a jobboldali tartalmakra nézve. Szabit is többször letiltották, amiről mesélt is a műsorban, azonban azt a Karanténvlog legénysége sem tudta megfejteni, hogy vajon milyen valódi okot találhattak a liberális cenzorok a kitiltásra. A műsorban szokás szerint megvillantak az ellenzék nagyágyúi, hiszen Korózs Lajos ostobasága és a momentumos Hajnal Miklós szánalmas zöld szlogenjei nem maradhattak ki a Karanténvlogból. Végül Dorosz Dávid is helyet kapott, Karácsony Gergely levitézlett főpolgármester-helyettese, aki félelmetes tanácsköztársasági demagógiával szidta a kormányt és jó kommunistaként azzal vádolta Orbán Viktort, amit ő és a haverjai csinálnak: az ország függetlenségének feladásával, a haza kiárusításával és a szuverenitás megszüntetésével. Nézzétek most is a Karanténvlogot, kemény beszólások, izgalmas párbeszédek és zéró tolerancia a komcsiknak!
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.