Pesti Srácok

Újabb importáruval gazdagodott Gyurcsányék pártja – Volt momentumost indítanak Veszprém megyében (videó!)

Újabb importált képviselő-jelölt-jelöltet indít a Gyurcsány-párt – ezúttal a Veszprém megyei 2. választókörzetben. Benedek Szilveszter már tavaly átlépett a DK-ba – a Momentumból.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke tavaly novemberben online sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a DK új politikussal gyarapodott Benedek Szilveszter személyében. Gyurcsány felemlegette, hogy az elmúlt hónapokban jó párszor jelentették be új emberek csatlakozását a párthoz. A DK igazolása, Benedek Szilveszter 33 éves. Gyurcsány elmondása szerint már jelentős szakmai múltja van a mezőgazdaságban, így ő lesz a DK agrárguruja. Benedek agrármérnökként végzett és egy mezőgazdasági céget vezet. Korábban a Momentum tagja volt, sőt, a párt Veszprém megyei képviselője is.

Benedek hangsúlyozta: átlépése egy meggondolt döntés volt, ugyanis úgy látja, a DK-ban hatékonyabban tudja képviselni programját. Benedek a bejelentést megelőzően ott is hagyta Fekete-Győréket, így aztán el is vitt egy mandátumot a Momentumtól: a megyei közgyűlésben a DK színeiben vesz részt.

Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelölt-jelöltje a héten jelentette be, hogy a Veszprém megyei 2. választókerületben Benedek Szilvesztert indítják. Az ok: Hajba Csaba, az eredeti DK-s jelölt júliusban elhunyt.

PestiSracok facebook image

– írta Dobrev a Facebook-oldalán.

Forrás: Facebook/DK

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.