vezető
Csak egy diktatúrában van politikai, ideológiai álláspontja egy vállalatnak és ideológiai képzettségre szüksége egy focistának
A cégek nem választópolgárok. A cégeknek nincsenek emberi jogaik, mert nem emberek. A cégeknek nincsenek politikai jogaik, mert nem választópolgárok és értelemszerűen nem is választhatók. Ebből következőleg politikai pártként sem viselkedhetnek, mert politikai pártokat csak emberek alapíthatnak. Persze a vállalatok mindig igyekeztek befolyásolni a politikát, a gazdasági érdekeiknek megfelelően. Manapság azonban az lett a divat, hogy a cégek politikai pártként viselkednek, ideológiájuk van és annak feltétel nélküli elfogadását megkövetelik az alkalmazottaiktól. Sőt legújabban már a vevőiktől is.„Elsősorban azért nem volt aktanyilvánosság 1990 után, mert a nyugati nagyhatalmak átvették ezeket a hálózatokat” – Schiffer és Borvendég Vágó Istvánról és a diadalmas külkeresekről
ÁVH-s tisztekből lett külkeresekről és jogászokról, nácikkal üzletelő kommunistákról és a simán átmentett hálózatról beszélgettünk Borvendég Zsuzsanna történésszel és Schiffer András ügyvéddel. Meg persze Vágó István ismeretlen külkeres múltjáról, hogy mit is csinált a Medimpexnél, ahol már nem is emlékszik, milyen útijelentéseket írt. Schiffer kiemelte, hogy nem a beszervezettség a fontos, hanem az az átöröklődés, amely a hálózati szerepek esetében is megtörtént. „Szerintem azért nem volt aktanyilvánosság elsősorban Magyarországon 1990 után, mert a nyugati nagyhatalmaknak, a németeknek, az amerikaiknak alapvető érdekük volt, hogy átvegyék ezeket a hálózatokat” – mondta. De hogyan csempészte a drogot a Medimpex és került gyerekként Egyiptomba Vágó? Ez is kiderül.Ördög Ügyvédje: gyanúsítottként hallgatták ki Czeglédy Csabát és bűntársát (Frissítve!)
Személyes adattal való visszaéléssel gyanúsított meg két embert csütörtökön a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a Borkai-videó kiszivárogtatása ügyében– tudta meg a PestiSrácok.hu. Egyikük Gyurcsányék ügyvédje és politikustársa, a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba.Koronavírusban meghalt az olimpiai bajnok Igaly Diána
Életének 57. évében elhunyt Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke. A kiváló skeetlövő koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba. Halálának hírét Sinka László, a magyar szövetség főtitkára erősítette meg pénteken reggel.Orbán az operatív törzs ülésén kezdte a napot – a középiskolák csak május 10-én nyitnak
Az operatív törzs ülésén kezdte a pénteki napot Orbán Viktor. A kormányfő egy képet osztott meg erről a közösségi oldalán reggel. A miniszterelnök ma a Kossuth Rádió reggeli műsorában szerepelt, amelyről a PestiSrácok.hu is írt. Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a mostani járványban a brit mutáns pusztít. Ugyanaz a vírus, de más a tűzereje. Most a zárásokkal nem lehet visszaszorítani a vírust – tette hozzá. Elmondta: úgy döntött az operatív törzs, hogy a középiskolák május 10-én nyitnak, és csak írásbeli érettségi lesz.Orbán Viktor: Május elejére négymillió beoltott lehet, csak írásbeli érettségi lesz
Az első időszakban a zárás képes volt 2–3 hónapra eltüntetni a vírust, most azonban le kell győzni, megsemmisíteni pedig csak a vakcinával lehet – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában. A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott: mindenki békés életre vágyik. A kérdés, hogy mikorra jutunk el oda, ahol a britek vannak. Ahhoz, hogy legyőzhessük a vírust, ahhoz regisztrálni kell, és mára már több mint 4 millió ember regisztrált. Ez azonban még kevés, és kampányt indítanak, hogy még többen vegyék rá magukat a regisztrálásra. Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a labdarúgó EB elejére mindenki, aki regisztrált, azt beoltjuk. Az unió keleti vakcinákkal kapcsolatos hozzáállásáról szólva kifejtette: kísértetiesen hasonlított a migráció megállításához. A kormányfő úgy fogalmazott: az elején mindenek voltunk, csak rendes emberek nem, majd egész Európa követni kezdte a magyar mintát. Orbán Viktor ismertette: májusig elérhetjük a 4 millió beoltottat, akkor megfontolható az éttermek újranyitása. A kormányfő hozzátette: úgy döntött az operatív törzs, hogy a középiskolák csak május 10-én nyitnak.Ötven baloldali képviselő neve szerepel a keleti vakcinák ellen kampányoló dokumentumon
Ötven baloldali képviselő, szinte az összes aláírása szerepel azon a parlamenti dokumentumon, amellyel a baloldali pártok meg akarták akadályozni a kínai és az orosz vakcina magyarországi alkalmazását – olvasható az Origo cikkében. Ez is csak azt bizonyítja, hogy mindegyik keleti vakcinát támadták.Nácifák
Tisztelt képviselőtársaim! Kezdem a lényeggel: mindannyian emlékszünk 2016-ra, amikor Tarlós István bemutatta a Tízezer fát Budapestre programot. Mi a Ligetvédőkkel már akkor tiltakoztunk, és sejtéseink beigazolódtak. Azóta megszereztem a szupertitkos dokumentumokat, fellebbent a fátyol, pedig már azt hihették, nem vesszük észre a nagyüzemi fásítást, ami nem a klímavédelemről, hanem csak a hatalomátmentésről, a túlhatalom megszerzéséről szól már a hazai növény és állatvilágban is...Menczer Tamás: a baloldal oltásellenessége szörnyű, a pofátlansága pedig elképesztő
Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban reagált a DK-s Szaniszló Sándor Szijjártó Péternek írt levelére, amelyben a gyurcsányista politikus nehezményezte, hogy kerületében kevés a vakcina. Nem tévedés, ő ugyanaz a Szaniszló Sándor, aki Pestszentlőrinc polgármestereként néhány héttel ezelőtt – a lakosság körében óriási felháborodást keltve – visszaküldte a kerületnek szánt kínai vakcinákat.Ajánljuk még
















