vezető
Földönkívüliek kísérleteznek az emberiséggel?
Régóta léteznek különféle gondolatkísérletek, fantazmagóriák, összeesküvés-elméletek, amelyek azt taglalják, hogy vajon valódi-e a környezet, amit magunk körül érzékelünk. Vagy akár kerek perec ki is jelentik, hogy nem; az egész csak illúzió. Az őrült fantasztáktól kezdve a filozófusokon át a fizikusokig, különböző vérmérsékletű és komolyságú emberek különböző mértékben komolyan vehető, vagy legalábbis figyelemre méltó elképzeléseket raktak össze és osztottak meg a világgal arról, hogy egyáltalán létezik-e a valóságban ez a világ.Csizmadia Tamás jogász, publicista az ellenzék szerint olyan veszélyes, mint a koronavírus
Egész frontos támadást indított Csizmadia Tamás jogász-publicista ellen a balliberális gittegylet színe-java a hétvégén. A jobboldali megmondóember azért került célkeresztbe, mert kritizálni merészelte a szombathelyi szocialista városvezetést amiatt, mert olyan oltópontok felállítását tervezték, amelyek nem rendelkeztek megfelelő engedéllyel a feladat ellátására. Csizmadia Tamás rendszeresen publikál portálunkon, valamint a PestiTV állandó vendégeként fejti ki markáns véleményét az ellenzékről. Úgy tűnik, a "véleménynyilvánítás szabadságához" csak nekik van joguk, Csizmadia Tamásnak viszont nincs, ezért bűnhődnie kell - legalábbis a balliberális alkotmányos rendszer rögtönítélő bírái szerint, akik összehangolt támadással próbáltak elégtételt venni a publicistán.A vörösterror kitörését a 18 éves Mansfeld Péter kivégzésével ünnepelték Dobrev Klára felmenői
Mansfeld Péter forradalmár az 1956 utáni megtorlás legfiatalabb áldozata, akit a szovjet hadsereggel a hatalomba visszatérő Kádár-Apró-Biszku-féle kommunista klikk kivégeztetett. A pesti srác, Mansfeld Péter a kínvallatások során sem volt hajlandó semmiféle együttműködésre a karhatalommal, így 1959. március 21-én végrehajtották rajta a halálos ítéletet - gyomorforgató módon éppen a magyarországi elvtársak egyik legnagyobb ünnepén, pontban a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulóján. Tegnap Németh Szilárd államtitkár, a Honvédelmi Minisztérium nevében Wittner Mária halálra ítélt Corvin közi szabadságharcossal helyezett el koszorút Mansfeld sírjánál a fővárosi Új köztemető 301-es parcellájában, ahol a többi szabadságharcossal együtt névtelen tömegsírokban, szeméthegyek alatt pihente örök álmát a fiatal ikon, mígnem a rendszerváltás előtt a legendás Inconnu Csoport tagjai és más ellenállók felkutatták és a rendőri vegzálással dacolva kopjafákkal, keresztekkel ékesítették és rendbe hozták a hősök parcelláját. A kádári puhának hazudott diktatúrára jellemző, hogy Wittner Máriát, bár végül nem gyilkolták meg, de csak 1970-ben engedték ki a börtönből, 13 évvel a forradalom leverése után.Ovádi Péter: az állatvédelemben is érvényesülhet a "három csapás" - szemlélet (PS-interjú!)
Széles társadalmi réteg sorakozik fel az állatvédelem ügye mögé, ezért volt fontos az emberek véleményét is kikérnünk – nyilatkozott portálunknak Ovádi Péter állatvédelemért felelős miniszteri biztos, akit a nemrégiben lezárult állatvédelmi konzultációról kérdeztünk. Ovádi Péter többek közt elmondta, a válaszadók nagy egyetértésben vélték úgy, az állatvédelemben is bevezetésre kell kerüljön a "három csapás"-szemlélet, a konzultáció ugyanakkor módot ad arra is, hogy a civil szervezetek számára olyan könnyen lehívható pályázati rendszert alakíthassanak ki, amely működésüket támogatja, hiszen a számukra a források biztosítása a legfontosabb.Budai Gyula: Csalással szerezhette meg jogi szakvizsgáját Czeglédy Csaba
Saját cége igazolhatta le Gyurcsány Ferenc felfüggesztett ügyvédjének, Czeglédy Csabának a szakvizsgájához kötelező három éves, jogi munkakörben eltöltött gyakorlati idejét – minderről Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő beszélt hétfőn. A politikus parlamenti felszólalásában szégyennek nevezte, hogy "a baloldal engedelmeskedve vezérének, Gyurcsány Ferencnek, továbbra is mentegeti az Ügyvédi Kamarából kizárt, adócsaló, bűnöző ügyvédet!".Turbófokozaton az életellenes propaganda: "Nyugodtan menj abortuszra, nagyon vicces"
Az abortusz szórakoztató dolog – legalábbis a Shout Your Abortion (Hirdesd az Abortuszodat) elnevezésű mozgalom vezetője, Amelia Bonow szerint. A művi vetélést támogató, a terhességmegszakítást pozitív élményként beállító leszbikus lány az „AbortionQweenn” elnevezésű TikTok-profilján többmilliós nézettséget produkáló videókban hirdeti lelkesen az életellenes propagandát – számol be a sokkoló tartalomról a Vasárnap.hu. Talán nem lepődnek meg, hogy a Soros által támogatott Amnesty International NGO szervezet 2021-es legfőbb célkitűzése is véletlenül az, hogy a világ összes országában legalizálják az abortuszt.Az átoltottság Magyarországon növekszik majd a legdinamikusabban - Kásler Miklós is interjút adott A Riporternek (videó)
Magyarország az Európai Uniót tekintve a második helyen áll, de világviszonylatban is az élbolyhoz tartozik, ami az átoltottságot illeti. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tárcavezetője szerint belátható időn belül nem hazánk lesz az egyetlen uniós ország, ahol oltanak majd a kínai vagy orosz vakcinákkal.Niedermüller Péter "független civilekre" bízza a lakhatás kérdését Erzsébetvárosban
Erzsébetvárosban szépen halad a munka, mindenki teszi a dolgát a veszélyhelyzet alatt is. Eladnak, kiadnak,megszüntetnek, átalakítanak. Most éppen a lakás és nem lakás célú helyiségek bérbeadásáról szóló rendelet reformjára került sor. Végeredményben civil szervezetek gondjaira bízzák a rászorulók lakhatásának ügyét, amellyel egyrészt megszabadulhatnak egy bosszantó gondtól, másrészt tovább segíthetik Budapesten a balliberális sejtek burjánzását és a hálózat kiépítését.Az ellenzék főorvosa, Tordai Bence szerint nálunk a legrosszabb a járványhelyzet - Parlamenti vita percről-percre
A napirend előtti felszólalásokkal kezdődött a mai parlamenti ülés. Rögtön az elején megtudhattuk, hogy Tordai Bence nem akarja, hogy most lemondjon Orbán Viktor, de Kásler Miklós lemondásának azért örülne. Az erős kezdés után szó lesz ma még a többi között az oltási tervről, a multicégek adóztatásáról és az újabb veszprémi beruházásokról is. Az azonnali kérdések órájában pedig újra élvezhetjük többek között Jakab Péter, Szabó Tímea és Bősz Anett magasröptű gondolatait. Ezt követően pedig az Európai Uniós költségvetés forrásainak felhasználásáról vitáznak a képviselők. Kövesse velünk élőben!Ajánljuk még

















