vezető
Magyarok a vörös zónában – Kárpátalja az ukrán járványkezelés árnyékában (PS-interjú!)
Ukrajnában kritikus a járványhelyzet. A magyarok lakta Kárpátalja nemrégiben ismét az ország legszigorúbb vírusbesorolási kategóriájába, vörös zónába került. De mit is jelentenek a besorolási zónák, és hogyan kezelik a koronavírus terjedését a térség vezetői, a helyzetről Bátyi Andrást, a Beregszászi Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanárát kérdeztük.Ahhoz, hogy a járvány csituljon, legalább 2-2,5 millió embert kell beoltani Szlávik János szerint
A koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, és rendkívül súlyos a helyzet–mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szlávik János mindenkit arra biztatott, hogy regisztráljon a kormányzati honlapon, hogy megkaphassa az oltást. Kiemelte, hogy már több mint egymillió embert beoltottak, de ahhoz, hogy a járvány "csituljon", legalább 2-2,5 millió embert kell beoltani véleménye szerint.Eredményesek lesznek-e a lezárások?
Most, hogy a vírus harmadik hulláma a többi közép-európai ország után Magyarországot is telibe csapta, és emiatt várhatóan 2 hétre (reméljük, valóban nem lesz többre szükség) a tavaly tavaszihoz hasonlóan szigorú korlátozó intézkedéseket kellett bevezetni, vajon várhatjuk-e, hogy azonnal javulni fog a helyzet? Azonnal csökken a fertőzések száma? Rögtön kevesebben kerülnek kórházba?Erdő Péter a pápalátogatásról: ez az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle
Ez az alkalom szimbolikus értékkel rendelkezik, azt jelenti, hogy a Szentatya itt áll mellettünk, részt vesz a közös ünneplésben, és a járvány hosszú, szomorú időszaka után a reményt akarja képviselni – kommentálta portálunknak adott interjújában Erdő Péter bíboros, érsek Ferenc pápa hétfői bejelentését, hogy részt vesz a Budapesten rendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus záró szentmiséjén. Erdő Péter úgy fogalmazott: "Ferenc pápa, ahogy már Irakban, úgy most azt mondta, a sötét felhők elvonulása után a fényt és a reménységet akarja megjeleníteni. Ez az az igazi gesztus, amit kaphatunk tőle, a tanúságtétel".Fekete-Győr kiakadt Jakabra, majdnem megkönnyeztük a cicaharcot
Az egyik legfontosabb kérdésben - a homoszexuális párok örökbefogadásán - akasztotta össze a bajuszát Fekete-Győr András és Jakab Péter, a Momentum Mozgalom vezére ugyanis nehezményezte, hogy a Jobbik elnöke kibeszélt a szivárványos koalíció csapatából, és "nem akarja, hogy egy gyereknek három apja legyen". A Lenin-fiúk reinkarnálódott csapatából A Momósok első embere annyira kiakadt, hogy még azt is elfelejtette leplezni, mit is gondol valójában: a Jobbik labdába sem rúghat majd a választásokon, így lazán közölte Jakabbal, hogy ideje megbarátkoznia a gondolattal, hogy az előválasztás után olyan jelöltet kell majd támogatnia, aki Magyarország boldogulását a meleg párok örökbefogadásától teszi függővé...A Századvég szakértője szerint a magyarok képesek legyőzni a járványt
A vírusmutáns drasztikus terjedése miatt hazánkban újabb szigorításokról döntött a kormány, a járvány megfékezése érdekében más európai országok is határozott lépésre szánták el magukat. A csehek már a lakókörzetüket sem hagyhatják el, Szlovákiában pedig még azt is meghatározták, hogy milyen maszkokat viselhetnek az emberek. A PestiSrácok.hu a Századvég egészségügyi üzletágának vezetőjét kérdezte a koronavírus harmadik hullámának lehetséges következményeiről, valamint arra is kíváncsiak voltunk, mikor beszélhetünk majd a járvány legyőzéséről? Maurer Szemere portálunknak azt is elmondta, véleménye szerint miként lehet megelőzni egy esetleges újabb hullámot.Orbán Viktor videóüzenete sokkolhatta az ellenzéket, már egymillió felett a beoltottak száma
Eddig 1 002 714 embert sikerült eddig beoltani, ezzel messze az európai uniós átlag fölött van Magyarország, megelőzve olyan komoly, tekintélyes országokat is, mint Németország és Ausztria - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebookon közzétett videoüzenetében.A miniszterelnök után most Áder Jánosról állított ordas hazugságot Stummer
Újabb kínos Facebook-poszttal jelentkezett Jakab Péter jobbkeze, Stummer János, aki legutóbb Orbán-alagutat vizionált a Puskás Stadionba, amelyről természetesen kiderült, egyszerű kimenekítő útvonal. A politikus, akire Magyarország a Jobbik hathatós közreműködésével nemzetbiztonsági titkait bízza, most egy 2018-as fotót túrt elő Áder Jánosról, azt sugallva, a köztársasági elnök horgászni volt a hétvégén. Keresetlen stílusban kifejtette, "a first lady majd megpucolja azokat a keszegeket, ne vesződjön vele. Fáradjon inkább be a munkahelyére, legyen kedves."Ajánljuk még

















