vezető
Elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi polgármestere
Hosszan tartó, küzdelmes betegség után, ötvenhat éves korában hétfőn elhunyt Kriza Ákos, Miskolc korábbi, kormánypárti polgármestere. Kriza Ákos a nemzeti-konzervatív oldal az egyik meghatározó alakja, politikusa, emellett kiváló orvos, intézményvezető és hűséges családapa volt.Csupán az volt a bűnük, hogy németnek születtek (László Petra megrendítő kisfilmje a kitelepítés napjáról)
Az Országgyűlés 2013-ban nyilvánította január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapjává, arra emlékezve, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német nemzetiségűeket szállító első vonatszerelvény. Az első vonat Budaörsről indult...Kapaszkodjanak meg, most a szegedi diákok akarnak "felszabadulni" az elnyomás alól - itt a freeSZTE!
Most éppen Szegeden hergelik a diákokat, akik a túlérzékeny színészpalánták mintájára éppen szabadok akarnak lenni a csúnya, elnyomó diktatúrában. Teszik mindezt annak ellenére, hogy Palkovics László a múlt héten közölte, hogy az orvosképző egyetemek maguk dönthetnek lehetséges modellváltásukról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője múlt kedden egyeztetett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel a modellváltás lehetőségéről, és azt mondta, hogy az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő struktúraváltás előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el. Palkovics László hiába hangsúlyozta, hogy az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik, máris megjelent a #freeszte hashtag, amit reklámmal próbálnak minél szélesebb körben ismertté tenni.Elbocsátások a szociális ágazatban és extraadó: csődközeli helyzetben lehet az óbudai önkormányzat
Csődközeli helyzetbe kerülhetett az óbudai önkormányzat az elmúlt év végén. A választások után Bús Balázs még 1,5 milliárdos tartalékkal adta át a kerületet, most pedig már ott tartanak, hogy a szociális ágazatot is leépítették, ahol egyébként is létszámhiánnyal küszködnek a szakemberek. A PestiSrácok.hu-nak egy szociális területen dolgozó kerületi közalkalmazott mesélt a minden empátiát nélkülöző, Karácsony előtti "kirúgásokról" és azt is elpanaszolta, hogy idén még a szociális munka napja alkalmából sem kaptak semmit. De még ezt is képesek voltak megfejelni azzal, hogy decemberben 2,5 milliárd forint hitel felvételéről is döntöttek, valamint Kiss László DK-s polgármester egy egészen elképesztő új sarcot is bejelentett: jövőre minden új építésű ingatlan tulajdonosát megadóztatják. Forrásaink azt mondják, több milliárd forint lehet a hiány, amit most Kiss a kormányra mutogatva akar magyarázni. Holott a büdzsé jelenlegi állapotának semmi köze az ellenzéki polgármesterek által ostorozott iparűzési adókönnyítésnek.Kínos kérdéseket tett fel a Fidesz a közpénzt két kézzel szóró Karácsonynak
Továbbra is csak panaszkodik Budapest főpolgármestere és rosszindulatú kampányt folytat a kormány ellen. Karácsony Gergelynek egyben igaza van, valóban válságos időket élünk. Ilyenkor azonban azon kellene dolgozni, hogy ne költse felesleges kiadásokra a budapestiek pénzét – így reagált közösségi oldalán a nagyobbik kormánypárt fővárosi szervezete Karácsony kormányellenes szervezkedésére, majd kínos kérdéseket tett fel a Fidesz Budapest teszetosza főpolgármesterének.Nagy „Csonttörő” János: Évekig nem tudtam az ökölvívás közelébe menni!
A PestiSrácok.hu sportrovata „előkerítette” a közélettől mostanában erősen távolságot tartó egykori ökölvívó klasszist, Nagy Jánost, aki boldogan vállalta az idei esztendő első exkluzív interjúját olvasóink számára. A Csonttörő becenéven megismert bokszoló őszintén és nyíltan beszélgetett kollégánkkal a múltról, arról, hogy miként került Győr városából Budapestre; természetesen a remek tréner, Klein Csaba is szóba került, valamint az utolsó, a bizonyos 49 másodperces világbajnoki ütközet.Fordulat: a bíróság elrendelte M. Richárd letartóztatását
Elrendelte a Fővárosi Törvényszék a Dózsa György úti halálos baleset okozása miatt elsőfokon négy évre ítélt M. Richárd letartóztatását – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az ügyészség korábban is következetesen amellett érvelt, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, de a bíróság idáig elnéző volt a vádlottal. M. Richárd egyébként többször is megszegte már a bűnügyi felügyeletet, ráadásul a kényszerintézkedés alatt újabb bűncselekményt is elkövetett, amikor szilveszter napján drogozáson kapták a rendőrök. A Fővárosi Főügyészség ezért kezdeményezte, hogy M. Richárd rácsok mögé kerüljön. A döntés nem jogerős, de azt azonnal végrehajtják, a férfinél meg is jelentek a rendőrök és "elkísérték" a börtönbe.Egy amerikai keresztény újságíró szerint Trump-sapkás antifások támadták meg a Capitoliumot
A Hit Rádió vendége volt egy neve elhallgatását kérő amerikai újságíró, aki jelenleg New Yorkban dolgozik, onnan számolt be az ott kialakult helyzetről. A keresztény riporter a mainstream médiában dolgozik, azért kérte, hogy ne nevesítsék, mert így nem tudják elszámoltatni a "haladóként" emlegetett sajtóban. Állítása szerint a tavaly novemberi választás óta szinte "minden a feje tetejére állt" és sokan nem értik, mi történik a tengerentúlon. Arról is beszélt, hogy nem Donald Trump uszította a tömeget a Capitoliumnál, de beszélt az Antifáról, valamint Nancy Pelosiról is.Őseink „sztyeppei migránsok” és „rablógyilkosok” voltak a magyargyűlölő 24.hu szerint
Elképesztő magyarellenes ámokfutást rendezett a 24.hu. Az ellenzéki szennylap főszerkesztője, Pető Péter és a bolsevizmus lelkes történész-propagandistája, Csunderlik Péter közös cikkben gyalázta őseinket a honfoglalást követő évtizedekben vívott, diadalmas európai csatáink miatt.Ajánljuk még

















