Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg, most a szegedi diákok akarnak "felszabadulni" az elnyomás alól - itt a freeSZTE!

Most éppen Szegeden hergelik a diákokat, akik a túlérzékeny színészpalánták mintájára éppen szabadok akarnak lenni a csúnya, elnyomó diktatúrában. Teszik mindezt annak ellenére, hogy Palkovics László a múlt héten közölte, hogy az orvosképző egyetemek maguk dönthetnek lehetséges modellváltásukról. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője múlt kedden egyeztetett a négy orvos- és egészségtudományi egyetem vezetőivel a modellváltás lehetőségéről, és azt mondta, hogy az eddig nyolc intézményben bevezetett, valamint az Országgyűlés döntése alapján további két intézményben bevezetendő struktúraváltás előnye, hogy a rugalmasabb működési kereteknek köszönhetően a magyar fiatalok korszerű képzésben részesülhetnek, a munkaerőpiacon is értékesebb tudást sajátíthatnak el. Palkovics László hiába hangsúlyozta, hogy az új fenntartói rendszer csak akkor lép életbe, ha az orvos- és egészségtudományi egyetemek ezt kifejezetten kérik, máris megjelent a #freeszte hashtag, amit reklámmal próbálnak minél szélesebb körben ismertté tenni.

Különös vízió kerítette hatalmába a szegedi egyetemistákat, pontosabban annak egy kis létszámú, viszont annál hangosabb csoportját. A Veritas Virtus Libertas nevű csoport szerint ugyanis itt az idő megkongatni a vészharangot: veszélyben a szabadságuk, jön az elnyomó diktatúra! Mivel ezt így egymás között valószínűleg mégsem annyira lelkesítő ismételgetni, turbófokozatra kapcsolva indítottak egy kampányt a Facebookon az egyetemi vezetés és a kormány ellen. (Tudják, bizony vége a mindent elsöprő #szabadságuk és #ellehetetleníti őket a #csúnyakormány.) Ki is cserélték fotójukat a Facebookon, már a #freeszte pompázik. Sok időt mondjuk nem pazaroltak a dizájnra, hiszen az SZFE-dizájnt használják, csak egy kicsit gagyi módon belephotoshopoltak.

Na nehogy elnyomják az oktatást azzal, hogy modernizálják...vérlázító!

PestiSracok facebook image

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) Ifjúsági Tagozata megkereste a nyíltan balos Mércét, amelynek közölték, hogy a kormány a Szegedi Tudományegyetemet (is) érintő alapítványi átalakításával kapcsolatos bürokráciacsökkentési és bérfejlesztési ígéretei mögött "valójában politikai hatalomszerzés és pénzsóvárság áll".

– írták az ifi szakszervezetisek, majd hozzátették, hogy a kormány az egyetemi dolgozókat a lépéssel "le akarja szalámizni". A Mérce egy másik cikkében azt írja, hogy az alapítványi modell azt a célt szolgálja majd, hogy az "intézmények élére kinevezett kormánytagokkal, illetve Fidesz-közeli alakokkal feltöltött" kuratóriumok teljhatalmat kapnak az egyetemi irányítás fölött, az egyetemi szenátusok jogköreit erősen leszűkítve. Az így kialakított egyetemeket továbbra is az állam fogja finanszírozni, de az államtól a fenntartói jogot az alapítványok kezébe helyezik át. Ennek értelmében az alapítványi kuratóriumok rendelkeznek majd az intézmények költségvetése, éves beszámolója, szervezeti és működési szabályzata, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási terve fölött. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szenátusa hétfő délután tart rendkívüli ülést.

– közölte a fentebb már említett Veritas Virtus Libertas, mely arra kéri Rovó László rektort és a Szenátus elnökét, hogy biztosítsa a hétfői ülés szabályszerűségét, nyilvánosságát. Rovó ki is adott egy közleményt, melyben az állt, hogy hétfőn 15 órakor lesz majd szenátusi ülés, melyet online lehet majd követni. Tekintettel a zavartalan lebonyolításra és a technikai lehetőségekre 40 egyetemi dolgozónak és 20 egyetemi hallgatónak tudnak a jelentkezés sorrendjében csatlakozási lehetőséget biztosítani. De ez a hallgatóknak kevés volt, a hergelést, ha már elkezdték, nem hagyták abba. Állításuk szerint az ülés előtt az SZTE jogi osztálya megfenyegette őket egy felhívásban, mely szerint a kép- és hangfelvételek készítése megsérti a Ptk.-ban foglalt személyiségi jogokat.

– írták Facebook-oldalukon. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete persze azonnal megszólalt az ügyben, és természetesen ők sem maradhattak ki abból, hogy a vezetést üssék. Közölték, hogy garanciák nélkül "a modellváltás súlyosan veszélyezteti az egyetem autonómiáját, sérti az egyetemi polgárság érdekeit és az Universitas eszményét."

– írta a "független" szervezet. (Kérjük, vegyen egy nagy levegőt, mielőtt kommentálná a most olvasottakat...)

Kiemelt kép: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.