vezető
Gyürk András: A magyar tudományos közösség érdekeit is megvédtük Brüsszelben
Előremutató kompromisszum született Brüsszelben, a magyar tudományos közösség számára fontos programokhoz kivétel nélkül sikerült többletforrásokat kiharcolni – mondta Gyürk András, az Európai Parlament Ipar, kutatás- és energiaügyi szakbizottságának (ITRE) fideszes tagja. A képviselő minderről annak kapcsán beszélt, hogy lezárultak az Európai Horizont kutatás-fejlesztési és innovációs keretprogrammal kapcsolatos egyeztetések az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa között. Gyürk András úgy fogalmazott: a 2021 és 2027 közötti Többéves Pénzügyi Keretről, illetve a Next Generation EU eszközről szóló történelmi magyar sikert hozó megállapodás után ismét olyan döntés született, melynek értelmében a világ legtőkeerősebb, közpénzből finanszírozott kutatási programja indulhat el.Hétezer kórházi dolgozót ajándékozott meg a Hungast cégcsoport
A Hungast cégcsoport minden évben jelentős összegeket fordít társadalmi szerepvállalásra, a 2020-as járványügyi veszélyhelyzetben pedig úgy döntöttek, hogy azokon segítenek, akik a frontvonalban dolgoznak. A közétkeztetéssel foglalkozó cég az ország több pontján, összesen mintegy hétezer kórházi dolgozónak juttat el ajándékcsomagot.Kocsis Máté ledózerolta a magyar sikerek miatt rossz idegállapotba kerülő ellenzéket
Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalása után az ellenzék igyekezett a lengyel-magyar együttműködés brüsszeli sikerét kudarcként kommunikálni. Tóth Bertalan arra kérte a kormányfőt, hogy ne harcoljon Brüsszel ellen, Szabó Tímea gyűlölettől eltorzult ábrázattal visítozott és pánikkeltő felszólalásával igyekezett azt a látszatot kelteni, mintha hazánkban rosszabb lenne a járvány miatti halálozási arány, mint más államokban. Jakab Péter önsajnálattal átitatott beszéde során megjegyezte, milyen drága manapság egy egyszerű paprikás krumpli, Gyurcsány Ferenc pedig teljesen szétcsúszott, botladozó nyelvvel magasztalta az Egyesült Európai Unió eszméjét, beszéde során számtalanszor elment a hang, ugyanis nem tudott bánni a mikrofonnal sem a bukott kormányfő. Az ellenzéki roncsderbi alpári felszólalássorozata után Kocsis Máté derekasan kiosztotta a lengyel-magyar vétó sikere miatt frusztrált hazai baloldalt. Parlamenti összefoglalónkat folyamatosan frissítjük!Orbán Viktor: Megvédtük Magyarország szuverenitását és a magyarok pénzét!
Az Európai Tanács múlt heti ülésén győzött a józan ész: "megvédtük Magyarország szuverenitását, és megvédtük a magyarok pénzét" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol köszönetet mondott Lengyelországnak a barátságért, a kitartásért és a bajtársiasságért.Brüsszelben a szabad Európa győzött a birodalomépítőkkel szemben - Kósa Lajos a Plebejus Polbeatben (PestiTV-videó)
Fontos kérdés, hogy mi győzött és mi veszített az Európai Tanács múlt csütörtöki ülésén? Ami győzött, az maga az Európai Unió, benne az uniós országok szuverenitása. Tehát a szabadság győzött egy olyan koncepció ellenében, ami most éppen a migrációra, a gendertanra és a liberalizmusra alapozva próbálja birodalommá átszervezni a független, szabad országok mai közösségét – mondta Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a PestiTV Plebejus Polbeat című vasárnapi esti műsorában, Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdéseire. A könnyed fordulatokkal és váratlan kitérőkkel teli interjúban kibeszélték azt is: a kis Alex Soros képes lesz-e apja nyomdokaiba lépni, illetve miért tévednek a rezsimtudomány doktorai, amikor "vezérdemokráciaként" próbálják leírni az Orbán-kormány lényegét. Ennek apropóján felvetettük azt is, hogy mi lenne a Fidesszel Orbán Viktor nélkül?Magából kikelve zsidózott Baranyi Krisztina egy kiszivárgott hangfelvételen
Megdöbbentő felvételhez jutott a tenyek.hu szerkesztősége, amelyben az hallható, hogy Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina önmagából kikelve zsidózik.És akkor Gyurcsány bejelentette, hogy Gyurcsányné lesz a miniszterelnök-jelöltjük...
Gyurcsány Ferenc bejelentette, amit már eddig is sejteni lehetett: felesége, Dobrev Klára lesz a miniszterelnök-jelöltjük. A DK-frakcióvezetője a Telexnek adott interjújában azt mondta: még nem tudja, hogy a DK-nak lesz-e miniszterelnök-jelöltje, "nyilván ha lesz, akkor az Klára lesz, ha nem lesz, akkor azért nem lesz, mert Klára nem fogja elvállalni". Erre többen reagáltak már, köztük Deák Dániel, politológus is, aki Facebook-oldalán osztotta meg véleményét.Közösek a céljaink, de nem az agrárium lejáratása hozza el a zöldfordulatot – Nagy István a PS-nek reagált a Greenpeace vádjaira
Kemény kritikát jelentetett meg nemrégiben a Népszava a Greenpeace élővilág- és agrártémáiért felelős munkatársának tolmácsolásában, melyben többek közt azzal vádolták a kormányt és az Agrárminisztériumot, hogy a nemzetközi vegyszerlobbi befolyása alatt áll és szándékosan gátolja az Európai Uniót a zöldfordulat megvalósításában az agrárium terén. Rodics Katalin arra is utalt az interjúban, hogy a „nagyüzemi” mezőgazdaság az éghajlatváltozásért is felelőssé tehető. Portálunknak a vádakkal kapcsolatban Nagy István agrárminiszter többek között arról beszélt, hogy az agrárium egyre gyakoribb és egyoldalú szégyenpadra ültetése véleménye szerint nem igazságos, és nem is segíti a fenntarthatósági célok elérését. Az agrárminiszter elmondta: a tárcának soha nem a zöld ambíciószinttel van a problémája, hanem a hatáselemzések nélkül, az Európai Unión belül eltérő természeti és társadalmi körülményeket nem figyelembe véve kidolgozott eszközökkel. Ugyanakkor hangsúlyozta: az a kommunikáció, amely a társadalom felé a klímaváltozás legfőbb okozójának a mezőgazdaságot állítja be, nem más, mint egy kisebb társadalmi réteg kiválasztása, amellyel felmenthető a többség a drasztikus életmódváltozás kényelmetlen következményei alól.Ajánljuk még

















