vezető
Perre megy Trump a gyanús demokrata győzelem miatt
Bár a média már szombaton kikiáltotta Joe Bident az amerikai elnökválasztás győztesének, a harc a bíróságokon folytatódik a Fehér Házért. Trump elnök ugyanis már döntetlen állásnál jelezte, jogi lépéseket fog tenni, hogy felfedje a demokraták csalásait. Az amerikai választási rendszer sajátosságaiból adódóan pedig egyáltalán nem kizárt, hogy érdekes dolgokat találnak a vizsgálatok, ellenőrzések során. Mindent azonban nem lehet kiszúrni, hiszen a rendszer a szavazatok begyűjtésétől a regisztráción át a feldolgozásig leginkább az egyének becsületességére épül, ami ebből kifolyólag sok ponton kijátszható. Ezek közül mutatunk be néhányat, miközben a későbbiekben beszámolunk az újraszámlálás legfrissebb fejleményeiről.A sok támadás miatt új szerverre költözik a Vadhajtások, addig nem tesznek ki új posztokat
Posztok tömegének tanúsága szerint döbbenten vette tudomásul a Vadhajtások.hu olvasótábora a szerkesztőség vasárnap délutáni bejelentését, miszerint rajtuk kívülálló okok miatt egy időre leáll a "legvadabb hír- és véleményportál". Az okokat sokan találgatták, a járványhelyzettől a hackertámadásokig több lehetőség is felmerült – ez utóbbi nem áll távol a valóságtól. "Annyi informatikai támadás éri a Vadhajtások.hu-t, hogy ha egy balliberális portált csak negyedennyi érne, már diktatúrázva itt vernék az asztalt a brüsszeliták" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Bede Zsolt szerkesztő, aki arról is beszélt, hogy eddig voltak rések a pajzson, az oldal napok óta annyira lassú volt, hogy naponta százával kaptak üzenetet miatta. Úgy döntöttek, új, kevésbé sebezhető szerverre költöznek át és formailag is megújulnak, hogy a választási kampányban technikailag maximális biztonságban működhessen a portál.A liberális politikusok rokonai mindig a legjobb szakemberek
Miközben az ellenzéki politikusok az elmúlt években folyamatosan a fideszes uram-bátyám rendszer felszámolásával kampányoltak, egy érdekes fővárosi pályázat elnyeréséről ír cikkében a Mandiner. A Budapest főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ új ügyfelei között tudhatja a Mitte Communications Kft.-t, amelynek tulajdonosa Misetics Mátyás. Misetics Mátyás pedig egészen véletlenül nem csak névrokona, hanem – most érdemes megkapaszkodni – testvére annak a Misetics Bálintnak, aki egy szociológusdiplomával a zsebében havi bruttó nyolcszázezerért ad lakhatási ügyekben tanácsokat párttársának, Karácsony Gergelynek. A cég ezután még lendületből behúzta a szintén balos vezetésű Budavári Önkormányzat arculatépítési pályázatát is, ez utóbbi tenderre tizennyolcan pályáztak.Hétköznapi járványtan
Az egyik legnagyobb tanulsága ennek a járványnak, hogy a tudományunk nem sokat ér, ha az emberek nem értelmes lényként, hanem politizáló emberként, közösségi média függelékként vagy egyszerűen hisztériás kisgyerekként viselkednek. A viselkedés a kulcsszó, ha a járványhoz alkalmazkodó rutinokat követjük a viselkedésünkben, akkor sokkal kisebb eséllyel fertőződünk meg. És ha elég sokan elég fegyelmezettek vagyunk, akkor meg tudjuk fékezni a járványt. Ha viszont túl sok a hülye, akkor meg nem.Álstatisztikával is riogat Korózs Lajos, a kamuvideós országgyűlési képviselő
Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője egy (ál)statisztikát osztott meg a Facebookon, amellyel azt állt szándékában bizonyítani, hogy a koronavírus ma már a leggyakoribb halálozási ok Magyarországon. Az MSZP országgyűlési képviselőjét Ceglédi Zoltán politikai elemző igazította helyre kommentben.A katonai hírszerzés (MNVK-2.) állt a Malév mögött, a háttérben meg a KGB – Megdöbbentő dokumentumok a kivéreztetett repülő-vállalatról
„Tény, hogy a MALÉV mindenkori igazgatójának környezete a BM. és az MNVK-2. Csf-ség tisztjeiből vagy munkatársaiból tevődik össze” – írta az állambiztonság egy 1976-os titkos jelentésben, ami már sejtetni engedi, milyen szinten irányította a hálózat az egykori repülőtársaságot. Az elsőként most publikált, megdöbbentő dokumentumok szerint gyakorlatilag a Szovjetunióhoz a végletekig hű katonai hírszerzés, az MNVK-2. állt a Malév mögött. A hetvenes években készült állambiztonsági dossziéból kiderül, hogy a Malév-igazgatók (Lénárt György, Hűvös Sándor), a háttérember Rónai Rudolf (Légügyi Főigazgatóság) és a különböző kulcsemberek mind az MNVK-2. emberei voltak. Tisztek vagy megnyertek. Ezt csak azért tudjuk, mert az egyik fedésben dolgozó hírszerző megelégelte a mutyizást, a korrupciót és életveszélyes levelet írt az amerikai nagykövetségnek. Őt hazaárulónak nevezték, de mi valójában neki, nekik köszönhetően tudjuk, milyen szinten épült be a kommunista titkosszolgálat a Malévba. Amely a szovjetek segítségével indult és amely az oroszok asszisztálásával ment csődbe.A kamuvideós Korózs Lajos távozásáig nem jelennek meg a Fidesz-KDNP képviselői a Népjóléti bizottság járvánnyal kapcsolatos napirendjein
A Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői mindaddig nem vesznek részt az Országgyűlés népjóléti bizottságának járványügyi napirendjein, ameddig a kamuvideós Korózs Lajos nem kér bocsánatot és nem távozik a testület éléről – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap, videonyilatkozatában.„Megismertem a hazugságot a máig Népszavának hazudott Pártszavából” – Veszely Ferenc költő kalandos élete, 2. rész
A kommunizmus elévülhetetlen bűneinek, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc számos tragédiájának egyike az a tény, hogy a közel 200 ezer kivándorló honfitársunk között rengeteg nagyszerű hazafit és értékes embert is elveszítettünk. Nem csupán a szabadság veszett tehát el, de azon nemzettársaink egy jelentős hányada is, akik azokban a csodálatos forradalmi napokban ott voltak a barikádokon, azok jó oldalán. Klasszikus példája a fentieknek a kanadai Kamloopsban élő Veszely Ferenc költő, író, műfordító, aki több, mint 63 éve, 1957 elején kényszerült elhagyni hazáját. A csodálatos személyiségű forradalmár sokkal több, mint pusztán költő. Mély bölcsességéért, az emigrációban is megőrzött rendíthetetlen magyarságtudatáért és több évtizedes tanári pályájáért egyaránt méltó az elismerésre. Élettörténete pedig – a fentiek okán – érdemes a bemutatásra, jóllehet, a teljességet megmutatni esetében messze túlfeszítené írásunk kereteit, ezért beszélgetésünk során kizárólag csak a legfontosabbakat próbáltuk meg felidézni. Második rész.Vége a Gyárfás-korszaknak? A bilincsbe vert egykori naptévés helyett Szabó Tünde a LEN új alelnöke
Gyárfás balra el: úgy fest, az Európai Úszó Szövetség is lemondott a 2018-ban letartóztatott egykori nagyhatalmú sportvezérről, hiszen a vasárnapi közgyűlésén Szabó Tünde államtitkárt, olimpiai ezüstérmes úszót választotta alelnökévé. Szabó ezzel gyakorlatilag Gyárfás Tamást váltja az elnökségben. A szabadlábon védekező egykori naptévés ezzel újabb, igaz, várható gyomrost kapott.Ajánljuk még

















