Pesti Srácok

vezető

Tisztességtelen eszközök, tömeges csalás segítheti Joe Biden hatalomra kerülését Amerikában? – Karanténvlog

Magyar ugar 2020 november 7.
Az e heti Karanténvlogban természetesen az amerikai elnökválasztás volt célkeresztben, hiszen napok óta nem dőlt el, hogy Donald Trump vagy Joe Biden lesz az elnök. Emellett egyre több jel utal arra, hogy a demokraták nem feltétlenül a legtisztességesebb eszközökkel fordítottak a csatatérállamokban. Szabó Gergő mellett szokás szerint itt volt Dezse Balázs és Szalai Szilárd, a vendég pedig Palóc André, a Századvég vezető elemzője volt, akivel a srácok részletesen kivesézték a külpolitikai és hazai eseményeket. Szóba kerültek az egyre vadabb és agresszívabb muszlimok is, akik a bécsi robbantásért is felelősek, miközben az osztrák állam pipogya módon kommunikál az esetről és a bevándorlást tartják továbbra is a legjobb útnak a jövőt illetően, de a Karanténvlog bemutatott egy videót is, ahol a pakisztáni Iszlamabadban kisgyermekeket oktatnak a fejlevágás nemes művészetére a muzulmán tanárok. Hazai vizekre evezve a srácok kibeszélték a svábokat és a solymári fideszes polgármestert gyalázó Bárány Balázs gusztustalan hangfelvételét és Őrsi Gergely látványpolitikáját is. A II. kerületi polgármester ugyanis a korábbi fideszes kerületvezetés által előkészített projekteket örömmel adja át, csak éppen azt felejti elmondani, hogy az nem az ő munkája volt. Végül a srácok nem hagyhatták ki Zsiday Viktor befektetési menedzser óriási gondolatát sem, miszerint Orbán Viktor nem kezeli félre a járványt, csupán a hatalom megtartását tűzte ki célul, ehhez pedig akár tízezer magyar halála sem jelent gondot számára. Karanténvlog a PestiTV-n, minden pénteken este 10 órakor!

Csaltak vagy nem csaltak az amerikai választásokon? – Beleszállt az 1956-os pesti srácokba a Totalcar volt főszerkesztője (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 november 6.
November 3-án sorsdöntő szavazásra került sor az Egyesült Államokban, de még napokkal később sem lehet biztosan tudni, hogy ki lesz az új elnök. A zászló jelenleg Joe Bidennek áll, a demokraták jelöltje azonban túl gyanús körülmények között fordított az utolsó pillanatban több csatatérállamban is. Eldobált szavazócédulák, utólag betuszkolt demokrata szavazatok? A Karantén azonban foglalkozik a bécsi muszlim támadás margóján azzal is, hogy vajon milyen sorsot szánnak a keresztényeknek Mohamed követői, felelevenítjük az iszlamabadi bábun gyakorolt fejlevágást, amit kisgyermekeknek mutattak be az intelligens oktatók, de hazai vizekre evezve szóba kerül Bárány Balázs is, a szocialisták elnökségi tagja, aki minden ocsmányságot felvonultatott Solymár fideszes polgármesterére egy kiszivárgott hanganyagban. Végül megemlékezünk az 1956. november 4-én vérbe fojtott magyar forradalomról is, és arról, hogy vajon hogy merészelik hősnek nevezni magukat az SZFE-sek. Végül megidézzük Winkler Róbertet is, aki szerint az 1956-os pesti srácok csupán olyan kisgyerekek, akiknek fegyvert nyomtak a kezükbe, és semmiben sem különböznek a néger kisfiúktól Afrikában, akik manapság gépfegyverrel a kezükben háborúznak. Tartsatok ma is velünk, nézzétek meg videónkat!
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.