vezető
Szirtes Ági az egyetemi "ANATÓMIA" és demokrácia mellett állt ki (Videó!)
Hétfő reggel a színházi szakma krémje gondolta éppen úgy, hogy kiemelten fontos megszólalniuk az SZFE ügyében, azonban ez nem mindenkinek jött össze teljesen. Szirtes Ági művésznő beszédében ugyanis nem az egyetemi autonómia, hanem egyenesen az egyetemi ANATÓMIA mellett kardoskodott. Ezt azonban nyelvbotlásnak egyáltalán nem lehet tekinteni, hiszen többször is így olvasta fel a kortesbeszédében. Az autonómia jelentésével egyébként nem csak a művésznő nincs tisztában, hanem a jelenlevő ifjú forradalmárok sem. Stábunk helyszíni riportjából kiderül: az általunk megkérdezett tüntetők sem tudják, hogy mit jelent az autonómia szó. Akinek pedig volt valami halvány fogalma arról miért is van ott, arról kiderült hogy nem is az SZFE-re jár, vagy már nem is egyetemista. A már eddig is szürreálisnak mondható demonstrációsorozat így újabb groteszk elemmel gazdagodott, a stábunk által forgatott videóban újabb pikáns részleteket láthatnak. Nézzék meg, érdemes! Még mindig vannak jobbikosok, akik Vona Gábor második eljövetelét várják – Georg Spöttle a Plebejus Polbeatben (PestiTV-videó)
A világ mégsem veszett még el teljesen: Koncz Zsófia nyert a Borsodban megrendezett időközi országgyűlési képviselőválasztáson a korábban zsidózó Bíró László ellenében, a verseny azonban szoros volt, köszönhetően az ellenzéki összefogásnak, amely bár nem volt elég a győzelemhez, mégis érdemes beszélni róla. A Plebejus Polbeatben Georg Spöttlével, a Nézőpont intézet biztonságpolitikai elemzőjével és Molnár Dóra politológushallgatóval beszélte ki a nemzeti összefogással és az ellenzéki horrorkoalíció lehetséges sikereivel kapcsolatos kérdéseket Vincze Emília és Dezse Balázs. Georg Spöttle elmondta: a régivágású jobbikosok között még mindig van olyan, aki visszavárja Vona Gábort, illetve reménykedik abban, hogy újra lesz Magyar Gárda, mert még nem fogták fel, hogy ez a vonat már elment. „Együtt énekelni a Székely Himnuszt” – Sándor István a Sepsinél élte át a valódi, szívbe markoló futballcsodát
„Biztos voltam benne, hogy rendet fog tenni az Üllői úton. A szemlélete hasonló, mint amit Lobanovszkij játékosaként magába szívott, de a modern követelményekkel is tisztában van. Emellett – szintén a régi, szovjet iskola alapján – csapatra épít, és nem egy-két játékosra. Háta mögött tudva a vezetőség támogatását, Rebrov hozzá mert nyúlni olyan dolgokhoz, meg mert hozni olyan döntéseket, amelyeket egy magyar edző nem biztos, hogy meglépett volna” – mondta Sándor István a PS-nek Rebrovról, a Fradi edzőjéről. Sándornak hihetünk: a kárpátaljai szakember Lobanovszkij segítője volt, itthon a Stadlernél és a Nyíregyházánál érte el legnagyobb sikereit. Legcsodálatosabb élményének azt nevezte, hogy a székelyföldi Sepsinél dolgozhatott. Amúgy örül a magyar futball fejlődésének, de sokallja a légiósokat a kis vidéki városok elsőosztályú klubjaiban. Mit mondjunk, egyetértünk vele. Sándor István portréja, 2. rész. Mártírgyártás régen és most: bűnözőkből hősök, avagy a BLM-mozgalom a Sacco és Vanzetti-propaganda fényében
„Ki az ördög akarná megmenteni őket? Mi hasznunk belőle, ha élve maradnak?” – mondta egy kommunista agitátor arról a Saccóról és Vanzettiről, akinek neve az idősebb korosztálynak biztosan mond valamit. Két olasz anarchistáról van szó, akiket egy bűncselekmény után elkaptak, majd halálra ítéltek. Mára biztos, hogy Sacco bűnös volt a gyilkosságban, de Vanzetti valószínűleg nem. Ez senkit sem érdekelt. A bíróság el akarta ítélni őket, ők meg mártírok akartak lenni, és ezzel a Komintern járt a legjobban. Ők karolták fel az egész ügyet. Az egész per nyertese a kommunista mozgalom lett. A vörösök Goebbelse, Willi Münzenberg irányította azt a propagandát, amelyhez felhasználták a zsebükben és befolyásuk alatt álló sajtót. A világon erőszakos tüntetések és békés megmozdulások történtek a két anarchista mellett kiállva, számtalan értelmiségi tiltakozott az ítélet ellen. Az egész mögött a Komintern, Sztálinék és Münzenberg állt. Az igazság senkit sem érdekelt. Ha megnézzük a BLM-mozgalmat, akkor ugyanezt a receptet látjuk. Kell egy ügy és egy olyan gépezet, amely az egész világon akadálytalanul működik.