Pesti Srácok

Szirtes Ági az egyetemi "ANATÓMIA" és demokrácia mellett állt ki (Videó!)

Hétfő reggel a színházi szakma krémje gondolta éppen úgy, hogy kiemelten fontos megszólalniuk az SZFE ügyében, azonban ez nem mindenkinek jött össze teljesen. Szirtes Ági művésznő beszédében ugyanis nem az egyetemi autonómia, hanem egyenesen az egyetemi ANATÓMIA mellett kardoskodott. Ezt azonban nyelvbotlásnak egyáltalán nem lehet tekinteni, hiszen többször is így olvasta fel a kortesbeszédében. Az autonómia jelentésével egyébként nem csak a művésznő nincs tisztában, hanem a jelenlevő ifjú forradalmárok sem. Stábunk helyszíni riportjából kiderül: az általunk megkérdezett tüntetők sem tudják, hogy mit jelent az autonómia szó. Akinek pedig volt valami halvány fogalma arról miért is van ott, arról kiderült hogy nem is az SZFE-re jár, vagy már nem is egyetemista. A már eddig is szürreálisnak mondható demonstrációsorozat így újabb groteszk elemmel gazdagodott, a stábunk által forgatott videóban újabb pikáns részleteket láthatnak. Nézzék meg, érdemes!

Zárójelben jegyeznénk meg, hátha tudunk segíteni a freeszfe tüncizőknek, létezik olyan kiadvány – ami bárki számára elérhető akár online formában is – ami mankót nyújt a helyes értelmezésben. A Magyar Értelmező Kéziszótárból idézünk:

Nézzük akkor az anatómia szó jelentését..., habár bizonyosan nem az orvosok anatómia szigorlatára gondoltak.

PestiSracok facebook image
Fotó: Horváth Péter Gyula
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.