vezető
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Cserdiben – Ezért lehetett öngyilkos a volt polgármester, Bogdán László
Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást még júliusban a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Cserdit is érintő kerékpárút kivitelezésének elszámolása kapcsán – írta hétfőn a Baranya megyei napilap. A Bama.hu úgy tudja, hogy a TOP-os Kerékpáron az Ormánságtól a Mecsekig!-nevű kerékpáros turizmusfejlesztési programmal akadtak gondok és több mint negyedmilliárd forint tűnhetett el az uniós és hazai forrásból. A projekt Orfű és Kovácsszénája között, illetve Helesfa-Cserdi-Szentlőrinc vonalon tartalmazza új kerékpárút építését. A Bama szerint a programot a források elosztásáig a megyei önkormányzat koordinálta, a pénzügyi lebonyolítást viszont az adott településre bízták. A nyomozásban már a nyáron lefoglaltak iratokat a rendőrök a hivatalokból. Ugyancsak hétfőn a Bogdán család ügyvédje közösségi oldalán jelentette be, a volt polgármester búcsúlevelet hagyott, és tény, hogy a korábban megjelent híresztelésekkel ellentétben a megkezdett és meghiúsult nagy összegű beruházások és pénzügyi elszámolási probléma miatt vetett véget önkezével életének.A szépség legyőzte a szörnyeteget
Igen, a vasárnapi, Borsodban lezajlott időközi választásról beszélek. A Szerencset, Tiszaújvárost, Tokajt és harminckilenc további, kisebb települést – közöttük Kossuth Lajos szülőfaluját, Monokot – magába foglaló, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú országgyűlési egyéni választókerületben Koncz Zsófia végül a vártnál nagyobb, csaknem öt százalékos győzelmet aratott az ellenzék közös jelöltjével, Bíró Lászlóval szemben.Már több mint ezer magyar "pszichológus" tett hitet a genderideológia mellett!
Hatalmas port vert fel egy olyan mesekönyv, amely nagyon eltér a szokásostól. A folyamatosan „fejlődő” amerikai „kultúrkör” legújabb mesefelfogást tükröző, a tradicionális európai meséket „aktualizáló” kötetről kialakult szakmai vita is elgondolkoztató, nem is beszélve a politikairól. De vajon hol vannak a szakemberek?Így cigányozza Koncz Zsófiát és szidja a romákat Jakab Péter bizalmasa!
Az ellenzék vasárnapi veresége a szerencsi időközi választáson jó néhány politikusukból kihozta az emberalatti ösztönlényt. Egy ilyen gyűlölettel teli figurát mutatunk most be önöknek: Jakab Péter Jobbik-elnök bizalmasát, a párt ceglédi vezetőjét, Horváth Gábort. Aki Koncz Zsófiáról a következőket volt képes kiokádni magából: „cigány a legrosszabb fajtából”...Díszcigányozva „gratulált” Koncz Zsófiának Siófok összellenzéki polgármestere
Jakab Péter-i szintre süllyedt Lengyel Róbert, Siófok ellenzéki polgármestere, aki ahelyett, hogy elfogadta volna, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókörzetében vasárnap nem egy fekete öves nácit választottak az emberek országgyűlési képviselőnek, inkább bújtatott rasszista, antiszemita Facebook-posztot írt.Így magyarázza ki Hadházy, miért nem jelentette fel Bírót a még súlyosabb ügyei miatt
Az "önfarkába harapó sajátkígyó" tipikus csapdájába került Hadházy Ákos pártnélküli politikus, aki Facebook-bejegyzésében indokolta meg, miért is nem tett feljelentést a jobbikos Bíró László még súlyosabb ügyeiről. Mint indoklásából megtudtuk, Hadházy megvárta a feljelentéssel, hátha nyer az ellenzéki összefogás jelöltje a körzetben, de így, hogy bukott, már az ellenzék korrupciómentességének fontosságáról szónokolt. Feljelentést persze azóta sem tett, de lehet, hogy tesz. Majd. Közben az ellenzéki pártok sorra jelentkeznek be azzal, Hadházy hazudott, amikor azt állította, tájékoztatta őket Bíró általa feltárt ügyeiről...Fröcsögni tudnak, válaszolni nem – A Riporter ismét lecsapott (PestiTV)
A Magyarországot lejárató civilnek hazudott szervezetek élen jártak a néhány hete bemutatott jelentés elkészítésében. Az Európai Bizottság hazánk jogállamisági helyzetét vizsgálta objektívnek egyáltalán nem nevezhető módon. A dokumentum alapját azok a magyarországi szervezetek adták, akiknek egyetlen céljuk a jelenlegi kormányzat megdöntése. Tevékenységük azért veszélyes, mert az Európai Unióban egyre nagyobb erők dolgoznak azért, hogy a jogállamisághoz kössék a különféle források kifizetését, ami azért veszélyes, mert Magyarországot hazugságokkal támadják. A Riporter felkereste a jelentés készítésében résztvevő NGO-kat, akik közül senki nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre. Ha érdekel, hogy pontosan miről is szól ez az egész hisztéria, akkor nézd meg Bohár Dániel riportját.Ferencvárosban továbbra is zajlik az élet: Baranyi Krisztinának is van kedvenc cége
Súlyos kérdések merülnek fel Ferencvárosban. A PestiSrácok.hu birtokába jutott szerződések szerint Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere csak egy bizonyos cégben bízik, ha takarításról van szó. A saját korrupcióellenességéről elhíresült ősfüggetlen kerületvezető mindent úgy intéz, hogy egy bizonyos kft-nek rendben legyen a "megrendelésállománya". Tízmilliós szerződések, visszadátumozott megállapodás, van itt minden, mint a búcsúban. Időközben Baranyi Krisztinának van egy másik nagy projektje is, gőzerővel azon dolgozik, hogy a képviselőtestületben elárulja azokat, akik anno a pozícióhoz segítették. Ha megnézzük Ferencváros elmúlt egy évét, akkor akár úgy is gondolhatnánk, hogy egy szappanoperába bujtatott tragikomédiát nézünk, de nem, ott ez a valóság.Pokolba a magyar büszkeséggel: őseink sima "rabló zsoldosok" voltak a kommunista történész liberális lánya szerint
A liberálisok és kommunisták mindig szerették megmondani, hogy mit jelent a demokrácia, ők azonban sosem kívántak élni vele. Legyen szó államberendezkedésről vagy az egyén legapróbb döntéseiről, ők fensőbbségesen kioktattak mindannyiunkat. Így történt ez most is, amikor szóba kerültek az új történelemkönyvek, melyben például az egyesek által halszagúnak aposztrofált finnugor elmélet csak egyik a sok közül és nem kizárólagos. A nemzeti büszkeség mindig zavarta azokat, akik magukat történésznek adták ki, de közben a magyarságot lenézték és életpályájuk abból állt, hogy igyekeztek kisebbíteni nemzetünk sikereit. Az egyik legjobb példa az a Berend Nóra, akit a magát továbbra is függetlennek nevező Index szólaltatott meg az ügyben. Ne legyenek kétségeink, szóba került a demokrácia féltése, az ideológiai elnyomás és persze megtudhattuk a nagyra becsült Berend Nórától azt is, hogy őseink egyszerű "rabló zsoldosok" voltak, akik pénzért bármit megtettek, elvégre ezt mondták a nyugati évkönyvek. Vissza a kommunizmusba, pokolba a magyarba büszkeséggel.Ajánljuk még

















