Pesti Srácok

Így magyarázza ki Hadházy, miért nem jelentette fel Bírót a még súlyosabb ügyei miatt

null

Az "önfarkába harapó sajátkígyó" tipikus csapdájába került Hadházy Ákos pártnélküli politikus, aki Facebook-bejegyzésében indokolta meg, miért is nem tett feljelentést a jobbikos Bíró László még súlyosabb ügyeiről. Mint indoklásából megtudtuk, Hadházy megvárta a feljelentéssel, hátha nyer az ellenzéki összefogás jelöltje a körzetben, de így, hogy bukott, már az ellenzék korrupciómentességének fontosságáról szónokolt. Feljelentést persze azóta sem tett, de lehet, hogy tesz. Majd. Közben az ellenzéki pártok sorra jelentkeznek be azzal, Hadházy hazudott, amikor azt állította, tájékoztatta őket Bíró általa feltárt ügyeiről...

"A kormánypropaganda ugyan csak a ki nem fizetett varrónőkről harsogott, de személyesen tájékozódtam az ügyről, és emiatt azt ennél jóval súlyosabbnak tartom. A „szociális szövetkezetezés” 2014-2015-ben gyakori fideszes elkövetési mód volt, és a vizsgálataim alapján ez a történet is alkalmas lett volna egy Korrupcióinfó illusztrálására. Emiatt én ennek a jelöltnek csak annyit segíthettem, hogy nem beszéltem róla nyilvánosan, de a pártelnököket tájékoztattam arról, amit megtudtam" - így oktondiskodott a szokásos módon Hadházy Ákos Facebook-bejegyzésében az összellenzéki támogatottsággal induló, de így is elbukó Bíró Lászlóról és zűrös ügyeiről. Az ellenzék bölcse ugyanakkor elkövetett egy súlyos hibát, mégpedig, hogy nem tett az ügyben feljelentést, ráadásul posztjával az ellenzéki pártok azon vezetőit is bemártotta, akiket állítólag támogatott. Portálunk megírta azt is, miközben Hadházy már arról hadovált a Facebookon, hogy a jobboldali média már a börtönrácsok mögött tudja őt, Tényi István a mentelmi joggal érintett személyek ügyében is eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) fordult és korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása bűntett gyanúja miatt meg is tette a feljelentést Hadházy ellen.

Hadházy nem tett feljelentést, hátha nyernek

Hadházy ellenben azóta sem tett feljelentést a tudomására jutott Bíró Lászlóval kapcsolatos "súlyosabb" ügyekről. Arra azonban volt ereje, hogy több pontban is megindokolja, miért is NEM tett feljelenést ő, akit a feljelentgetés éltet. A magyarázat hosszabb verzióját természetesen a linkben elolvashatják, mi azonban kihúzgáltuk belőle a sok mellébeszélést, és letörölgettük a habos semmit a tetejéről, amiből ez maradt Hadházy indoklásából:

PestiSracok facebook image
  1. Orbán.
  2. Nem kell feljelentést tenni, ha Bíró ügyeiről a jobboldali sajtó számol be.
  3. Nem kettős mérce, hogy Hadházy Bíróval kapcsolatban nem tett feljelentést, mert csak fideszeseket jelentget fel.
  4. Hadházy nem feljelentést tett, hanem tájékozódott, azaz nem tett feljelentést.
  5. Lehet, hogy mégis lesz feljelentést. Hadházynak vannak jogászai.
  6. Hadházy elhallgatott egy gyanús ügyet, hátha nyernek. Most, hogy nem nyertek, arról beszél, az ellenzékben a gyanú árnyéka sem merülhet fel a korrupciónak. Most idézzük Hadházyt, mert minden szava aranyat ér: "valóban dilemma volt, hogy a kampány alatt megszólaljak-e az ügyben, de mivel egy kampányban az ellenzék beszél a kormány jelöltjéről, a kormány pedig az ellenzékéről, ezért megvártam a kampány végét. A kampány végén mégis meg kellett szólalnom. Az ellenzéknek egyetlen esélye van 2022-ben, ha az emberek többsége elhiszi róla, hogy másként fognak menni a dolgok a kormányváltás után. Ehhez ki kell mondanunk, hogy 2022-re olyan jelöltek kellenek, akikre a korrupció halvány gyanúja sem vetülhet, különben úgy járunk, mint most."
  7. adminisztrációs hiba miatt nem járhattak utána az ellenzéki pártok Hadházy szavainak. Ezt így írja meg: "a jelek szerint az üzenetem – adminisztrációs hiba miatt – nem minden párt vezetőjéhez jutott el, de eljutott mindenhova, ahova kellett. Remélem viszont, hogy ők maguk is, tőlem függetlenül utánajártak az ügynek, és érezték ők is a dilemmát és ők is levonják a megfelelő tanulságokathttps://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3110217435755745

Az ember, aki ott sem volt

Ami viszont kellemetlenebb, hogy Hadházy vélhetően kihúzhatta okoskodásával a gyufát a bukás után sebeiket nyalogató ellenzéki pártok vezetőinél, akikre átterhelte a felelősséget a feljelentés miatt. Ebben a kontextusban ez azt jelenti, az összes ellenzéki párt értesült arról Hadházytól, hogy Bíró ügyei zűrösebbek még annál is, mint amiről a jobboldali sajtó tud, de ennek ellenére is kitartottak Bíró mellett, vállalva a feljelentés elmulasztásának akár büntetőjogi felelősségét. Bíró meg ugyan veszített, ezzel a Jobbik lényegesen lejjebb vándorolt az ellenzéki roncskoalíció rangsorában. Nem csoda hát, ha Jakab Péter Jobbik-elnök volt az első, aki reagált Hadházy Facebook-bejegyzésére a Mandiner.hu megkeresésére. Mint írta,

Jakab ugyanakkor megjegyzi, az összellenzék ugyanakkor csalódott volt, mert Hadházy csak ennyi időre látogatott a választókörzetbe, semmilyen módon nem vett részt az ellenzék kampányában. Pedig szükség lett volna rá a kampányban...

Az LMP nem tudja, miről beszél Hadházy

Schmuck Erzsébet és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnökei szintén a Mandiner.hu megkeresésére

azt írták

,

Ugyanakkor hozzátették, közel jártak a sikerhez, de ehhez "olyan sokszínű ellenzék kell, ahol sokan politikai otthonra találhatnak".

Forrás: facebook.com/mandiner.hu; vezetőkép: Horváth Péter Gyula/PestiSárcok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.