vezető
A CEU volt a magyarországi Soros-birodalom ékköve, ezért támad újra hazánkra a spekuláns
Nem meglepő, hogy a Soros-hálózat minden eszközt bevetett a felsőoktatási törvény 2017-es módosításával szemben, hiszen Soros György a közép-európai befolyásszerzésének egyik ékköveként tekintett a Közép-európai Egyetemre – mondta Deák Dániel legújabb videoelemzésében.Meglepődtünk: Soros fizetett bírái a Soros egyetem javára döntöttek...
A foci egy olyan játék, amelyet két csapat játszik kilencven percig, a végén pedig a németek nyernek. Az uniós bíróságok pedig olyan műintézmények, amelyekben Soros fizetett mamelukjai ülnek, s végül minden perben Sorosnak adnak igazat.Karády Katalin örökre a magyarság legendája marad – Kádárék még meghalni sem engedték haza az „ijesztően” népszerű csillagot
Karády Katalint imádták és imádják a magyarok, olyan legenda volt, akit a kommunizmusban sem felejtettek el. Pedig filmjeit betiltották, őt ellehetetlenítették, nem véletlenül ment el Amerikába. Semmit sem számított, hogy Karády a vészkorszak idején magyar zsidókat mentett, a Gestapo után az ÁVH is elővette. Kádárék nemcsak rehabilitálni nem engedték, de még hazajönni sem jöhetett – meghalni. Ennek ellenére akkora csillag volt, hogy amikor 1979-ben a Hanglemezgyár kiadta a lemezét, 400 ezer fogyott belőle. Ettől persze még jobban megrettentek Kádárék. Tóth Eszter Zsófia történész írása."Ez a mostani háború nagy valószínűséggel sorsdöntő lesz”
A háborúkat a frontokon egyszerű emberek vívják, közkatonák és átlagemberek minden borzalmának az elszenvedői. Ők ritkán lelkesednek a háborúért, de annál inkább hisznek olyan dolgokban, amelyeknek logikus és szinte szükségszerű következménye lesz végül egy háború. Az örmény-azeri konfliktusról, háborúról most egy örmény és egy azeri értelmiségit kérdeztünk. Ráadásul az örmény Dájbukát László Erdélyből vándorolt vissza a hazájába, nyelvhasználata ismerős lehet nekünk.Jakab Péternek fontosabb az antiszemitizmus, mint az orvosi béremelés – Itt a legkeményebb vitaműsor, a Polbeat Pankráció
Négy feketeöves vitabajnok, négy egyéniség, négy boríték, négy szín, négy meglepetéstéma és 44 perc szócsata – ez a Polbeat Pankráció, a PestiTV legkeményebb vitaműsora, amelyben Szarvas Szilveszter vendégei ezúttal Lánczi Tamás, Törcsi Péter, Szalay Dániel és Nagy Attila Tibor voltak. A vitából kiderül, hogy Jakab Péter Jobbik-elnök miért tartotta fontosabbnak, hogy az antiszemita Bíró László mellett kampányoljon, mint hogy bemenjen a Parlamentbe és az orvosi béremelésről szavazzon, de azt is megtudhatják, hogy az ellenzéki vitapartnerek már nem tartják baloldali televíziónak az ATV-t.Királyok, hercegek, grófok... jogállamisági jelentések
Jó ideje kulminál az úgynevezett jogállamiság-vita. Én már nagyon unom, párszor már meg is nyilvánultam benne. Az apropót az adta, hogy megjelent az aktuális "veszélyben a jogállamiság" jelentés Magyarországról. A kormány felháborodik, az ellenzék "naugyézik", a polgár legyint. Ugyanakkor nehezen tudok attól elvonatkoztatni, hogy az a biztos, akinek a munkaszerve készíti a jelentést, speciel egy királynak volt felelős minisztere, s ahol készülnek ezek a jelentések (Brüsszelben), azok őfelsége Fülöp szuverenitása alatt álló területnek minősülnek.Lényeges kérdésekre nem válaszol az SZFE-tüntetések egyik vezéralakja, Bagossy László (Videó!)
Nem ajánlatnak, hanem ultimátumnak tekintik az SZFE hallgatói Novák Emil rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár ajánlatát – derült ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hétfői sajtótájékoztatóján. Délután a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés nevű sorozatának beszélgetése következett, ahol az egyetem modellváltása volt a téma. A vendégek Bagossy László, az egyetem egyik lemondott vezetője és Derényi András, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektori megbízottja volt, ám Bagossy szűkszavúnak bizonyult, a Magyar Színházi Társaság pedig titokban tartotta volna a saját, nyilvános eseményét.Történelmi pillanat – Egyhangúlag szavazta meg az Országgyűlés a minden idők legnagyobb orvos-béremelését
Az orvosok bérének érdemi rendezése, amely európai szinten versenyképessé teszi a fizetéseket és itthon tartja a magyar orvosokat, ezzel együtt a hálapénz jelenség megszüntetése újra és újra felszínre törő és napirendre kerülő kérdések, azonban a mai napig, lehetett bármilyen kormány, az ígéretek szintjén maradtak. A kormány törvényjavaslata, amelyet kedden a hétfői vitát követően egyhangúlag megszavaztak a képviselők, valóban történelmi bérrendezés az teljes egészségügyi ágazatban. A Magyar Orvosi Kamara a már megszületett megállapodáson ugyan utólag még változtatott, de a kormány ezeket a módosításokat is kivétel nélkül elfogadta. Az elfogadott jogszabály szerint a magyar orvosok bére 2010-hez képest három lépcsőben két és félszeresére emelkedik, de bérrendezésből a nővérek, ápolók, kórházi szakdolgozók, és a háziorvosok sem maradnak ki. Három ellenzéki képviselő is akadt, akiknek annyira a jelek szerint nem fontos az orvosok bérrendezése, legalábbis amikor tenni is kell érte, nem csak beszélni: a három fő hangadó, Gyurcsány Ferenc, Szabó Tímea és Jakab Péter el sem mentek az ülésre, így ők meg sem szavazták a példa nélküli béremelési csomagot.Lauren Chen konzervatív sztárvlogger a PestiTV-nek: irigylésre méltó, hogy Magyarország nem esett hasra a liberálisok előtt (videó)
Lauren Chen kanadai konzervatív sztárvlogger volt a The Right Brothers vendége hétfőn este. A BlazeTV-ről is ismert, milliók által kedvelt youtuber Dezse Balázsnak és Jeszenszky Zsoltnak arról beszélt: nem számít, hogy ki hol él a világban, az ellenfél mindenhol ugyanaz. "Nem normális dolog, hogy a konzervatívok nem merik elmondani a gondolataikat, mert attól félnek, hogy ez hátrányt jelent az életben" - érvelt, arra bátorítva a magyar konzervatívokat is, hogy hallassák a véleményüket a közösségi médiában. Lauren Chen azt is elárulta: nagyon érdeklődik Magyarország és Lengyelország iránt, irigylésre méltónak tartja Orbán Viktor kiállását a normalitás védelmében, sőt még a magyarul is tanult, de szembesülnie kellett vele, hogy a mienk a legnehezebb nyelv a világon.Ajánljuk még

















