Pesti Srácok

vezető

Tagadta Gyárfás, hogy Fenyőnek szánt golyóról beszélt Portiknak (PS-videó+galéria!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2018 április 20.
Áldozatnak nevezte magát a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított Gyárfás Tamás a rá várakozó újságíróknak, miután pénteken lakhelyelhagyási tilalmat és nyomkövető viselését rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) vele szemben. Gyárfás Tamás terhére azt rója a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. Gyárfás a bírósági döntés után azt állította, hogy ennek a „szörnyűségnek” (Fenyő meggyilkolása – PS) ő maga is áldozata és még a „gondolata sem merült fel benne”, hogy az egykori médiamágnást megölesse. Az ex-úszóelnök a PestiSrácok.hu kérdésére tagadta, hogy tett volna olyan kijelentést Portik előtt, hogy „Fenyő golyót érdemelne”, azt ugyanakkor elismerte, üzleti kapcsolatban állt az olajmaffiózóval. Azt is megkérdeztük Gyárfástól, hogy mit szól Tasnádi Péter állításához, miszerint az ex-úszóelnök a nehézfiút is megbízta Fenyő kivégzésével, ám ő végül nem vállalta el a feladatot. Hogy miként reagált Gyárfás Tamás Tasnádi kijelentésére, hogyan történt az úszószövetség egykori elnökének elfogása, Gyárfás mit mondott a gyanúsítását képező, rejtélyes hangfelvételről, illetve a rá valló védett tanúról, az kiderül videónkból!
Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.