vezető
Bangóné feltette a csepeli ellenzéki összefogás legfontosabb kérdését: ki az a Juhász Péter?
Ki az a Juhász Péter – tette fel a kérdést Bangóné Borbély Ildikó az ATV-ben, amikor a műsorvezető közölte vele: Juhász Péter szerint az MSZP arra törekszik a közelgő országgyűlési választásokon, hogy más ellenzéki pártok jelöltjeit lehetetlenítsék el. Bangóné nemrég még képben volt, hogy ki az Együtt elnöke, akit vásott gyermekként, sértett óvodásként jellemzett egy tévéműsorban.Apáti Bence: Így működik a haladó nyilvánosság
Van egy műsor, amit talán sokan, és reményeink szerint egyre többen követnek figyelemmel. A neve Keménymag. Keddenként, este 9-kor kezdődik az Echo TV-n. Talán azt is sokan tudják, én is egyik állandó résztvevője vagyok. De rajtam kívül hétről hétre szót szokott kapni még Jeszenszky Zsolt, Megadja Gábor, Vésey Kovács László, és a végére a hagytam dolgozatunk főhősét, Ambrózy Áront. (PolgárPortál-publicisztika)A KGB Afrikában. Kalmár Györgyöt és Bochkor Jenőt ajánlotta a hírszerzés "oktatónak"
A szovjet KGB olyan hálózatot épített fel a világon, amelyet még ma sem ismerünk teljesen. A KGB alá tartozó Nemzetközi Újságíró Szervezetnek külön intézete volt Budapesten, ahol a jövő hírszerző-újságíróit képezték. Az ott dolgozó tanárok kettős feladatot végeztek, egyrészt "oktattak", másrészt megkörnyékezték a Budapesten tanuló külföldieket, hálózati feladatokat hajtottak végre. Ott tanított többek között az a Bochkor Jenő és Kalmár György, akiket a magyar hírszerzés a hetvenes évek elején Nigériába kívánt küldeni, hogy ott neveljék az erre kiválasztott afrikai újságírókat. Kalmár titkos munkatárs lehetett, Bochkort maga az MNVK-2 küldte korábban Bonnba tudósítani.Szepessy újra a színen: rajthoz áll a választásokon az üzérkedésért elítélt kalandor
Két és fél hónappal a választások előtt ismét feltűnt a színen Szepessy Zsolt és pártja. Az Összefogás Párt internetes hirdetésekben keres az ország egész területére, bejelentett munkát ígérve aláírásgyűjtőket. Szepessy Zsolt az elmúlt tíz évben számtalan választáson elindult, legyen az rendes országgyűlési képviselő választás, időközi választás bárhol az országban, vagy önkormányzati választás. Legutóbb Veszprémben és Tapolcán tett félszeg kísérletet az időközi választáson, hogy harcba szállhasson a mandátumért. Akkoriban bukott ki több százmilliós csalási ügye, amiért 2017 szeptemberében el is ítélték. A dörzsölt pártelnök első fokon 4 évet kapott befolyással való üzérkedésért, amiért pénzért kínált ukrán állampolgároknak magyar állampolgárságot.Nézőpont Intézet: Gyurcsány és Vona a legelutasítottabb két pártelnök
Gyurcsány Ferenc és Vona Gábor a legnépszerűtlenebb és a legelutasítottabb pártelnökök - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából."Ez a mi földünk, aki mecseteket akar építeni, az menjen Szaúd-Arábiába" - Nézze meg Geert Wilders budapesti előadását!
Petőfi Sándor Nemzeti dalának legfontosabb részletét, a rabok legyünk, vagy szabadok strófát magyarul szavalta el Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője pénteki budapesti könyvbemutatóján, amelyet a PestiSrácok.hu élőben közvetített. Geert Wilders előadását a PestiSrácok.hu Youtube-csatornájára is feltöltöttük, így most megnézheti, Wilders mit mondott az iszlámról, a migránsok térhódításáról, Európa jövőjéről és Magyarországról. Wilders nyomatékosította, nem hátrálhatunk meg, a migrációt meg kell állítani és aki mecseteket szeretne látni, az menjen Szaúd-Arábiába. Wilders nagyra értékeli a magyar kormány politikáját, szerinte a kereszténység és jövőnk érdekében, védelmében Európának is azt az utat kellene járnia, mint Magyarországnak.Képregénnyel tisztelegnek és tribünt neveztek el a zseniális magyar futballedzőről Bolognában (videóval)
Kétszer nyert bajnokságot a Bolognával Weisz Árpád még a futball hőskorában, nem csoda, ha jó szívvel emlékeznek rá. Az olasz klub stadionjának egyik tribünjét most a futballedzőről nevezték el, és egy egészen színvonalasnak tetsző képregényt is megjelentettek tragikus történetéről.Böszme magyargyalázás: Gyurcsány szerint a határon túli magyarok az okai annak, hogy a Fidesz eladja a hazát
Nincs alku Orbánnal - ez volt Gyurcsány Ferenc idei évértékelő beszédének jelmondata. Az egykori miniszterelnök kifejtette: azért nincs alku a kormánnyal, mert „politikailag beteggé tették hazánkat, erkölcseit pedig porrá zúzták”. Gyurcsány Ferenc egyúttal azt üzente azoknak, akik valamilyen formában „együttműködnek a diktatúra rendszerével”, hogy számukra nem lesz hely a jövő demokratikus kormányának környékén. Gyurcsány egyre messzebb megy a határon túli magyarok elleni uszításban. Ma újfent páros lábbal szállt bele honfitársainkba, amikor azt mondta, a Fidesz a határon túli magyarok miatt eladja a hazát.Lukács Györggyel és Stefan Zweiggel "kedveskedtek" a diákok a PestiSrácok.hu-nak (PS-videó!)
Bolgár György Klub rádiós műsorából tudta meg szerkesztőségünk pénteken, hogy Rékasi Zsigmond és barátai mindenképp találkozni szeretnének a PestiSrácok.hu munkatársaival, így meglátogatják az R56 Sörözőt. Szerkesztőségünk természetesen találkozott velük a helyen, ahol a diákok – akik meglepő módon leginkább a Ligetvédők társaságából kerültek ki – Lukács György és Stefan Zweig egy-egy könyvét adták át ajándékba. A “szimbolikus” gesztus után egy baráti beszélgetésre is sor került, bár Rékasi Zsigmond maga sajnos nem tudott jelen lenni, de telefonon felhívott minket.Ajánljuk még

















