Apáti Bence: Így működik a haladó nyilvánosság
Van egy műsor, amit talán sokan, és reményeink szerint egyre többen követnek figyelemmel. A neve Keménymag. Keddenként, este 9-kor kezdődik az Echo TV-n. Talán azt is sokan tudják, én is egyik állandó résztvevője vagyok. De rajtam kívül hétről hétre szót szokott kapni még Jeszenszky Zsolt, Megadja Gábor, Vésey Kovács László, és a végére a hagytam dolgozatunk főhősét, Ambrózy Áront. (PolgárPortál-publicisztika)
Különbözőek vagyunk, máshogy nézünk ki, más zenéket, más filmeket szeretünk, más csapatnak szurkolunk (illetve Ambrózy és én ugyanannak: a Kispestnek), más írókért rajongunk. Egy dologról gondolkozunk ugyanúgy, hogy borzalmasan elegünk van a libsi véleményterrorból, a libsik hazugságaikból, a karaktergyilkosságaikból, a kettős mércéjükből. Attól, hogy függetlennek hazudják magukat. Hogy azt hazudják: Magyarországon diktatúra van. Hogy nem őrkutyaként őrködnek a sajtószabadság felett, hanem mindent a gyűlölt jobboldali kormány megbuktatásának rendelnek alá. Nem az igazságot kutatják, nem az igazság kiderítése a céljuk, egyes egyedül, hogy hazugságokkal és kabátlopási ügyekkel megbuktassák a Fideszt.
Gyűlöljük, hogy arról beszélnek, Magyarországon nincs sajtószabadság, holott felsorolni is lehetetlen mennyien vannak, hány újságjuk, hetilapjuk, hírportáljuk, televíziójuk van.
Elegünk van belőle, hogy arról beszélnek, félelemben élnek, miközben pont, hogy minket fenyegetnek az általuk felheccelt szélbalos, és újjobbikos szektás olvasóik.
Torkig vagyunk azzal, hogy a romló közbeszédről siránkoznak, hogy kioktatnak minket a keresztény erkölcsről, miközben újságíróik bajszos szarozva és Orbánt gecizve, öklüket rázva menetelnek együtt az egyre ritkábban menetelő ellenzéki tüntetőkkel.
Elegünk van az álszentségükből. Abból, hogy naponta írnak arról, hogy ma egy művész nem vállalhatja fel, ha nem szimpatizál a kormánnyal, holott egy szaftos orbánozásért cserébe garantált a HVG, 24.hu, az MNO-s, Alindás, Kálmán Olgás interjú, amit aztán szemléz az Index, a 444 és az Azonnali. Miközben engem felváltva középszerűznek és hamisítják meg táncos karrieremet azok a műveletlen, bunkó, tahó újságírók, akik az Operaház közelébe nem jártak még soha életükben, pusztán amiatt, mert jobboldali vagyok.
A hányinger kerülget minket attól, hogyan hazudoznak a migránsokról, hogy milyen képtelen történetekkel próbálják meggyőzni a magyarokat arról, hogy Nyugat-Európába nincsenek no go zónák. Arról, hogy milyen kiválóan működik az integráció, hogy nem is dobálják kézigránátokkal a svéd rendőrségeket a migránsbandák. Arról, hogy a többmillió afgán kecskepásztor mind aleppoi szívsebész.
Elegünk van abból, hogy gúnyosan kiröhögik, ha felmerül, hogy Soros pénzéből fizetik a csirkeszárnyaikat, a MacBook laptopjaikat és a szárított kenderrel megszórt kézműves vegánburgereiket, miközben tényleg Soros fizeti a kajájukat, és könnyű drogjaikat.
Tele van a hócipőnk azzal, hogy Simicska milliói miatt egycsapásra elfelejtették a rakparti cipőket, a horogkereszt mintájú vizeletet, a zsidók listázását, Gyöngyöspatát, az oroszlánmintás mellényeket és a masírozást.
Utáljuk, hogy csak addig aggódtak életvitelszerűen a zsidókért, amíg el nem kezdték az antiszemita mohamedánok importját, és ugyanebben a pillanatban hirtelen nekiálltak Izraelt bírálni, hiszen új szövetségesre találtak.
Elegünk van abból, hogy ezek a képmutató senkiháziak kigúvadt szemekkel kapnak sztrókot, ha meghallanak egy szőke nős viccet, de Vajna Timit, és Jurák Katát simán lekurvázzák. Hogy már egy Jóbarátok rész megtekintése után is azonnal bodyshaminget, rasszizmust kiáltanak, de ők gond nélkül dagadtozzák, törpézik, cigányozzák a miniszterelnököt.
Elegünk van.
Ez az, ami összeköt minket. És az, hogy mi velük ellentétben sosem titkoltuk, hogy hova tartozunk, hogy kik is vagyunk. Sosem hazudtuk magunkat függetlennek, objektívnek.
Beülünk a stúdióba hétről hétre, felkészülve arra, hogy hogyan és miket fognak rólunk hazudozni ezek a gerinctelen aljadékok.
Mert idegesek. Idegesek, hogy vége van azoknak az időknek, mikor válasz nélkül maradtak a hazugságaik.
Beülünk úgy, hogy tudjuk, mennyi hazugságot, mennyi meghamisított mondatot fognak a szánkba adni. Hogyan próbálnak majd lekaszabolni minket azok a hírportálok, akik szerint nincs sajtószabadság, akik szerint nincs szabad sajtó. Majd kijövünk a stúdióból, lefekszünk aludni, és reggel már várnak minket azok a cikkek, azok az aljas hazugságok, amit azok az újságírók írtak, akik Kálmán Olgánál azon rinyálnak, hogy Orbán betiltotta az ellenzéki sajtót.
Volt, hogy egy nap 3 lejárató cikket kaptunk a nyakunkba attól a sajtótól, ami állítólag nem is létezik, hisz Orbán betiltatta a teljes ellenzéki médiát.
De amit legutóbb művelt a Mérce nevű szélsőbalos, kommunista szennyportál, az túlment minden határon.
Ambrózy Áron egy régi toposzt, egy régi pletykát cáfolt meg Göncz Árpádról. Elmondta, beszélt egy olyan emberrel, aki együtt ült a volt köztársasági elnökkel, akiről egyébként a 90-es évek után betöltött szerepe miatt nagyon rossz véleménye volt. Azonban ez az ember, minden ellenszenve ellenére azt mondta, Göncz nem volt “patkány”, nem volt besúgó a börtönben. Gönczöt csak a ’90 utáni viselkedése miatt tartja árulónak, azaz patkánynak.
Ezt a történetet mesélte el Ambrózy Áron.
Ennek a volt rabtársnak a történetét mesélte el, a volt rabtárs szavait idézve az Echo TV stúdiójában.
Ambrózy Áron megvédte Göncz Árpádot.
De a kommunista heccportált nem hatják meg az effajta gesztusok. Nincsenek gesztusok, nincsenek kinyújtott kezek, nincsenek pillanatnyi fegyverszünetek, csak háború van.
Ebben a háborúban az újságíró kolléga nem kolléga, ha jobboldali. Csak egy lakájpropagandista. Ebben a háborúban gesztusok helyett IFA-platók és lámpavasak vannak. És olyan cikkek, amiben arról ír Jámbor András szélballer propagandája, hogy a Pesti Srácok újságírója simán lepatkányozta Göncz Árpádot.
Ami egy nettó hazugság.
Jámborék hazug uszítása persze elérte a célját.
Ambrózyt legalább 200 privát üzenetben fenyegették veréssel, akasztással. Tucatnyi nyilvános kommentet én is láttam, amiben verekedni hívják, amiben összeveréssel fenyegetik Ambrózyt a Mérce jámbor olvasói.
Persze nem féltem én, jó bunyós, a Mérce komplett szerkesztőségét egyedül megoldaná, ha a tornából felmentett iksz-lábúak bátorra innák, és ettől modern-kori Hemingwaynek képzelnék magukat.
De 200 fenyegetés nem játék.
200 ember fenyegetése egy hazug cikk miatt, már komoly dolog.
Egy ember testi épségét veszélyeztetni egy aljas, hazug cikkel, már túlmegy minden határon.
És nem aggódunk mi a Mérce törzsolvasói miatt, ahogyan a kommentemben írtam neked, András, inkább te aggódj a fotelharcos olvasóidért!
Mert esetleg bajuk eshet, ha megpróbálnak elereszteni egy balhorgot a pesti éjszakában ezek a bátor net-ketrecharcosok. Netalán vissza találunk ütni. Az pedig a való világban, ahol nincsen másik élet, nincsen másik, tápos karakter, nincsen mentett játék, bizony nagyon tud fájni. A való világ, valódi jobbegyenese valódi fájdalmat okozhat.
Ezért először alázatosan kérjetek bocsánatot a hazugságotok miatt, az uszításotok miatt!
Aztán azért is kérj bocsánatot, hogy becsaptátok az olvasóitokat!
Végül szólj nekik, hogy hagyják abba Ambrózy fenyegetését!
Egyrészt mert börtönbe kerülhetnek, másrészt mert nagyon el lesznek páholva, ha esetleg élünk a személyes találkozás és a “bokszoljuk le köcsög” lehetőségével.
(Vezető kép: Echo TV - Keménymag)
