vezető
Kórházi rühfertőzést hallucinált az ellenzék, de nem volt ilyen
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Szent Margit Kórház ápolási osztályán nincs rühtünetes beteg és dolgozó - közölte az intézmény kedden az MTI-vel. Eközben az ellenzéki pártok és sajtóorgánumaik igyekeznek az orvostudománnyal is szembe menni, hogy mindent a Fidesz-kormány nyakába varrjanak.Éljenek a stadionok!
Tisztázzunk valamit. Én nem járok futballmeccsekre, esküszöm még nem láttam belülről az új stadionokat, a legtöbb, ami ehhez a sportághoz köt, az a magyar válogatott fontosabb tétmérkőzései. Egy portugál-magyart szívesen megnézek, de meg nem tudnám mondani, hogy jelenleg például, hányadik helyen tanyázik a Fradi. Ebből akár az is következhetne, hogy a baloldal egész éves stadionozása, zene füleimnek, gyógyír a lelkemnek. Következhetne, de valahogy mégse következik. (PolgárPortál-publicisztika)Soros embere számonkérni jött Budapestre, majd lóhalálában távozott (PS-videó!)
Két fronton támadta meg kedden Magyarországot az EU. Miközben Orbán Viktort Brüsszelben próbálták megszorongatni, Judith Sargentini holland liberális EP-képviselő Budapestre jött, hogy hazai pályán vonja kérdőre a magyar kormányt. A PestiSrácok.hu megpróbálta a külügyminisztérium épülete előtt megkérdezni a képviselő asszonyt, hogy ha rajta múlna hazánk jövője, akkor milyen döntést hozna. Ahogy az lenni szokott, érdemi választ nem kaptunk, ellenben Magyar Levente, a külügyi tárca parlamenti államtitkára portálunknak adott villáminterjújában kifejtette: a magyar kormány nem alkuszik, mindenképp szeretné dűlőre vinni a vitát a jogállamisággal kapcsolatban.Vége az Aranykéz utcai robbantás megismételt nyomozásának – A rendőrség szerint nem kérdés, hogy Portik volt a merénylet megrendelője
Lezárta az Aranykéz utcai robbantás ügyében néhány hónapja elrendelt perújítási nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint az eljárás során semmi olyan érdemi információ nem jutott a hatóságok birtokába, amely azt igazolná, hogy Portik Tamás helyett más személy lenne a négy áldozat halálával végződő 1998-as merénylet felbujtója. Az Energol-vezér azért kért újabb vizsgálatot a robbantás ügyében, mert a fekete sereg életfogytiglani fegyházra ítélt egykori vezetője, Magyar Róbert azt állította, Jozef Rohác neki a börtönben elárulta, nem Portik volt a merénylet megrendelője.Retteg és fenyegetőzik a magát mélyen katolikus materialista-keresztényként definiáló hódmezővásárhelyi polgármester-jelölt
Könnyeivel is küszködött a nagy vallató, Kálmán Olga előtt Hódmezővásárhely mindenkitől független, mindössze az MSZP-től a Jobbikig minden helyi erőt maga mögött tudó ellenzéki polgármester jelöltje. Márki-Zay Péter olyan elképesztő dolgokról számolt be, hogy egyik barátja már nem mer autóval behajtani az utcájába az ott a napokban elhelyezett térfigyelőkamerák miatt, így a sporttárs kénytelen egy sarkot gyalogolni, amikor ketten összegyűlnek pingpongozni. Márki-Zay magát materialista-keresztény katolikusnak tartja, aki sokáig rettenetesen szomorú volt, mert személyesen nem jelent meg neki Szűz Mária, ezért a plébánostól kért tanácsot aki megnyugtatta, majd akkor találta meg az igazi hitét, amikor kislányát meghallotta énekelni a templomban. A HírTV műsorában a polgármester-jelölt elkotyogta, hogy közös megegyezéssel távozott korábbi munkahelyéről, így egy kicsit sánít a korábbi állítása, hogy politikai ambíciói miatt távolították el. Márki-Zay Péter az ellenzék hamisítatlan arca, egy igazi kincs, aki már az első nyilatkozatai alapján felveszi a versenyt debilitásban a Budapestet kis híján „megmentő” Falus Ferenccel.Kárpát-medencei családpolitika, a magunk erejéből
A magunk erejéből akarunk a népességfogyás kelepcéjéből kimászni, nem kívánunk bevándorlóországgá válni - fogalmazott portálunknak Potápi Árpád. A nemzetpolitikáért felelős államtitkárság vezetője hozzátette, a magyarság csakúgy, mint más európai nemzetek többsége, demográfiai válsághelyzetben van, amelyből kivezető utat nem a migráció, hanem a hazai és külhoni magyarság családtámogatási rendszerének megerősítése jelenti. Az államtitkár azzal a bejelentésével kapcsolatban nyilatkozott portálunknak, amely szerint a 2018-as magyar családok évét az egész Kárpát-medence magyarságára ki kívánják terjeszteni. A programban a külhoni magyar családok gyermekvállalási hajlandóságának vizsgálata mellett például a világon egyedülálló magyar védőnői rendszer kiterjesztése is helyet kap majd.Soros civiljei harcba szólították Európát "a dögkórt terjesztő" Magyarország ellen
Az Európai Parlamentben lázították az uniós képviselőket a Soros György által támogatott civil szervezetek képviselői kedden Brüsszelben. A meghallgatást hazánk migrációs politikájának fő támadói, a LIBE bizottság oszlopos tagjai, Sophie In't Velt és Frank Engel vezették. A Helsinki Bizottság magyar, lengyel és horvát vezetői, valamint a Civil Társadalom Alapítványok képviselői mint fertőző betegégről beszéltek a magyar kormányzati politikáról. Azt hangoztatták, hogy az antidemokratikus, gyűlölködő és kirekesztő szemlélet - ahogy Frank Engel fogalmazott, "obránizmus" másolódik. Már nem csak Magyarországtól, hanem Lengyelországtól és Horvátországtól is meg kell védeni Európát, s ami szerintük vészjósló, a kórral már Ausztriát is próbálják megfertőzni.Ajánljuk még

















