vezető
Origo: Obama volt emberei irányítják az amerikai ügyvivőt
Volt demokrata vezetők levele bizonyítja, hogy az amerikai diplomáciát és a budapesti amerikai ügyvivőt továbbra is Barack Obama volt emberei irányítják - írja az Origo. A portál egy a birtokába került dokumentumra hivatkozik, mely szerint demokratapárti, volt külügyi politikusok levelet írtak a kongresszus magyar baráti csoportjának tagjaihoz, amiben az egekig dicsérték David Kostelancik budapesti amerikai ügyvivőt. Kostelancik egyébként a balliberális oldal megszokott mantráit mondta föl egy MÚOSZ-rendezvényen. Korábban három republikánus képviselő tiltakozott Rex Tillerson külügyminiszternél az ügyvivő szavai miatt.Összeült a Jobbikkal kiegészült liberális klub - Folytatódik a barna párt "kímélő mosása"
Ismét kedvenc második ligás Bitó Szalonunkban jártunk, a Budai Liberális Klubban, ahol "Szabad(?) választások, pártállami feltételek" címmel adtak egymásnak randevút az önmagukat valamiért 21. századi pártként definiáló ellenzéki pártok, a Jobbik, a Momentum, az Együtt és az LMP kampányért felelős politikusai abból a célból, hogy elismételjék az EBESZ választási megfigyelőinek 2014-ben szövegezett, tárgyi tévedésekben és azokból levont hibás következtetésekben gazdag jelentését, de végül sokkal többet tanulhatott a jelenlévő több tíz aggódó liberális értelmiségi és a nem is létező ellenzéki médiumok segítségével az ország közvéleménye. Szivárványbeszélgetés Mirkóczki Ádám, Soproni Tamás, Szigetvári Viktor és Ungár Péter részvételével a kampányban használandó eszközökről, a felkészülés pillanatnyi állapotáról, a formális és informális együttműködésekről, és a már most megkezdett gyászmunkáról.Elszabadult az ellenzék hétfőn a parlamentben
Szél Bernadett feljelentéssel fenyegetőzött, a zsidózásáról elhíresült Apáti István fizikai erőszakra buzdított a parlament hétfői ülésnapján.Továbbra is csak egymásra mutogatnak a hetvenegy migráns halálát okozó embercsempészek
A vádlottak észrevételeivel folytatódott hétfőn a hetvenegy migráns két évvel ezelőtti halála miatt indított büntetőper a Kecskeméti Törvényszéken. A vádlottak száma október végén tizenegyről tizennégyre emelkedett, mivel egy ugyancsak embercsempészés miatt indított nyomozás lezárása után egy másik ügyet is a parndorfi aktákhoz csatoltak a hatóságok. A halálkamion rémtörténetében több terhelt is életfogytig tartó fegyházra számíthat.László Petrát gyalázta, majd hisztérikus hangon tartott sajtótájékoztatót a jobbikos képviselő (videóval)
A PestiSrácok.hu operatőrét, László Petrát sértegette felvétel közben az agresszív nyilatkozatairól elhíresült Szilágyi György jobbikos képviselő az Országházban, majd kapva az alkalmon, hogy kolléganőnk egy jobbikos segédmunkatárs füle hallatára, a vele dolgozó riporterhez fordulva becsmérlő kijelentést tett Szilágyira, rögtönzött sajtótájékoztatón igyekezett mártírt kreálni magából. Egyúttal Szilágyi kezdeményezte a PestiSrácok.hu kitiltását az Országgyűlés épületéből Kövér László házelnöknél. Szerkesztőségünk kiáll László Petra mellett és visszautasítja a jobbikos képviselő rágalmait. Az egykori radikális párt politikusait egyébként arról próbáltuk faggatni, hogy a magyar zsidó közösséggel kapcsolatban Apáti István és Zagyva György Gyula a Szent Korona Rádióban elhangzott véleménye, vagy Vona Gábor a Spinoza Házban tartott előadása tekinthető-e a Jobbik releváns álláspontjának.Betelefonálós nyereményjáték: öt volt TEK-es rendőrt csalással gyanúsít az ügyészség
Már öt rendőrt gyanúsít csalással a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) egy olyan bűnügyben, ami az egyik országos televíziós csatorna betelefonálós nyereményjátékát érinti – értesült a PestiSrácok.hu. A korábban a TEK állományában szolgáló egyenruhás és ismeretlen társai úgy trükköztek, hogy a műsort felügyelő informatikus mindig előre jelezte nekik, hogy mikor kell hívást indítaniuk a biztos nyeréshez. Segítségével nagy értékű külföldi és belföldi utazásokat, illetve autót is nyertek.Fidesz: Soros megtámadta Magyarországot
Soros György frontális támadást indított Magyarország ellen - jelentette ki Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A kormánypárti politikus arra reagált, hogy Soros György a Financial Times című brit gazdasági napilap online kiadásán megjelent interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy magyar kormány kampányában félremagyarázza a nézeteit. A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta, eddig csak a Soros György által támogatott szervezetek támadták migrációs politikája miatt Magyarországot, de most Soros személyesen is beszállt a harcba.Ajánljuk még

















