vezető
Gyurcsány beismerte: neki kellene börtönben ülnie, nem szegény Tátrainak
Szívhez szóló Facebook-üzenettel örvendeztette meg rajongóit szerda reggel Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök megtört szívvel tudatta azokkal, akik még nem értesültek a szomorú hírről: Tátrai Miklós, a vagyonkezelő vezérigazgatója bevonult a kaptárba, ráadásul helyette – mármint Fletó helyett – viszi el a balhét. Gyurcsány azt ígérte: ha hatalomra jutnak, rehabilitálja Tátraiékat, a bírákat és ügyészeket pedig felelősségre vonja. Ahogy a közmondás tartja: éhes disznó makkal álmodik.Ősszel kiderülhet, mit tettek az oroszok az NBH-ban
Lényegében minden akadály elhárult a kémügy titkosításának feloldása elől, így hamarosan nyilvánosságra hozhatják a Gyurcsány-kormány idején a polgári titkosszolgálatokat alapjaiban megrázó orosz hírszerzési akció részleteit - írja a szerdai Magyar Idők.Már nem nyomoznak a belügyminiszter ellen lejáratási akciót szervező Jakubinyi Róbert ügyében
Vádemelési javaslattal zárta le a magyar szervezett bűnözés hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert ellen indított nyomozást a rendőrség- tudta meg a PestiSrácok.hu. A nehézfiút ezúttal azzal hozták összefüggésbe a hatóságok, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel kapcsolatos dokumentumokat akart az éjszakai életben szintén jól ismert Tanyi Györggyel külföldre juttatni. Információink szerint Jakubinyi a nyomozás során önmagára és megbízóira is terhelő vallomást tett.Teljes lebőgés: a jobbikos politikus percekig nem bírta fölfogni, mit kérdez tőle a műsorvezető (Videóval!)
Egészen hihetetlen jelenetek játszódtak le hétfőn a Hír TV Newsroom című műsorában. A jobbikos Staudt Gábor hosszú percekig nem tudta fölfogni, értelmezni a műsorvezető kérdését. Teljesen lefagyott, majd kínjában a riportert kezdte el sértegetni, minősítgetni. Arra viszont nem válaszolt, hogy ő is bocsánatot kérne-e a pártja által az elmúlt években megsértett zsidóktól és a cigányoktól.Fideszes oldalakat, kormányközeli portálokat blokkol a Chrome bővítménye
Kormánypárti oldalakat tilt le a felhasználók gépéről a Chrome Felcsút 1.0 PropagandaBlokkoló bővítménye, amit a PC World szúrt ki a letölthető alkalmazások között.Ajánljuk még

















