vezető
Trump Amerikája helyett inkább Szaúd-Arábiáról szól a Szolgálólány meséje
Manapság szinte lehetetlen úgy megnézni egy filmet, hogy az ne Trumpról, a feministákról, a PC-ről, vagy a transzneműek házasságáról szóljon. Most éppen Margaret Atwood A szolgálólány meséje című mű van terítéken, ami sajnos nem azért lett kimondottan népszerű, mert egy jó könyv, egy jó történet adaptációja, hanem azért, mert a haladásban gondokozó nézők szerint Donald Trump Amerikájáról, a nők elnyomásáról szól. Hasonló hisztériát láthattunk annak idején a Szellemirtók második része, illetve nemrég a Wonder Woman kapcsán is. Rég óta látható, hogy a hisztéria a tengerentúlon elképesztő méreteket öltött, de az embert még mindig érhetik meglepetések."Better call Czeglédy" - az MSZP dörzsölt zugügyvédjét "vitték be a kaptárba"
A Fidesz szerint a baloldal azért állt egy gyerekeket, diákokat átvágó, adócsaló ügyvéd mögé, mert ő az egyik bizalmi emberük és már sok piszkos ügyben állt a rendelkezésükre.„Az úszósport igenis profi szintre emelhető” – az Iron Lady összefogásra hívja az úszókat a FINA ellen
Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy szólaljanak fel a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) világkupával kapcsolatos szabálymódosítása ellen. Levelében arra is kitér, hogy a szövetségben átláthatatlan állapotok és káosz uralkodik, miközben a FINA vezetői csak a saját pénzügyi érdekeiket tartják szem előtt.Százmilliós kenőpénzek, elsikált büntetőügyek - Ítéletre várnak a titkosszolgálat volt vezetői
Július 3-án dönt a Gyurcsány-kormány idején szolgálatot teljesítő, vesztegetéssel vádolt egykori titkosszolgálati vezetők sorsáról a Kaposvári Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt vezetője és bűntársa terhére azt rója a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy összefonódtak az alvilág hírhedt alakjával, Jakubinyi Róberttel és évekkel ezelőtt százmilliós csúszópénzekért cserébe elsimították a Pintér Sándor belügyminiszter ellen külföldi lejáratási akciót szervező férfi büntetőügyeit.Merényletkísérlet történt a brüsszeli főpályaudvaron
Merényletkísérlet miatt kiürítették Brüsszel főterét és a város egyik főpályaudvarát, egy robbanómellényt viselő támadót ártalmatlanítottak a helyi sajtó kedd esti első jelentései szerint.Felváltva és egyszerre erőszakolták a migránsok a magyar nőt
Kilenc alkalommal erőszakolt meg három migráns egy 28 éves magyar nőt Németországban még 2016. augisztusában – írja a DailyMail. A bírósági tárgyaláson elhangzott, a támadók az áldozat mobiltelefonjával azt is filmre vették, ahogy megütik, megrúgják és a hajánál fogva ráncigálják az áldozatot.Hiába rockdiszkóztak megint az Oktogonon, a kormány nem olvas a figyelmeztető jelekből - Videó!
Elérkezett a "tettek ideje" - legalábbis azok a civilek szerint, akik szeretik közönség előtt bemutatni személyiségzavaraikat. A hétvégén újabb demonstrációkkal figyelmeztették a kormányt arra, hogy legközelebb akár egy egész zsákutcát is megbéníthatnak, ha nem térnek jobb belátásra. A PestiSrácok.hu kamerája rögzítette a felejthetetlen, stílusteremtő megmozdulásokat, amit akár a tisztelt szervezők a finanszírozó OSI-nak is elküldhetnek a beszámolójuk mellékleteként, mert tagadhatatlan, minden egyes mikroadományként átutalt dollárcent hibátlanul hasznosult.Ajánljuk még

















