vezető
Feljelentgetések, alattomos tendenciák fertőzik a férfi kajakozást
Kajak-kenu csapatunk Rióban is megdobta az olimpiai érmeink számát, de ezeket most csak női versenyzők hozták. Nyolc férfi egységünk közül a döntőbe is csupán három volt képes bejutni. A utóbbi évek eredményei jelezték, hogy a női szakág sokkal jobb állapotban van, az viszont kínos meglepetés, hogy a férfiak nemhogy aranyat, de még érmet sem tudtak összelapátolni. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) volt főtitkárával, a korábban olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes Ábrahám Attilával beszélgettünk a férfi szakág válsága mögött meghúzódó okokról.Abdeslam a párizsi merénylőket is Magyarországról fuvarozta Európába
Salah Abdeslam nem csupán a Bataclan színházban 2015. november 13-án elkövetett, több mint száz halálos áldozatot követelő mészárlás elkövetőit vitte Magyarországról Belgiumba – írja a MagyarIdők.hu."Ha nem hozod a pénzt, meghalsz!" - Társai zsarolták a tizenévest
Tanulótársai kényszerítettek egy gyöngyösi általános iskolában arra egy tizenéves fiút, hogy rendszeresen pénzt vigyen nekik, amit azután magukra költöttek. A fiú sírva vallotta be szüleinek, hogy a fenyegetések hatására több ezer forinttal meglopta őket is.Egy nőt keres az ügyészség a Teréz körúti robbantás kapcsán
Kulcsfontosságú tanú lehet az a nő, aki a robbantásról készült térfigyelő kamerás felvételen pár másodperccel a detonáció előtt siet el a járőrök mellett. Mindenki más jelentkezését is várják, aki a kérdéses videón felismeri magát - közölte a Teréz körúti robbantás ügyében nyomozást folytató ügyészség.Szereptévesztésben a Magyar Helsinki Bizottság - Kilép a volt SZDSZ-es képviselő
Kilép a Magyar Helsinki Bizottságból Mészáros István László volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő, és az október 2-ai kvótaellenes népszavazáson nemmel fog szavazni. Mint mondta, megdöbbentő, hogy egy eredetileg a demokrácia értékei és az állampolgárok jogai mellett elkötelezett szervezet mára odáig jutott, hogy most a demokrácia egyik legfontosabb intézménye, a népszavazás ellen kampányol.Semmit nem értünk el - Távozik Pukli a Tanítanék Mozgalomból
Megírtam a Tanítanék tagjainak, hogy kiszállok a mozgalomból – nyilatkozta Pukli István, az MNO.nak. A Teleki Blanka Gimnázium igazgatója szerint helytelen, hogy a mozgalom csatlakozott egy migránsok mellett kiálló tűntetéshez, mert elsődlegesen az oktatással kellene foglalkozniuk. Hozzátette, ezekből a célokból egyelőre semmit nem ért el a mozgalom.Gyurcsány: Tíz év után győzelmet arathat a baloldal Orbán fölött
Ha a miniszterelnök a választási törvény módosításával úgy döntött, hogy a népakarat akkor érvényes, ha a választóknak több mint 50 százaléka szavaz, akkor ezzel kell "megfogni", ezért nem kell elmenni a vasárnapi népszavazásra - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Nagykanizsán. A volt szocialista miniszterelnök azzal folytatta, "mint egy falat kenyér, annyira kell már, hogy meginogjon a jobboldalon az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hit".Ajánljuk még

















