vezető
Demszky Gábor sci-fi novellát írt a Népszabadságban!
Különös mesét jelentetett meg a Népszabadság internetes oldalán Demszky Gábor tollából. A volt főpolgármester először Orbán Viktor királyi ambícióiról értekezik, melynek végeredménye az lesz, hogy a hatalom az egész Várat lezáratja dőzsölés céljából. Eközben, mint hosszan elemzi, Budapesten semmilyen fejlesztés nem történt, pusztán azok, amelyeket még ő kezdett el, köztük a „fonódó villamost” is. Úgy tűnik, horvátországi nyaralójában időzve megszépül a múlt is, még talán maga Hagyó Miklós is.Tényleg nem jött be a 180 fokos fordulat - Karcsúsítás a Simicska-médiánál
20-ról 16 oldalra soványodott a Magyar Nemzet, miközben a lapnál számos újságírót elbocsátottak, másoknak pedig csökkentik a fizetését - értesült a PestiSrácok.hu. Közben a Hír TV-nél továbbra sem hajlandóak elárulni, hogy a tavaly februári fordulat óta miként alakult a nézettségük, pedig erre korábban világos ígéretet tettek. A Magyar Nemzet főszerkesztője szerint nem leépítésnek, csupán "folyamatos változásoknak" lehetünk szemtanúi. A Hír TV szakmai vezetője nem kívánt válaszolni a PS kérdéseire."Hogyan éljünk túl a Nyugaton?"- szociális segélyt kérnek és kapnak a terroristák
A tavalyi párizsi és brüsszeli terrortámadások gyanúsítottjainak egy része szociális támogatásokat vett fel, egészen a támadás előtti utolsó időszakig - legalábbis a belga nyomozók erre a megállapításra jutottak.Elévülés miatt úszhatta meg a felelősségre vonást a Political Capital
Megszüntette a Political Capital (PC) megbízási szerződéseinek ügyében hűtlen kezelés miatt indult nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t az ügyben a hatóságokhoz forduló Tényi István. Az ügyészség egyébként arra hivatkozva szüntette meg a nyomozást, hogy a bíróság korábban már jogerős ítéletet hozott. A főügyészség emellett államtitoksértés miatt is vizsgálódott az elemző cég ellen, de az eljárást ebben az esetben is meg kellett szüntetni, mert a bűncselekmény elévült…„Lacikám, nem láttam a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót :)" - Lamperth Mónika buktatta le a DK alelnökét
Igazán nem él nagy lábon Varju László DK-alelnök és családja – már ha csak az adóbevallásukat nézzük – derül ki a Direkt36 cikkéből. Egy háromszobás lakás, egy kisebb szőlőskert és egy garázs résztulajdona, s mindez a feleség nevén, Varju Lászlónak pedig csak a 748 ezres képviselői fizetése és nyolcmilliós adóssága van, de megnyugtatásképpen örömmel konstatálhatjuk, hogy nagyon nagy baj nem fenyeget, hiszen csaknem tízmilliós megtakarítása is. Ez minden. Kivéve a politikus cégeit, amelyekben ennél jóval több dolog van, és amelyek nem mindig voltak láthatóak. És ami látható, az is érdekes. Varjunak több, összesen évi több tízmilliós bevételt termelő cégben van részesedése - tárta fel az oknyomozó portál.Árkus Józseftől Magyar Péteren át Várkonyi Tiborig - megbízható újságírókat javasolt a hírszerzés Európa kulcsvárosaiba
Párizs, Berlin, Bern - európai városok, ahol nem nagyon dolgozhatott a szocializmusban olyan újságíró, akit nem a kádári hírszerzés javasolt. A következő iratokból kiderül, hogy az állambiztonság segítségével néhány évente lecserélték a külföldön dolgozó tudósítókat, újságírókat, sajtóattasékat. A javasolt emberek között akadt titkos munkatárs, volt informátor vagy éppen a katonai hírszerzéshez 'tartozó' személy. Árkus József, Várkonyi Tibor, Fábián Ferenc, Márton Miklós - a lényeg, hogy a hírszerzés számára tökéletesen megbízható legyen.Ön befogadna menekülteket az otthonába? - Így válaszoltak a fővárosiak! (VIDEÓ)
Ezzel a kérdéssel mentünk ki Budapest belvárosába és meglepő válaszokat kaptunk. A kérdés aktualitását az adta, hogy a Demokratikus Magyarországért Civil Mozgalom nevében, annak vezetője, Büki Zoltán július 15-én felhívást tett közzé, miszerint olyan településeket keresnek, amelyek hajlandók lennének önként és az EU-tól kapott 6000 euróért cserébe menekülteket befogadni. Abban a környezetben, amikor az ellenzék a kormányzat őszi kvótanépszavazásra buzdító hirdetéseit ekézve azt állítja, hogy az csak a gyűlöletet és az idegenellenességet szítja, a főváros lakóit kérdezve ez egyáltalán nem igazolható. Sőt. A fővárosiak igazi európaiakként nyilatkozva egyáltalán nem tűntek idegenellenesnek, volt aki egy egész családot is befogadna, akadt, aki inkább pénzzel segítené a bajba jutottakat. Egy hölgy például igen karakánul kerülte meg a kérdést: "A muszlimok nem nagyon szeretik a nőket, én meg ugye nő vagyok!"Ajánljuk még

















