vezető
Feladta a rendőrség a Romkert felgyújtása miatt indult nyomozást
Felfüggesztette a Romkert felgyújtása miatt, kilenc évvel ezelőtt indult nyomozást a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint a hatóság azután fejezte be eredménytelenül az egy ember halálával végződő bűncselekmény nyomozását, hogy egy részben visszavont tanúvallomásnak köszönhetően a felbujtással gyanúsított Tanyi György után a feltételezett elkövetővel szemben is meg kellett szüntetni az eljárást.Kvóta
Most, hogy újságíróként, történészként, társadalomtudósként, aktivistaként járjuk az országot, hogy felhívjuk a figyelmet az újkori népvándorlás következményeire, a teltházas előadótermekben rá kellett döbbennünk arra, hogy az emberek nagyon is félnek. Tartanak attól, hogy hazájukat migránsok lephetik el és aggódnak azért, mi lesz Európával? Nem kell tehát sokat magyaráznunk.Ajánljuk még

















