Pesti Srácok

"Kurva szegény voltam!" - Itt a hangfelvétel Gyurcsány kaposvári beszédéről

Értékes hanganyagra bukkantunk a PestiSrácok.hu szerkesztőségének postaládájában: A szalagon Gyurcsány Ferenc kaposvári beszédét hallgathattuk meg, amelynek érdekes és sokat mondó részleteit természetesen olvasóinkkal is megosztjuk. Ez az a beszéd, amely napok óta tematizálja a magyar médiumokat és a hírfolyamot, miután a Demokratikus Koalíció elnöke Kaposvárott szólt a DK és a Jobbik esetleges együttműködéséről.

Gyurcsány a kaposvári lakossági fóruma alkalmából a Sonline.hu-nak beszélt arról, hogy a kétharmad lebontása érdekében hajlandó lenne akár a Jobbikkal is összefogni. A hírt az ország összes médiuma átvette és vezető helyen tálalta, amely miatt Gyurcsánynak is magyarázkodnia kellett. A pártelnök a Népszabadságban mosdatta magát, kijelentve például, hogy a DK az egyetlen párt a magyar Országgyűlésben, amely semmilyen együttműködésre nem hajlandó a Jobbikkal. Sőt Gyurcsány azonnal támadásba is lendült, szerinte ugyanis természetes átjárás kizárólag a Fidesz és a Jobbik között van. „A Fidesz-képviselők egy része ülhetne akár a Jobbikban is” – jelentette ki.

Ám hiába a tagadás, a PestiSrácok.hu birtokában lévő hangfelvétel tanúsága szerint Gyurcsány Kaposvárott valóban megengedő volt a Jobbikkal. A bukott miniszterelnök egészen pontosan azt mondta a fórumon, hogy

PestiSracok facebook image

"amíg én vagyok a DK elnöke, addig én nem fogom megengedni, hogy a DK a Jobbikkal politikai szövetségre, együttműködésre lépjen, amíg nem válik teljesen vállalható, valamilyen mérsékelt párttá. De ha azzá lesz, azzal nekem nincsen bajom. Hát, lehet, hogy lehet kutyából szalonna, nem? (...) Ha a szavazók sokaságában nagyon erős a leváltási szándék, az ördöggel is összeállok, csak ne a Fidesz maradjon. Akkor az történik, mint Tapolcán, meg Salgótarjánban, Én ebben megbocsájtó vagyok, hát persze".

Gyurcsány persze nem csak a Jobbikról beszélt Kaposváron, hanem saját magáról és családjáról is. Az egyik leggazdagabb magyar politikusként például nem állított kevesebbet híveinek, mint hogy ő "kurva szegény volt", és pokolian zavarta, hogy emiatt időnként lenézték gyerekkorában. "Kiközösítve éreztem magam" - árulta el Gyurcsány, aki azt is nyomatékosította, "látjuk a szegénységet, de nem tudunk rajta változtatni".

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.