vezető
Titkolja az Európai Parlament, hogy rágalmazás miatt kérték ki másodszor is Magyar Péter mentelmi jogát
Magyar Péterrel csak a gond van az Európai Parlamentben. Már másodszor kérték ki a Tisza nevű párt EP-képviselőjének mentelmi jogát. Az EP illetékese szűkszavúan csak a kérelemről számolt be, részletekbe nem bocsátkozott. A kérelem ezúttal is a jogi bizottsághoz kerül, mint az az első esetében is történt. Az első kérelem a magyar legfőbb ügyésztől érkezett, aki lopási ügyben kérte Magyar mentelémi jogának a felfüggesztését. Most lapértesülés szerint rágalmazásról van szó, Magyart egy fideszes képviselő jelenthette fel.Trumpnak a pénzhatalom küldte az ólomgolyót! – Boros Imre és az Öreg
„Amerikát ismét naggyá teszem!” – hangoztatta Donald Trump az amerikai elnökválasztási kampányában. Boros Imre közgazdász megjegyezte, hogy Trump e kijelentésével arra utal, nem kívánja tovább vállalni a világ csendőrének szerepét, hanem klasszikus izolacionalistaként előbb otthon akar rendet teremteni. Az amerikai hadsereg globális készültsége óriási költségeket emészt fel, amelyek dollár ezermilliárdok formájában vonnak el forrásokat az amerikai gazdaságtól.Hackertámadás érte a honvédelmi tárcát– ki állhat az akció mögött?
Nem nyilvános katonai adatok kerülhettek hackerek kezébe a Honvédelmi Minisztérium alá tartozó ügynökség elleni kibertámadás során. A professzionális és veszélyes bűnözőknek nem a kormányzati szerv volt az első áldozatuk, ugyanis több mint száz cég szervere jelent meg a csoport "szégyenfalán." A nyomozás megkezdődött, de a tárca még nem dőlhet hátra: komoly fejlesztésekre is szüksége lesz a hasonló támadások elkerülésére a lapunknak nyilatkozó szakértő szerint.Felelős ellenzéket szeretnék karácsonyra, vagy húsvétra, vagy a szülinapomra, de bármikor meglephettek vele!
Egy felebarátom április elején született, ő négy évente kétharmadot szokott kérni a szülinapjára. Hát vannak szerencsés emberek. Én felelős ellenzéket szeretnék, olyan jó lenne úgy létezni, nem fenyeget állandóan annak a veszélye, hogy egy rakás elmebeteg kezébe kerül az ország.Ábrahám Róbert válaszol! Feltettük a legfontosabb kérdéseket | The Fair Right (videó)
Ábrahám Róbert olyan fába vágta a fejszéjét, amelybe eddig csak kevesen merték. Nem kisebb célt tűzött a zászlajára, minthogy lebuktassa azt a bűnös, politikai hatalmakon túlmutató, beteges hálózatot, ami már évtizedek óta garázdálkodik az országban. Az egész Lakatos Márk nevével kezdődött, aki az ügy kirobbanása óta feltehetőleg az országot is elhagyta, azóta viszont olyan csontvázak estek ki a szekrényből, amelyekre senki sem volt felkészülve. Az ügy annyi szálon fut, hogy szinte lehetetlen követni az eseményeket, ezért most leültünk, és feltettük Robinak a legfontosabb kérdéseket. Nézzétek meg a teljes videót!Agyhalottak vagytok, de nektek ezt nem kell tudnotok! – Reagáltak Magyar Péterék az újabb felvételre
Érdemben nem cáfolta a csütörtök reggel kiszivárgott hangfelvételek eredetiségét Magyar Péter, csupán „illegálisan megszerzettnek és manipuláltnak” titulálta azt. A Tisza vezetője tartalmában nem kommentálta, hogy valóban agyhalottnak, Soros-ügynöknek és tehetségtelennek nevezte-e saját kollégáit, és láthatóan nem örül annak, hogy ez nyilvánosságra került.Kihallgatják a bérgyilkos Dér Csabát az Amszterdamban lemészárolt magyar örömlány gyilkosáról (videó)
Elsőként írtuk meg még kedden, hogy a csantavéri magyar bérgyilkos, Dér Csaba tudhatja, ki mészárolta le 15 évvel ezelőtt a 19 éves Szabó Bettyt Amszterdam vörös lámpás negyedében. Az exkluzív információnk alapján egyre nagyobb publicitást kap az első blikkre hihetetlen történet. A holland rendőrség életnagyságú hologram segítségével nyomravezetőt keres, akinek 30 ezer euró ütheti a markát. Az életfogytiglani szabadságvesztését töltő Dér Csaba értesült erről a fegyházban és jelezte: tudja ki a gyilkos. A magyar rendőrök olyannyira komolyan veszik ezt, hogy hamarosan kihallgatják őt.Kormányinfó: Cél az 1 milliós átlagkereset, jönnek a lakhatási támogatások és a jelentős béremelések (Videó)
Múlt héten Magyarország történelmének legnagyobb csúcstalálkozója volt Budapesten. Magyarország eredményes csúcstalálkozót szervezett, ennek kézzelfogható bizonyítéka az elfogadott versenyképességi nyilatkozat – mondta a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter. Hozzátette: fontos, hogy legyenek olyan tagállami kezdeményezések, amelyek Európa érdekének egészét szolgálják, erre a soros elnökség lehetőséget ad. Gulyás szerint Európa a világgazdasági versenyben lemaradt azért, mert veszített versenyképességéből. Ennek elsődleges oka a megnövekedett energiaárak. Az unióban emellett úgy próbáltak értelmetlen és erőltetett zöldpolitikát erőltetni, hogy az nem a környezetvédelem valódi célját szolgálta, ártott a gazdaságnakEZEK NORMÁLISAK?? Akár a méhük eltávolításával is tiltakoznának az őrült feministák Trump ellen - Libz of TikTok Hungary
Donald Trump győzelmével Amerikában is elindult a 4B Movement, amely annyit takar, hogy hajuk leborotválása közben a radikális feministák bejelentik: nem szülnek, nem randiznak, nem szexelnek és nem házasodnak mindaddig míg Donald Trump az Egyesül Államok elnöke. Volt olyan fiatal feminista, aki ezeknél is továbbment és videóban arra biztatta nőtársait, hogy részben vagy egészben történő méheltávolítással tüntessenek a hatalmat átvevő Trump-adminisztráció ellen. A Libz of TikTok adásában Bálint Botonddal egy kórképet is próbáltunk felállítani ezekről a az emberekről. Az hogy mindez nevetséges, vagy inkább félelmetes, a műsorból kiderül.Ajánljuk még
















