vezető
Mráz Ágoston Sámuel: az európai politikusok nem Európa jövőjével, hanem egy tagállam belügyeivel foglalkoztak az EP-ülésen
Míg Orbán Viktor egy tagállam elnökeként Európa jövőjével, addig az európai politikusok inkább egy tagállam belügyeivel és belpolitikájával foglalkoztak az Európai Parlament (EP) szerdai strasbourgi ülésén - mondta a Nézőpont Intézet vezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.Megkongatta a vészharangot Trump: négy hónapon belül kitörhet a harmadik világháború (Videó)
A republikánus elnökjelölt Kaliforniában folytatta kampánykörútját, ahol a Coachella fesztivál helyszínén tartotta nagygyűlését, ahol beszélt a migrációról, a romló bűnelkövetési statisztikákról és ezekkel a demokrata vezetést vádolta. Hangsúlyozta, hogy a demokraták miatt a bűnözési ráta az egekben van, valamint elhibázott külpolitikájuk miatt néhány hónapon belül kitörhet a harmadik világháború, számolt be az Index.A féltökű Putyin már meg is halt, csak ki kell várni
Mohó érdeklődéssel olvastam a Foreign Affairs nevű kiadványnak Indexen megjelent műfordítását, ahol gondos kezek nyomán új címet is kapott az eredeti. Az „Ez lehet a vég kezdete Vlagyimir Putyin számára” című mű eredetiben még „Putyin rejtett sebezhetősége” volt, ami kevésbé izgalmas. Olyan, mint a bolygó neve: Halál vagy Drágán add az életed. Az Alien meg a Die Hard az együgyű amcsiknak való cím. Ahogyan a cikk is, de megérte lefordítani, mert rendkívül vicces. Szóval Putyin halott, Oroszország összeomlott, csak ki kell várni.A strasbourgi takaréklángelmék tündöklése – Karanténvlog
Elképesztő színvonalsüllyedésen ment keresztül az Európai Parlament, hiszen a baloldal nyíltan hülyének néz mindenkit, álszent módon támadja a valóban jobboldali pártokat és különösen erős össztűz zúdult a soros elnökséget ellátó Magyarországra, azon belül is Orbán Viktorra. Hosszú órák szócséplését követhettük figyelemmel, amikor a mainstreammé váló szélsőbaloldal pont azzal támadta a magyarokat, amiket a saját konyhájukon kellene észrevenni. Nyíltan kommunista elemek diktatúráztak, de azért Ursula von der Leyen és Manfred Weber is megvillant, akik émelyítő és igazságtalan módon szúrtak bele a magyarokba. A magyar miniszterelnök az általános fröcsögésre konkrét válaszokat adott, melyekre természetesen már nem érkezett reakció. A Karanténvlog a maga stílusában dolgozta föl a strasbourgi plenáris ülés legérdekesebb pillanatait, ellenpontot mutatva a hagymázas gyalázkodás és az észérvek között.A CDU és a CSU a jövő évi német választások megnyerésére törekszik
Friedrich Merz, a német konzervatív ellenzéki Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője szombaton a CDU testvérpártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) pártkongresszusán kijelentette: a két párt a jövő évi német parlamenti választások megnyerését tűzte ki céljául.GEOrgPOLITIKA – Irak vallási vezetőjét akarja kiiktatni Izrael
Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megállapodtak abban, hogy az elkövetkező napokban „szoros kapcsolatot” tartanak fenn. Szíriai médiajelentések szerint Izrael ismét légicsapásokat hajtott végre több célpont ellen a szomszédos országban. Izrael célponttá tette Irak legfelsőbb vallási vezetőjét, a 94 éves Ali asz-Szisztáni nagyajatolláhot is.Gyurcsány Ferenc visszatért, és elpanaszolta, hogy őt mindenki bántja (Videó)
Úgy tűnik, hogy ha a valódi kormányt nem is, az árnyékkormányt sikerült nemcsak megbuktatnia, de tökéletesen megsemmisítenie Magyar Péternek. A DK ezzel akkora kudarcot könyvelhet el, hogy kénytelen volt a másik katasztrofális kimenetelű projektjéhez nyúlni, és reaktiválni az eddig mindenki nagyobb megelégedésére írói-filozófiai, avagy puzséri fogalommal metafizikai elvonulását töltő Gyurcsány Ferencet. Azonban minden rosszban van valami jó, Dobrev Klára férje kétségkívül szórakoztatóbb jelenség, mint a háztartásban a nadrágot hordó fél, így olyan újabb gyurcsányizmusokkal örvendeztet meg minket, mint hogy a migrációs paktumot el kell utasítani, mert az emberek elutasítják, de egyébként meg az illegális bevándorlással az a legnagyobb probléma, hogy a kormány szerinte lop. Világos, nem? Mielőtt azonban mindezt elmondta volna, végső soron elismerte, hogy járnának Magyarországnak a Brüsszel által visszatartott uniós források. Persze mindezt egy csipetnyi öntömjénezéssel tette megjegyezve, Gyurcsány alatt ez is jobb volt.Egy tömegháborúban mindig a mennyiség csap át minőségbe – Politikai Hobbista
Régen volt már háborús téma, így ideje volt már, hogy a vendéges Hobbista visszatérő haditechnikai szakértője, Hidegkuti Konstantin beavassa Jeszit abba a nagy titokba, hogy vajon hány csavar van a T-72-es alvázában. Ennél kicsit komplexebb összefüggéseiben is vizsgáltuk az orosz-ukrán konfliktust, csakúgy, mint a közelmúlt izraeli-iráni ütésváltásait, és a brit hadiipar zsákutcáit.Negyven év után végre nem engedtük kinyílni a tulipánt! – Újabb topcsapat ellen sikerült tétmeccsen pontot szereznünk! (PS-exkluzív!)
Az utóbbi évtizedekben Portugália mellett – amelyet történelme során még soha nem sikerült legyőznie a magyar labdarúgó-válogatottnak – Hollandia tekinthető a legnagyobb mumusnak. Akár tétmeccsen, akár barátságos találkozón néztünk egymással farkasszemet, az Oranje rendszerint nem csupán legyőzött, de egyenesen elpáholt bennünket. Így aztán aligha tagadható, hogy a düsseldorfi súlyos vereség után - a várakozás mellett - egy kicsit bennünk volt a félelem is a hollandok budapesti fellépése előtt.Ajánljuk még

















