vezető
Hámori Luca: meg sem fordult a fejemben, hogy nem állok ki Helif ellen
Néhány hete nemcsak a teljes ország, de az egész világ megismerte a 23 éves Hámori Luca nevét. A kőszegi bokszoló többször elnyerte a magyar bajnoki és az év női ökölvívójának járó címet. A párizsi játékokra a 2023. évi Európa-játékokon szerzett bronzérmével kvalifikált, már ezzel sporttörténelmi tettet hajtott végre, hiszen az első magyar női bokszolóként jutott ki olimpiára. Ezt még sikerült megfejelnie két győzelemmel. Mint ismert, a harmadik ellenfelének a dns-tesztek szerint a férfiakra jellemző XY-kromoszómái vannak. Hámori Luca pontozásos vereség után végül ötödikként zárt, Ímen Helif pedig olimpiai bajnok lett. Most a Mandinernek adott interjúban elmondta, meglepődött, mikor Helif benevezett a játékokra. Azon pedig még inkább elcsodálkozott, hogy a mérkőzésükön őt pfujolták a csarnokban, az ellenfelét pedig tapsolták és éljenezték.Brazília Voldemortja betiltotta a Elon Musk platformját, az X-et
A brazil legfelsőbb bíróság egyik bírája, a Harry_Potter antagonista külsejű Alexandre de Moraes már akkor próbálta betiltani az X-et, amikor még Twitternek hívták. Sikerrel járt, egyelőre ideiglenesen.A nemzetközi baloldal legújabb trükkje
Nem lehet elégszer elmondani, hogy Magyar Péter a globalista baloldal legújabb, eddigi legügyesebb próbálkozása. Egy percre se higgyük el azt a mesét, hogy pénz és szellemi támogatás nélkül pár hónap alatt fel lehet építeni egy lassan országossá váló pártot. Méghozzá úgy, hogy jut pénz országjárásra, és nagyszabású, sok tízmillió forintba kerülő rendezvényekre is. Ahogy bebizonyosodott az is, hogy nem volt igaz a mikroadományok története, úgy biztosak lehetünk abban, hogy Magyar Péter sem a semmiből, pénz és szellemi támogatás nélkül építette fel a pártját. Ez, ugyanannak a hálózatnak az egy fokkal ügyesebb trükkje.Csak hibázott Podoljak memóriája: Ukrajna 2029-ig folytatja a kőolajszállítást a Barátság vezetéken
Ukrajna a szerződések lejártáig maradéktalanul teljesíti az orosz kőolaj Európába történő tranzitjára vonatkozó kötelezettségeit - helyesbítette Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda tanácsadója pénteken korábbi kijelentését.Se Barátság, se Testvériség – Mit okozhat és kinek az érdeke lehet a Barátság olajvezeték leállítása?
2025. január elsejétől leáll a Magyarországot, Csehországot és Szlovákiát orosz kőolajjal ellátó Barátság kőolajvezeték működése – jelentette be a Noviny Live portálnak adott interjúban Mihajlo Podoljak, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója. Egy esetleges leállás esetén az olajtermékek kiskereskedelmi árai jelentősen emelkednének, ha pótolni kellene a kieső mennyiséget. Az ukránok éves szinten a kőolaj-szállításért mintegy 200 millió dollárt kapnak, de a háború miatt emelkedtek a költségeik. Így felvetődik, hogy akár politikai, akár árképzési nyomásgyakorlás is lehet a mostani kommunikáció.Ki dönti el, hogy ki hordhat tangát és miért késik a vonat?
A nyári uborkaszezon egyik szépsége, hogy nem csak bármiről lehet, de "bármiről" is kell beszélgetni, ha már az ember kamera elé áll. Ilyenkor viszonylag kevés esemény történik, így a médiamunkások megengedhetik maguknak, hogy kivegyenek egy kis szabadságot. Persze médiamunkás és médiamunkás között is van különbség, mert míg az egyik Délkelet-Ázsiában telel, addig a másik csak Tihanyig jut, és ott is csak három napot tölt el. De mivel Tihanyban pont most van a nyári Tranzit fesztivál (ahol a PestiSrácok csapata saját sátrat is kapott), ez minden Délkelet-Ázsiai potenciális élményt felülmúl. És ha már van egy sátrunk, összeültünk Zitával, hogy megvitassuk a legfontosabb történéseket. Nézzétek meg a teljes videót!Jobbik-alelnök az ellenzékről: vannak olyanok, akik továbbra is a roncsokba kapaszkodnak és egy szigetet keresnek (Videó)
Mint ismert, a június 9-i EP-választáson a Jobbik népszerűsége a vártnál is nagyobbat zuhant, immár a szavazatok egy százalékát sem tudták begyűjteni. A mikropárt tisztújító kongresszusán Adorján Bélát választották a párt elnökévé, miután Gyöngyösi Márton nem indult a posztért. A bukott jobbikos vezető már nem is szerepel a párt hivatalos weboldalán. Lapunknak a Jobbik alelnöke Z. Kárpát Dániel elmondta, hogy nincs ismerete Gyöngyösi tagsági viszonyáról, de a felsővezetésben és a napi döntéshozatalban már nem vesz részt. A politikus beszélt a párt jövőjéről, a júniusi EP-választás utáni kihívásokról, továbbá arról, hogy szándékoznak-e a jobbikos politikusok csatlakozni a Magyar Péter pártjához. Részletek a videóban.Kilenc évvel a botrány kirobbanása után ítélethirdetés következik a 77 milliárd forintos kárt okozó Quaestor-botrány ügyében (videó)
Kilenc évvel a Quaestor-botrány kirobbanása és hét évvel a vádemelés után hétfőn ítélethirdetés várható Tarsoly Csaba és társai büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. A Magyar Nemzeti Bank 10 (!) évvel ezelőtt figyelt fel a Quaestor-csoport bűncselekménygyanús ügyleteire. A nyomozás 2015-ben indult, majd rá két évre megszületett a vád, amit időközben kiegészített az ügyészség. A rendkívül bonyolult ügy 77 milliárd forint károkozásról szól, amit a vád lényege szerint Tarsoly Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vádnak része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.GEOrgPOLITIKA – Nem lesznek béketárgyalások, Moszkva a győzelemig harcolni fog
„Oroszország nem fog tárgyalásokat folytatni a kijevi rezsimmel az ukrajnai Kurszki terület elleni terrortámadás után – közölte Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő egy sajtótájékoztatón.” Most már hivatalos, amit eddig csak sejteni lehetett Oroszország a győzelemig folytatni fogja a háborút, bármeddig is tart.Ajánljuk még

















