Pesti Srácok

Kilenc évvel a botrány kirobbanása után ítélethirdetés következik a 77 milliárd forintos kárt okozó Quaestor-botrány ügyében (videó)

Kilenc évvel a Quaestor-botrány kirobbanása és hét évvel a vádemelés után hétfőn ítélethirdetés várható Tarsoly Csaba és társai büntetőperében a Fővárosi Törvényszéken. A Magyar Nemzeti Bank 10 (!) évvel ezelőtt figyelt fel a Quaestor-csoport bűncselekménygyanús ügyleteire. A nyomozás 2015-ben indult, majd rá két évre megszületett a vád, amit időközben kiegészített az ügyészség. A rendkívül bonyolult ügy 77 milliárd forint károkozásról szól, amit a vád lényege szerint Tarsoly Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vádnak része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

A magyar igazságszolgáltatás egyik legnagyobb gazdasági büntetőpere érhet véget - borítékolhatóan csak elsőfokú, nem jogerős - ítélettel hétfőn a Fővárosi Törvényszéken. Tíz évvel azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank szakemberei felfigyeltek a győri központú Quaestor-cégcsoport bűncselekménygyanús ügyleteire jutottunk el a végkifejlethez.

Megkezdődött az ügy tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken 2016. július 12-én. Tarsoly Csaba ekkor még letartóztatásban volt, hétfőn már szabad emberként várhatja az ítéletet (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A jegybank 2015. március 10-én részlegesen felfüggesztette a Quaestor Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és felügyeleti biztost rendelt ki céghez a társaságnál észlelt szabálytalanságok miatt. Előző este a Quaestor-csoport kötvénykibocsátó cége, a Quaestor Financial Hrurira Kft. öncsődöt jelentett.

PestiSracok facebook image

A jegybank vizsgálata szerint a Quaestor Hruria Kft. 210 milliárd forint vállalati kötvényt bocsátott ki, ebből 150 milliárdnyi fiktív kötvénykibocsátás lehet. A kötvényeket a csoport értékpapír-kereskedő cége forgalmazta.

A Quaestor-ügyben a nyomozás 2015. március 11-én indult el a Nemzeti Nyomozó Irodában.

A Fővárosi Főügyészség 2016 februárjában, a Fővárosi Törvényszékre nyújtotta be az alapügy vádiratát, amelynek lényege szerint Tarsoly Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor-cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vádnak része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

Tarsoly Csaba bizonyítottság esetébe súlyos börtönbüntetést kaphat, miután az ügyészség 5458 rendbeli csalást és sikkasztást ró a vádlottak terhére. A Tarsoly Csabát érintő cselekmények száma a vád szerint 753 rendbeli. (Fotó: Horváth Péter Gyula)

A per során, 2019. márciusában kiterjesztették az alapügyben a vádat.

Két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték tavaly Tarsolyt

A Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre 2019. januárban benyújtott vádiratában különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezelés, bűnszervezetben, üzletszerűen és különösen nagy értékre, befektetési vállalkozás vezető tisztségviselőjeként elkövetett pénzmosás és más bűncselekmények ­miatt emelt vádat Tarsoly Csaba és az az alapügyben is terhelt négy társa ellen.

Ebben az ügyben 2023. októberében 2 év letöltendő szabadságvesztésre ítélték a per 78. rendű vádlottjaként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés és 2 rendbeli folytatólagosan elkövetett pénzmosás miatt. Mellékbüntetésül 2 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától, valamint 3 évig nem tölthet be vezető tisztséget gazdasági társaságban. A vádlott feltételesen nem helyezhető szabadlábra.

A perben elítélték Tarsoly feleségét is, aki 1 év letöltendő börtönbüntetést kapott. Az ügy 1. rendű vádlottja egyébként 8 év letöltendő börtönt kapott.

Az ítélet még nem jogerős.

Óriási bukás volt a befektetők számára a Quaestor-botrány. (Forrás: internet)

Az Orgovány-féle ügyben közmunkára ítélték

Ugyancsak elítélték 2023. szeptemberében - szintén elsőfokon - Tarsoly Csabát az Orgovány-féle ügyben. A Pesti Központi Kerületi Bíróság 250 óra közmunkára ítélte Tarsolyt közokirat-hamisítás miatt. Az ítélet szerint azzal, hogy a Quaestor-cégcsoport bedőlése előtti napokban Orgován Bélát, a közmunkásként dolgozó, korábban már büntetett, csak 8 általánost végzett strómant próbálta a cég élére maga helyett kinevezni, közokirat-hamisítást követett el. Orgován Bélát visszaesőként egy év börtönre ítélték, a végrehajtást két évre felfüggesztve. Az ügyész fellebbezett azt indítványozva, hogy Tarsoly Csaba felfüggesztett, Orgován pedig végrehajtandó börtönt kapjon.

Idén februárban újabb vádmódosítás történt

Idén február 20-án jelentette be a Fővárosi Főügyészség az újabb vádmódosítást az új, 861 oldalas egyesített szakértői vélemény alapján a Quaestor-ügyben.

A főügyészség továbbra is a korábban megfogalmazott vádakkal illeti meg a terhelteket, azonban

A főügyészség álláspontja szerint a szakértői vélemény miatt a bűnösség kérdésében nem állt be érdemi eltérést, de

Hónapokig tartottak a perbeszédek

Még márciusban megkezdődtek a perbeszédek. Avádat képviselő ügyész több napon át érvelt a megfogalmazott vád megalapozottsága mellett és cáfolni igyekezett Tarsolyék védekezését. Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozott Tarsoly Csaba ellen.

– mondta már Tarsoly Csaba, a Quaestor-ügy elsőrendű vádlottja az utolsó szó jogán a Fővárosi Törvényszéken. Szerinte az ügyészség vádirata az 50-es éveket idézte, amiben a vádat óriási, értelmezhetetlen táblázatokkal és a vádlottak leveleiből kiragadott sorokkal építették fel. Megkérdőjelezte a bizonyítékok hitelességét, azok lefoglalásának jogszerűségét és a tanúvallomások elfogulatlanságát is, de kritizálta a szakértői véleményeket is. A hatékony védelemhez való jogáról viszont azt mondta, hogy „rendben volt”.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.