vezető
Nem tette ki az ablakba pákai beszédét: Magyar Péter már nemcsak azt tagadja, hogy pénzügyi pozícióba emelte volna barátnője édesanyját, de azt is, hogy börtönben ült volna S. Mária (Videó)
Viszonylag nehezen értelmezhető interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Magyar Péter, akit többek között arról kérdeztünk pákai fellépése során, hogy miért kerülhetett pénzügyi vezetői pozícióba pártján belül az az S. Mária, aki pilótajátékkal 7 milliárd forintot csalt ki ártatlan emberektől, és aki nem mellékesen aktuális barátnőjének, Vogel Evelinnek az édesanyja. Magyar szerint minden, beleértve a börtönbüntetés tényét csak rágalom, ezért mindenkit, aki pártjának viselt dolgaival foglalkozik, feljelenti. Az ellenzéki messiás ezúttal "csak" egyszer pöccent be és kezdett kiabálni, ezúttal új feldolgozási mechanizmust választott: remegését csillapítandó, a szónoklat ideje alatt két kézzel fogta a mikrofont, beszédének jelentős részét pedig nem is igazán a megjelenteknek, sokkal inkább stábunknak intézte. Furcsaság azonban, hogy éppen ezt, a pákai beszédét nem tette ki Magyar Péter a közösségi oldalára.Rabok legyünk, vagy szabadok – ez a kérdés, válasszatok!
Budapesten és Belgrádban rossz a vörös szőnyeg a kínai császár talpa alatt, Párizsban viszont jó, de még inkább nem említjük, hogy ott is volt ilyen. Ezzel a hozzáállással demonstrálta a Nyugat a sajtó- és véleményszabadságot Hszi Csin-ping európai turnéja után. Egyre kínosabb ez az örökös hisztéria minden apróságon az EU meg az USA balfeléből, de hát a valóságot több okból sem mondhatják el. Azon szűkölnek, hogy globálisan egyre rosszabbul áll a szénájuk, Magyarország pedig nem kíván az utóvéd csicskájuk lenni ebben a kudarcban, hanem inkább saját úttal próbálkozik. Ez a hintapolitika, amit az orbáni külügy követ, cseppet sem veszélytelen, ám nincs hosszútávon biztonságosabb választásunk.GEOrgPOLITIKA – Pszicho Peti tombol – Brit kommandósok Ukrajnában
Megnézve Magyar Péter tombolását, nekem rögtön Jakab „parizeres” Péter emléke ugrott fel. A baloldal új bálványa már hozza a „Lenin-fiúk” formáját, és Cserny, valamint Szamuely retorikájával hangol a Fidesz ellen. Előkerültek a ismert lózungok, hogy „el kell kobozni a kormánytagok vagyonát, ki kell tessékelni Polt Péter legfelsőbb ügyészt az irodájából, vagy ha erre nem hajlandó, akkor segítünk neki”. Fideszes oligarchákról és politikusbűnözőkről fest rémképet a nagyérdeműnek, akik persze isszák szavait, hiszen a megfáradt gyurcsányi baloldal már nem szolgáltat nekik elegendő gyűlöletmuníciót, és a „parizeres” is már csak magányosan tömi magába az olcsó húsárút, mert a nép elpártolt tőle (legalábbis szerinte, bár most nem téved). Pszicho Peti már göbbelsi propagandáról üvöltözik, és beszól a templomból éppen kijövő embereknek. Hát mit ne mondjak, egy igazán hiteles konzervatív ember benyomását kelti.Kocsmai igazságok – Kutatják a közvéleményt vagy befolyásolják?
A 2022-es választásokon némely közvélemény-kutatók nem igazán találták el a végeredményt. Lehet, hogy nem is akarták? A közvélemény-kutatás egy kisebb országban elég belterjes szakma, és nem mellesleg nagyon kell érteni hozzá: a piac méretéhez képest rengeteg munkát kell belerakni ahhoz, hogy reális eredmények legyenek elérhetőek. Ráadásul ritkán van ellenőrzési lehetőség, és az általános vagy országos választásokon derül csak ki, hogy az adott cég jól tudja-e. És azt akkor sem lehet tudni, hogy mi ment félre. Nehéz szakma ez, már annak, aki szakmaként űzi. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Fellázadt a TikTok a celebek ellen, mert azok nem állnak ki a palesztinok mellett – Libz of TikTok
Tiktokkerek ezrei bíztatják a felhasználókat arra, hogy tiltsák le a celebeket, hogy azok így elveszítsék a feléjük irányuló figyelmet és az ezzel járó „hatalmat” is. Ezek a celebek blokkolására bíztató, több milliós megtekintésű videók mind azután készültek, hogy megtartották a divatvilág egyik pirosbetűs ünnepét, a MET gálát, amelyet minden év első májusi hétfőjén rendeznek meg.Régi motorosokkal indul a nyári csatába Marco Rossi! – Meglepetések nélküli keretet hirdetett az Európa-bajnokságra a szövetségi kapitány!
Bár az utolsó bajnoki forduló még hátravan, Marco Rossi kijelölte a nyári Európa-bajnokságra készülő keretét. A közzétett névsor meglepetéseket nem tartalmaz, és ez maximálisan érthető is, hiszen rendjén való, hogy a szövetségi kapitány ugyanazokkal készül a nyári kontinenstornára, akik kivívták az ottani részvétel jogát.Optimistán bele a reménytelenségbe! – Nagy Feró és az Öreg
„Nem én utáltam a rendszert, hanem ő utált engem. A Kádár-rendszer gyűlölt” – vallja Feró, akit a rendőrök néha véresre vertek dalaiért. Amikor Jerikó falainak leomlásáról énekelt, a rendőrök úgy vélték, hogy a Kádár-rendszer összeomlására utalt; egy csapat rendőr és nyomozó a koncert közben berohant a színpadra és leállították a koncertet. Érthető, hogy Nagy Feró nem zárta szívébe a diktatúrát. Ennek ellenére soha nem adta fel – erre utal a címbéli hitvallása, az „Optimistán bele a reménytelenségbe!” is.Ismert politikus nevével is visszaélhetett Magyar Péter gazdasági vezetője, hogy átverhesse áldozatait
Egy befolyásos politikusra is hivatkoztak S. Mária bűntársai, hogy még több pénzt csikarjanak ki az átvert ügyfeleiktől. A bűnszervezet tagjai persze semmilyen kapcsolatban nem álltak az általuk megnevezett honatyával, aki a korabeli sajtóhírek szerint jelezte is a hatóságoknak, hogy visszaéltek a nevével. S. Mária egyébként nem más, mint Magyar Péter élettársának az édesanyja, aki a csalássorozat miatt négy évet töltött fegyházban – számolt be a Magyar Nemzet. Mindeközben Magyar Péter semmit nem reagál a sajtó megkeresésére.Hazudik az embervadászat miatt Budapesten letartóztatott olasz antifa nő apja, a szélsőbaloldali verőnő szavazhat a börtönben (videó)
Hazudik az embervadászatban való részvétel miatt letartóztatott olasz antifa nő apja. Ráadásul nem először. Ilaria Salis szélsőbaloldali rohamosztagosként rontott a vád szerint tavaly februárban áldozataira Budapesten. Az olasz antifák politikai kapcsolataikat is bevetik kiszabadítása érdekében. Most éppen azt találták ki, hogy az egyik olasz szélsőbaloldali párt EP-képviselőjelöltként vette fel a listájára az olasz antifa nőt. A lánya tetteivel maximális egyetértő apja pedig nem először közöl a nemzetközi sajtóval hazugságot a magyarországi büntetés-végrehajtással kapcsolatban. Most azt állítja: nem engedélyezik a rohamosztagos lányának az EP-szavazást.Ajánljuk még

















