vezető
Titkosügynökök után most a Fidesz és a DK által küldött "álcivil jelöltekről" vizionál Magyar Péter (Videó)
A Fidesztől és a DK-tól küldött álcivil jelöltektől tartott a Tisza Párt, ezért nem állítottak megyei listákat az önkormányzati választáson, ő maga pedig nem is akart politikai szerepet vállalni, de azért hosszútávon gondolkodik és a NER lebontása a célja - minderről Magyar Péter nyilatkozta a Deutsche Wellének. Magyar szerint a szükséges aláírásokat összegyűjtötték, de nem volt elég idejük ellenőrizni a jelöltek hátterét. A Tisza Párt országszerte kampánygyűléseket tart, Magyar Péter a Nyírségben járva adott hosszabb interjút a DW Conflict Zone című műsorának, de a DW Magyar két kérdésére magyarul is válaszolt.Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől hangos a nemzetközi sajtó
Tegnap késő este ért véget Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök Budapesten megtartott sajtónyilatkozata, melyben a magyar–kínai együttműködés előrehaladását, valamint a jövőbeni tervekről is beszámoltak. A kétoldalú tárgyalásoknak rövid időn belül híre ment, a legnagyobb nemzetközi hírportálok számoltak be a magyar–kínai csúcsról.Kitálalt Pikóról az MSZP józsefvárosi elnöke (videó)
Józsefvárosban is felbomlott az ellenzéki egység, miután a polgármester Pikó András összerúgta a port a helyi MSZP-vel, de olyannyira, hogy a szocialisták nemcsak egyéni jelölteket, hanem saját polgármesterjelöltet is állítanak az önkormányzati választáson - emlékeztet a Mandiner.Kína
Franklin D. Roosevelt ragaszkodott hozzá az ENSZ megalakulásakor, hogy Kína a Biztonsági Tanács állandó tagja legyen. Persze az még egy másik Kína volt és senki nem gondolta, hogy ez az ország egyszer majd kommunista lesz és főleg azt nem, hogy szuperhatalommá emelkedik.Hivatás az életért - Ma van a Mentők Napja
1887. május 10-én alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. A mentés ügye 1948-ig a társadalmi egyesületek kezében maradt, akkor jött létre az Országos Mentőszolgálat és ez által a mentés állami feladattá vált. Napjainkban az Országos Mentőszolgálat irányítja a különböző mentőszervezetek működését, szakembereket képez, valamint országszerte oktatja az oxyológiát, azaz a mentéstant. Május 10-ét a szolgálat születésnapjává nyilvánították, ekkor ünnepeljük a mentők napját Magyarországon.Vitályos Eszter: elszámolási vita miatt sodorta veszélybe az életmentő szakellátást a szentendrei polgármester (Videó!)
Már a Kormányinfón is szóba került a szentendrei balos városvezetés által megszüntetett egészségügyi szűrővizsgálat, amiről a PestiSrácok.hu is részletesen beszámolt. Mint ismert, az elmúlt napokban derült ki, hogy Szentendre baloldali polgármestere megszüntette a mammográfiai szakrendelést. A helyiek petíciót indítottak, hogy a vizsgálatokat állítsák helyre. Hol tart ez az ügy és mikor lehet ingyenes újra ez az életmentő szakellátás? – minderről Vitályos Eszter kormányszóvivőt kérdezte az Origo munkatársa, Kovács András.GEOrgPOLITIKA – Maximális védelem és újabb kínai beruházások
Szerda este érkezett Budapestre Hszi Csin-ping. A kínai elnök hivatalos programja csütörtökön kezdődik. Sulyok Tamás köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal majd. A megbeszélések középpontjában a gazdasági kapcsolatok további erősítése lesz. Mintegy másfél tucat megállapodást biztosan aláírnak. Kínai államfő utoljára húsz évvel ezelőtt járt Magyarországon.Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az EU-ban – Kemény üzenetek Hszi Csin-ping és Orbán Viktor közös sajtótájékoztatóján (VISSZANÉZHETŐ)
Több fontos üzenet is elhangzott Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök közös sajtótájékoztatóján, ahol bejelentették, hogy a két ország stratégiai partnerségre lépett egymással. Hszi Csin-ping nemcsak azt emelte ki, hogy Kína és Magyarország közt jelenleg a legerősebbek a diplomáciai és gazdasági kapcsolatok, de hangsúlyozta azt is: a két ország a jövőben szilárdan támogatja egymás központi érdekeit. Hozzátette: Kína támogatja Magyarországot, hogy nagyobb szerepet játsszon az Európai Unióban. Orbán Viktor miniszerelnök ugyanitt arról beszélt, hogy hazánk a XXI. század nyertese akar lenni, ehhez pedig olyan innovatív partnerekre van szüksége, mint Kína.Amikor a bántalmazottból lesz bántalmazó és a bántalmazóból bántalmazott, avagy mit tanulhatunk a bőnyi iskolai késelés esetéből? – Libz of TikTok
A múlt héten egy hatodikos lány egy otthonról hozott késsel leszúrta egyik osztálytársát a bőnyi általános iskolában. A megszúrt kislány életveszélyes sérüléseket szenvedett el, mentőhelikopterrel szállították kórházba. Mint kiderült, az elkövető 12 éves gyerek listát vezetett az osztálytársairól, amin pirossal jelölte azokat, akiket meg akart ölni, és zölddel, akiket nem.Ajánljuk még

















