vezető
Orbán Viktor: kérdés, hogy a többség, aki veszít a háborún, kinyitja-e most a szemét (Videó)
Vannak, akik nyernek a háborún, ők háborút is akarnak, ezért is vannak háborús kormányok többségben Európában – fogalmazott közösségi oldalán Orbán Viktor.GEOrgPOLITIKA – Iszlamista médiatanácsadó a német köztelevízióban
A német köztelevízió egyik médiatanácsadójáról kiderült, hogy radikális iszlamista nézeteket vall. A képernyőn is rendszeresen megjelenő Khola Maryam Hübsch egy talkshow vendégeként áradozott az iszlám törvénykezésről, a saríáról, és az ötletről, hogy Németországot át kellene alakítani egy iszlám kalifátussá. A politikai kerekasztal-beszélgetés apropója a Hamburgban tartott iszlamista tüntetés volt, amikor közel-keleti bevándorlók "Allahu akbar" kiáltások közepette követelték a kalifátus kikiáltását.Ezt vajon ki fizeti? – Hardcore Hobbista
Az első félidőt teljes egészében annak a témának szenteltük, hogyan ismétli meg ma Amerika a kínai kulturális forradalmat, némi '30-as évek Németországával színezve. Most éppen az Egyesült Államok egyetemi diákságának egy szűk, de hangos és kártékony rétege őrült meg teljesen. A második félidőben Béky Zoltán jogász abban próbált segítségünkre lenni, hogy jogilag mit lehet tenni a hasonlóan megőrült közösségi médiaplatformok túlkapásai ellen Magyarországon és Magyarországról.Skót duda – A szólásszabadságért küzd a baloldal, de ha kritikát kapnak, Orbánra mutogatnak (VIDEÓ!)
Volt már BLM-szobra és LMBTQ-padja Ferencvárosnak, most pedig állítottak egy G-mercis turulszobrot a kerületben. Ám ahogy elődei, úgy ez a mű sem aratott maradéktalan sikert, ennek pedig az lett az eredménye, hogy már le is döntötték. A szoborállító hóbortjait a ferencvárosi polgármester, Baranyi Krisztina persze a kerületiek pénzéből fizeti, mit sem törődve azzal, hogy ez csupán kidobott pénz. Erről is beszélgettünk az e heti Skót dudában, de megemlékeztünk arról a nyíregyházi nőgyógyász főorvosról is, aki elég rendesen kiosztotta egy kommentben Cseh Katalint. A szabad véleménynyilvánításért persze a kórház felfüggesztéssel büntette, hiszen ilyen obszcén beszólás csak a túloldalról megengedett. Végül Magyar Péter korábbi kijelentéséről beszélgettünk, amit a DK sérelmez, hiszen főnökasszonyukra irányította a célkeresztet Magyar, aki szerint a gyerekek megállnának a növésben, ha Dobrev plakátjai felé tolják őket a babakocsijukban. Reméljük, nem saját tapasztalat.A Vörös Polip behálózta az egész országot? – A Lánchíd-botránytól az önkormányzati kertészeti bizniszig terjedhet a háló (videó)
Két megalapozott gyanúsítással, illetve több nyomozással alátámasztott korrupciógyanús ügyhalmaz borzolja a gazdasági és a politikai életet napjainkban. A szereplők, a kapcsolatrendszerek miatt egyszer csak feltűnt a Vörös Polip, a baloldali politikai és érdekcsoportok "játszótere". A Vörös Polip a Lánchíd-botrányban éppúgy tetten érhető, mint az önkormányzati kertészeti bizniszben. Mindkét ügycsoportot több nyomozásban – NAV, rendőrség – is vizsgálják. Egyelőre nem tudunk arról, hogy például a Vig Mór nevével fémjelzett Lánchíd-botrány kapcsolódik-e a kertészeti tevékenység körül felbukkanó maffiaszerű tevékenységekhez. Egyelőre.Kimondta az igazságot a holland politikai kommentátor a CPAC-en, repült is a YouTube-ról
„Gyűlöletbeszéd” miatt törölte a YouTube Eva Vlaardingerbroek CPAC-es beszédét, ami nem szólt másról, mint hogy egyre több európai országban váltják le a fehéreket más nációkból érkezőkre. Ugyan ez így van, kimondani mégis bűn a videómegosztó szerint. Az eseményen Dezse Balázs beszélgetett vele, az a videó még megvan.Takács Péter: az egészségügy ellenőrzését a betegközpontú ellátás hatékonyabbá tétele érdekében végzik
Az egészségügy ellenőrzését a betegközpontú ellátás hatékonyabbá tétele érdekében, szakszerűségi és hatékonysági célok alapján végzik, áttekintik az állami fenntartású intézményeknél és szolgáltatóknál a betegjogok biztosítását, a betegvárakozást és a várólisták kialakulásának okait, valamint az állam által biztosított anyagi források hatékony felhasználását is vizsgálják – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent interjúban.Miért nem zavarja az ellenzéki szavazókat, hogy egy teljesen nyilvánvaló külföldi befolyásolási kísérlet támogatói?
Mert ugye látványosan nem zavarja. Százötven évvel ezelőtt, ha a Magyar Királyság területén egy faluban vagy egy mezővárosban megjelent volna néhány nyilvánvalóan külországi ember, hogy az akkori belpárizsi vagy bécsi szalon módira rávegye kifejezett határozottsággal a helyi lakosságot, hát a testi és a lelki egészsége a "misszionáriusoknak" nem sokáig maradt volna intakt.Miről szól a május elseje? – Karácsonyék parkolási balhéjától a Mi Hazánk "munkaünnepéig" (videó + galéria)
Körbejártuk a főváros majálisait, a Városligettől kezdve – ahol Karácsonyékat saját embereik bírságolták meg, mert elfelejtettek parkolóhelyet foglalni – a Bikás parkig, ahol arra voltunk kíváncsiak, hogy mit ünnepel egy antikommunista párt a munka ünnepén. De belefutottunk Vonáék pártjába is, akiket a Mi Hazánkkal ellentétben Dobrevék nem tiltottak ki a Városligetből. Meglepően korrekt válaszok, és meglepően szürreális szituációk Budapest majálisain a PestiSrácok tolmácsolásában!Ajánljuk még

















