GEOrgPOLITIKA – Iszlamista médiatanácsadó a német köztelevízióban
A német köztelevízió egyik médiatanácsadójáról kiderült, hogy radikális iszlamista nézeteket vall. A képernyőn is rendszeresen megjelenő Khola Maryam Hübsch egy talkshow vendégeként áradozott az iszlám törvénykezésről, a saríáról, és az ötletről, hogy Németországot át kellene alakítani egy iszlám kalifátussá. A politikai kerekasztal-beszélgetés apropója a Hamburgban tartott iszlamista tüntetés volt, amikor közel-keleti bevándorlók "Allahu akbar" kiáltások közepette követelték a kalifátus kikiáltását.
A város polgári negyedében történt esetet a németek döbbenten, félelemmel figyelték, és várták volna, hogy a rendőrség beavatkozzon az alkotmányos rend megdöntésére buzdító demonstrációba, ez azonban nem történt meg. A városvezetés szerint ez belefért a szólásszabadságba. A német köztelevízió médiatanácsát direkt azzal a céllal hozták létre, hogy a csatorna védve legyen a radikális véleményektől és a politikai nézetektől. Ez évtizedeken keresztül működött is, ám 2016-ban a Zöldpárt nyomására fel kellett venni az iszlám vallás egyik képviselőjét a médiatanácsba. Mára már három muszlim tanácsadó ül a grémiumban. Ennek köszönhetően olyan radikális nézetek kapnak teret, hogy például a sertéshús fogyasztása miatt lesznek az emberek homoszexuálisak, vagy hogy az európai emberek viselkedése a disznókéra hasonlít. A hölgy az Ahmadiyya muszlim szervezet tagja, amely nyíltan a kalifátust követeli, de a török DITIB szervezet képviselője is ennek a tanácsnak a tagja. (A DITIB-et pedig Törökországból irányítják és pénzelik.) A televíziós talkshow után már több politikus is követeli Khola Maryam Hübsch leváltását a médiatanácsból.
Sok kritikát kap Nancy Fraser belügyminiszter asszony is, mivel nem tiltja be a „Muslim Interaktiv” nevű szervezetet, amely a hamburgi tüntetést szervezte. Az online térben nagyon aktív radikális csoport leginkább a fiatalokra hat. Sok német tinédzser is áttért az iszlámra, és elkezdtek radikális nézeteket vallani.
Palesztinpárti aktivisták újabb egyetemen, a Fordham területén kezdtek tüntetni New Yorkban szerdán, miután a hatóságok előző éjszaka felszámolták a Columbia Egyetemen kialakított törvénytelen sátortábort. A tiltakozást a Diákok az Igazságért Palesztinában nevű országos aktivistaszervezet helyi csoportja vezeti. A Fordham Egyetem területén úgynevezett „Gáza Szolidaritási Tábort” létesítettek, ahol egy „Diák intifáda” feliratú transzparenst feszítettek ki. Közleményük szerint azt követelik a felsőoktatási intézmény vezetőségétől, hogy „hagyjon fel annak a retorikának a támogatásával, amely fenntartja a cionizmust az egyetemen”. Emellett követelik a kapcsolatok megszüntetését minden izraeli érdekeltséggel, ideértve a jeruzsálemi Héber Egyetemet. A Fordham vezetése felszólította a tüntetőket, hogy számolják fel a szabályellenesen létrehozott táborukat, valamint a rendbontásban részt vevő diákok hallgatói jogviszonyát felfüggesztette. Kedden késő este a rendőrség ürítette ki a Columbia Egyetem egyik főépületét, a Hamilton Hallt, amelyet a tiltakozók erőszakkal foglaltak el. Az intézkedés során mintegy 230 embert vettek őrizetbe. Szerdán a Columbia Egyetem területén már nem volt tüntetés, de az intézmény bejáratánál ismét demonstráció kezdődött. A Los Angeles-i UCLA egyetemen pedig palesztinpárti és Izrael-párti tüntetők csaptak össze szerda este.
