vezető
A liberalizmus következő lépése, emberi mivoltunk választhatóvá tétele – Széljegyzetek Tucker Carlson Dugin-interjújának margójára
Tucker Carlson Putyin után az orosz elnök fő ideológusával is interjút készített. Alekszandr Dugin a beszélgetés során, Putyinhoz hasonlóan, szintén a nyugati emberhez szólt, ami kifejezetten jót tett a beszélgetésnek, lássuk mit érdemes tudni a filozófus világképéről, és talán vegyük szemügyre azt is, hogy magyarként miért is fontos számunkra az általa képviselt ideológia értelmezése annak pozitív és negatív oldaláról is.Karácsony hisztizni kezdett, mert Szentkirályi Alexandra elvégezte helyette a munkát, aki válaszul néhány szóval helyretette a siránkozó főpolgármestert
Ismerős az, amikor a kisgyerek bozótharcost játszik az udvaron lévő fűben, majd amikor levágjuk a füvet, akkor sírni és hisztizni kezd, mert már nem tud játszani? Na, ezt konkrétan ebben a formában adta elő Budapest negyven pluszos főpolgármestere. Gyönyörű. Mondhatnánk, hogy inkább menjen vissza legózni, de az a baj, hogy kell neki a friss levegő az egészséges fejlődéshez.Aljas gyilkosság: eszméletlenre verték, majd a sínekre fektették az ittas vendéget a kidobók - 24 év után ítélet (videó)
Kis híján megúszták az aljas gyilkosok. Az ítéleti tényállás szerint a kidobók még 2000-ben a kecskeméti Silver diszkóban eszméletlenre verték a 24 éves G. Jánost, majd a közeli vasúti sínekre húzták az alélt testét és ott hagyták. Az érkező vonat halálra gázolta az áldozatot. A gyilkosok első körben megúszták, megszüntették a nyomozást, mert nem találtak fogást sem a kidobókon, sem a szórakozóhely alkalmazottain, tulajdonosán, vendégein. Három éve azonban a rendőrség leporolta az aktákat és 2022-ben őrizetbe is vették a két kidobót, akiket letartóztatott a bíróság. Azóta is rácsok mögött vannak. Ma pedig - első fokon 13 év 6 hónapot kapott mindkét kidobó.A német tankok elérték Moszkvát: kiállítási tárgyakként – Avagy Leopárdok Moszkvában, teknősök Krasznohorivkában
Hatvanegymilliárdos amerikai támogatás, félmillió tüzérségi lőszer a csehektől, már csak egy kicsit kell kibírni, és a győztes ukrán sereg berúgja Moszkva kapuját, hogy letépje Putyin megmaradt heréjét, már abban az esetben, ha sikerül kilépni Krasznohorivkából, vagy Csasziv Jarból úgy, hogy megmaradjon a lábuk. Minden vágyvezérelt reménnyel ellentétben ugyanis a csodafegyverek nem az ukránok kezében, hanem a május elsejei kiállítás részeként érték el Moszkvát, miközben Kijev seregei lassan a Dnyeper vonaláig szorulnak vissza.Még mindig titkolni próbálják, hová kerülnek a Magyar Péter oldalát látogatók adatai
Tizenkét nap elteltével is rejtély, hová kerülnek a Magyar Péter oldalát látogatók adatai. Az adatkezelési tájékoztatóban április 18-a óta történt változásoknak pedig egy közös pontja van: a dokumentumból kihúzott cégek, valamint az időközben szerzőként megjelent név egyaránt a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdatos céghálóhoz köthetők.LMBTQ-jogok és sztálini propaganda az Európai Parlamentben
A minap belefutottam egy videóba, az Európa Tanácsban zajló egyik vitáról. Történetesen Toroczkai László osztotta meg, mivel többek között ő is felszólalt. De a többiek felszólalása volt olyan, hogy rendesen megijedtem. Konkrétan rémisztőek voltak.Csak a szokásos: az ellenzék megrendelésére mérnek rosszul a rendkívül független, ám mégis balos közvélemény-kutatók
A választások közeledtével ismét előtérbe kerültek a közvélemény-kutatók, akik elvileg képesek előre jelezni egy-egy voksolás eredményét. A baloldalon megjelent Magyar Péter miatt most különösen nagy figyelem hárul a balos intézetekre, amelyek a logika szerint a legjobban tudják felmérni, hogy a baloldalra szavazó magyarok kiket támogatnak. A Magyar Nemzet szerint ennek ellenére az elmúlt hetekben publikált kutatásokból kiderült, hogy a baloldal intézményei összevissza mérnek, a legnagyobb különbség a DK–MSZP–Párbeszéd és Magyar Péter pártjának (Tisza párt) támogatottságában mutatkozott.A szankciók működnek – tavaly mintegy 800 millió euró adót fizettek a nyugati bankok Oroszországnak
Az Oroszországban maradt legnagyobb nyugati bankok tavaly több mint 800 millió euró adót fizettek a Kremlnek, ami négyszerese a háború előtti szintnek, számolt be a Financial Times.Magyarországot eddig kétszer rángatták bele a háborúba – Tisza István a magyar nemzetért (I. rész)
Érdemes szemezgetni gróf Tisza István miniszterelnök parlamenti beszédeiből (Tisza István Baráti Társaság, 2011), mert kibontakozik belőle az a dráma, ami az első világháborúba való belesodródásunkat okozta és a Szent István-i Magyarország feldarabolását. Az elején szögezzük le, hogy Tisza nem akarta a háborút– sőt eleinte Ferenc József sem–, utolsó pillanatig a békés megoldások híve volt, de a nagyhatalmak törekvései, a cári Oroszország agresszív területszerzési politikája, a szláv népek fellázítása az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, végülis elkerülhetetlenné tették a világégést.Ajánljuk még

















