vezető
Nem lesz többé nehéz a szakítás: az AI legyártja nekünk már az exünket is – Dezse Vű
Szerintetek normális az, ha férfiak egy online avatart készítenek a volt barátnőikről a szakítás után, és virtuálisan folytatják velük a kapcsolatot? Nem? Pedig ez mostanában nagyon gyakori, és van rá egy alkalmazás is, aminek az a neve, hogy „talk to your ex”, azaz beszélgess az exeddel. Vagyis lett egy újabb módja annak, hogy a mesterséges intelligencia miatt a világ egy kicsit rosszabb hely legyen. Nem világos egyébként, hogy miért akarna bárki az exével beszélgetni, meg akinek már egyszer volt egy igazi barátnője, az miért akar most virtuálisat, egy viszont biztos: nincsen rosszabb egy sértődött férfinél, akivel szakítottak. Ez Magyar Péteren is jól látszik, bár egyáltalán nem akarok most róla beszélni. Balog Zoltán tolja a felelősséget: szerinte neki az volt a dolga, hogy kegyelmet kérjen, többször keresték a segítségét ilyen ügyben
Balog Zoltán, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke beszédet mondott a dunamelléki lelkipásztorok és főgondnokok március 9-i találkozóján, akkor, amikor már túl voltunk a kegyelmi ügyön. A beszédéről leirat is készült, amelynek hitelességét a püspök és kollégái is igazolták. Ebben a többi között a kegyelmi ügyről is beszél, amiről elmondta, hogy többször keresték már meg kegyelmi ügyekben és neki kötelessége, hogy segítsen. A politika ugyanis más terület, püspökként lelkileg kell közelíteni a dolgokhoz. Csupán 711 szavazatot szerezve nyert előválasztást Juhász Péter, szerinte ez már a rendszerváltás kezdete a Belvárosban – Karanténvlog
A NatCon konzervatív, jobboldali konferencia betiltása a szólásszabadság és a gyülekezési jog sárba tiprása volt, közben pedig ezek az emberek oktatnak bennünket demokráciáról, jogállamiságról. Azonban most túllőttek a célon: ezt az is bizonyította, hogy rengeteg magát liberálisnak mondó vezető politikus is szégyenteljesnek nevezte a török származású brüsszeli kerületi polgármester lépését. Az ügy azóta elrendeződött, de érdekes volt látni, hogy a magyarországi baloldalból most is csak a káröröm és a rosszindulat fakadt ki. Gyöngyösi Márton és Cseh Katalin sem rejtette véka alá kaján örömét akkor, amikor külföldi gazdáik is inkább elfordították az arcukat; a valaha a jobboldalhoz tartozó Jobbik elnöke például úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor csak azt kapta, amit itthon csinál az ellenzékkel. A Karanténvlogban ezen kívül szóba került Juhász Péter előválasztási győzelme is, ahol a 23 ezres V. kerületben sikerült 711 szavazattal megnyerni a nagy tusát, így ő indulhat majd Szentgyörgyvölgyi Péter, regnáló fideszes polgármester ellen. A botrányt botrányra halmozó baloldali politikus magabiztos, szerinte már meg is kezdődött a Belvárosban a rendszerváltás. Ehhez elég volt bő 700 szavazat is. Kabaré a Karanténban. Szentkirályi Alexandra: nem előremutató, ha valaki a főpolgármesterhez hasonlóan állandóan panaszkodik és a kormányra mutogat, és azt magyarázza, hogy mi miért nem az ő dolga
Nem lehet hatékonyan fejleszteni a várost, hogyha valaki folyamatosan abból csinál politikai terméket, hogy Orbán Viktorral hadakozik, miközben az említésre érdemes fejlesztéseket nem a Fővárosi Önkormányzat végzi Budapesten, hanem a magyar állam – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szentkirályi Alexandra. A kormánypártok főpolgármester-jelöltje szerint, ha végigsétálunk Budapesten, akkor sok helyen azt látjuk, hogy olyan, mintha örökké lomtalanítás lenne, amit sosem takarítanak el. Szentkirályi Alexandra azt ígéri, hogy megoldja a közlekedési káoszt és felszámolja a Gyurcsány Ferenc embereivel feltöltött Városháza kifizetőhelyeit.