vezető
Lépett a gyámügy az omladozó falak között élő, TikTokon “kolduló” nyolcgyermekes “Nájk” család ügyében - a rajongók gyűjtést szerveznek a munkát hírből sem ismerő szülőknek
Radikálisan ketté osztódott az internet népe a “Nájk” családdal történtek miatt. Az emberek egy része rögtön egy rendes házra kezdett egy gyűjtést szervezni a szabolcsi cigánytelepen élő nyolcgyermekes családnak, a másik oldal viszont azon az állásponton van, hogy még az otthonban is jobb a családtól elszakított gyermekeknek, mint a közösségi médiában bemutatott omladozó falak között. Hol az igazság és milyen képet fest a magyar társadalomról a “Nájk” család körül kirobbant botrány?Alkotmányos gyermekvédelem az antropológiai forradalommal szemben
Magyarország Alaptörvénye többek között kinyilvánítja, hogy az állam biztosítja a gyermekek egészséges testi és lelki fejlődését, illetve – a kilencedik módosítás szerint – védi „a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát”. A jobboldal immár bő egy évtizede – jogalkotással és kulturális eszközökkel – lép fel a Nyugaton zajló „antropológiai forradalom” (XVI. Benedek pápa) ellenében, valamint a családi kötelékeket fellazító genderideológiával szemben. Az Orbán-kormány konzervatív szellemiségű gyermekvédelmi politikája mögött szélesebb társadalmi támogatottság alakult ki, mint a jobboldal egyébként is széles szavazóbázisa, amit a gyermekvédelmi népszavazás eredménye bizonyít, így kijelenthető, hogy – minden nyugati támadás ellenére – a jobboldali családpolitika demokratikus alapokon nyugszik, sikeres és a gyakorlatban is eredményes. Konszenzus van. Most már. De mi az, amit a baloldal ez idáig nem támogatott?Professzionális mentés a Mátyás-hegyi-barlangból! – Szingapúri túrázót hoztak fel ma 40 méter mélyről a Magyar Barlangi Mentőszolgálat barlangi mentői
Ma kora délután mentőakció zajlott a Mátyás-hegyi-barlangban. Egy bokasérült szingapúri barlangtúrázót hoztak fel 40 méter mélyből a Magyar Barlangi Mentőszolgálat professzionális barlangi mentői. A Mátyás-hegyi barlangot évente 6–8 ezer barlangi turista keresi fel, ám sérüléssel járó baleset legutóbb még 2022 augusztusában történt.Terrortámadás Moszkva mellett: elfogták a terroristákat, Ukrajna tagadja érintettségét, az oroszok őket gyanúsítják
Öt fegyveres kezdett mészárlásba egy moszkvai bevásárlóközpontban. A terroristák terepszínű álöltözetben hatoltak be a Crocus City Hallba, ahol válogatás nélkül, közvetlen közelről nyitottak tüzet a civilekre. Az orosz különleges erők is a helyszínre érkeztek. Közben a Fehér Ház közleményben tudatta: együtt érez a rettenetes oroszországi koncerttermi támadás áldozataival. Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője "véres terrorista merényletnek" nevezte a támadást, hozzátéve, hogy "az egész világközösségnek el kell ítélnie ezt a szörnyűséges bűncselekményt". A moszkvai repülőtereken és pályaudvarokon megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Ukrajna és az Oroszország Szabadsága Légió nevű Moszkva-ellenes orosz alakulat tagadja, hogy köze volna a lőfegyveres és robbantásos merénylethez, amelyet péntek este a Moszkva melletti Krasznogorszkban, a Crocus City Hallban követtek el ismeretlenek – jelentették nyugati hírügynökségek. Szombat délelőtt az orosz hatóságok már elfogtak 11, a merénylethez köthető személyt, a halálos áldozatok száma pedig 115-re nőt.Hacker zsarolta 25 millió forintnyi kriptovalutára a Foxpost csomagküldő szolgálatot, ám a BRFK nyomozói elkapták őt és társát (videó)
Mondhatni klasszikus kiberbűnözői zsarolás elkövetőire csaptak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági nyomozói. Előzetesen annyit: a Foxpost csomagküldő szolgálat hálózatából szerzett meg egy hacker ügyféladatokat, majd a cégtől 25 millió forint értékű kriptovalutát követelt, hogy ne hozza nyilvánosságra az adatszivárgást. A BRFK Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya Orosházán ütött rajta a zsarolással gyanúsítható adathalászon és társán.Lebukott a polgármesteri ambíciókat szövögető momentumos Havasi Gábor (Videóval frissítve!)
A Momentumnál mindennek is van következménye, ezt már régóta tudjuk. Ahogyan azt is, hogy szigorú következetességükben egyszer heveny hányingert kapnak a DK-tól, az MSZP-től és a "régi baloldaltól", aztán meglepetésszerűen összefognak velük. De azt azért örömmel jelentik ki, hogy az ő soraikba bizony nem jöhetnek olyanok, akik régen a szocialistákkal vagy Gyurcsánnyal csinálták meg a szerencséjüket, a 2010 előtti Gyurcsány-korszakkal és a szocikkal ők bizony nem vállalnak közösséget. Legalábbis szóban – ezt mindig érdemes odabiggyeszteni a Momentum gerinces társaságának nagy lózungjai után –, hiszen a XXII. kerületben, Budafok–Tétényben a múltkori bukást követően ismét polgármesteri székért induló momentumos Havasi Gáborról kiderült, amit eddig minden felvetéskor tagadtak: Havasi 2010-ig a zuglói MSZP tagja volt, ezt pedig a PestiSrácok.hu-hoz eljuttatott kilépési dokumentum bizonyítja. Abban az évben Havasi azonban dobbantott, aztán megtalálta a helyét a NOlimpia csapatánál, ahol ismét megérezte az MSZP–SZDSZ fanyar ízvilágát, ami annyira hiányozhatott neki. Érdekes, hogy a legsötétebb Gyurcsány-érában az MSZP tagja volt, a süllyedő hajót aztán elhagyta. Emlékszünk, hogy húsz évvel korábban, 1990-ben is hasonló példákat láthattunk, amikor az elvtársak hirtelen a demokrácia elkötelezett hívei lettek, sőt, ők oktattak ki mindenki mást a népképviselet rejtelmeiből. Most Havasi oktat.„Ez nem fog így menni...” – Politikailag meglehetősen egyoldalúra sikerült a bicskei gyermekotthon ügyét feltáró bizottság első ülése
Még hiányzó dokumentumok alapján elkészített fővárosi jelentés; Tarlós felelőssége és Demszky bevédése; a sikertelen rendőrségi nyomozás után eszköz nélkül maradt intézmény – csupa megválaszolatlan kérdés lengte körül a bicskei gyermekotthon működését feltáró, baloldali többségű bizottság első ülését. A jegyzőkönyv tanúsága szerint a rendelkezésre álló dokumentumok hiányosságai ellenére a baloldal nem szeretné bővíteni a meghallgatottak körét, hogy az intézmény 2011 előtti működéséről is képet kaphasson a közvélemény, Tarlós István felelősségét azonban meghallgatáson firtatnák, annak ellenére, hogy a 2011-es bejelentést követően a főpolgármester azonnal reagált a gyermekbántalmazás gyanújára.Demonstrációt szervez a Szent István Intézet Macron háborúpárti és életellenes politikája miatt
A Magzatgyermek napján, azaz március 25-én tartanak demonstrációt a civilek a Szent István Intézet szervezésében Franciaország nagyköveti rezidenciájánál, így fejezve ki tiltakozásukat amiatt, hogy a francia elnök az alkotmányba is beemelte az abortuszhoz való jogot, valamint háborús retorikát folytat. Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója lapunknak úgy fogalmazott: legkisebb embertársaink életének elvételét alkotmányba foglalni véleménye szerint rendkívül bizarr. Szavai szerint Macronnak nincs gyermeke, és azzal, hogy a mi fiainkat és férjeinket küldené háborúba, tulajdonképpen a mi gyermekeink életét kockáztatja.GEOrgPOLITIKA – Elkobzott orosz vagyonból finanszíroznák az ukrán hadsereget
Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy Ukrajna nagyon gyorsan elbukhat. Erről a Politico hírlevele számolt be a francia elnök hivatalából származó forrásokra hivatkozva. „Valódi csapat-átcsoportosításra, sokkal nagyobb mozgósításra van szükség” – idézte a lap a francia elnököt. Február 26-án a francia elnök nyilvánosan támogatta a NATO-csapatok Ukrajnába küldését. Márciusban a Politico arról számolt be, hogy az ország megkezdte a kezdeményezés végrehajtására kész országok koalíciójának létrehozását. Az orosz külügyminisztérium Macron nyilatkozatát kommentálva azt mondta, hogy a NATO-országok katonái már régóta Ukrajnában vannak és segítik az ország fegyveres erőit. A Kreml ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyugati katonák Kijev megsegítésére küldése helyrehozhatatlan következményekkel járna a kontinensen és ártana a stabilitásnak.Ajánljuk még

















