Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Elkobzott orosz vagyonból finanszíroznák az ukrán hadsereget

Emmanuel Macron francia elnök azt mondta, hogy Ukrajna nagyon gyorsan elbukhat. Erről a Politico hírlevele számolt be a francia elnök hivatalából származó forrásokra hivatkozva. „Valódi csapat-átcsoportosításra, sokkal nagyobb mozgósításra van szükség” – idézte a lap a francia elnököt. Február 26-án a francia elnök nyilvánosan támogatta a NATO-csapatok Ukrajnába küldését. Márciusban a Politico arról számolt be, hogy az ország megkezdte a kezdeményezés végrehajtására kész országok koalíciójának létrehozását. Az orosz külügyminisztérium Macron nyilatkozatát kommentálva azt mondta, hogy a NATO-országok katonái már régóta Ukrajnában vannak és segítik az ország fegyveres erőit. A Kreml ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyugati katonák Kijev megsegítésére küldése helyrehozhatatlan következményekkel járna a kontinensen és ártana a stabilitásnak.

Az európai bankokban tárolt, majd az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz vagyonból származó nyereséget Ukrajna újjáépítésére kell fordítani, nem pedig fegyverek vásárlására – jelentette ki az osztrák kancellár Brüsszelben, a tagországok vezetőinek kétnapos csúcstalálkozójára érkezve, csütörtökön. Karl Nehammer kijelentette: az olyan semleges országoknak, mint Ausztria, ha támogatják a befagyasztott orosz vagyonból származó nyereség felhasználását, biztosítékra van szükségük arra vonatkozóan, hogy azt Ukrajna megsegítésére költik, „nem pedig fegyverekre és lőszerekre”.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szerint viszont Kijevnek fegyverekre és lőszerekre van szüksége a háború folytatásához, ezért további anyagi támogatásra van szüksége. Alexander De Croo belga miniszterelnök azt mondta, Belgium támogatja az Európai Bizottság javaslatát a szóban forgó orosz vagyon profitjának elkobzására, majd aláhúzta: jelenleg a lőszervásárlás a prioritás.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a belga miniszterelnök. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is felszólalt a találkozón.

– mondta.

– emelte ki. Zelenszkij légvédelmi egységeket kért nyugati szövetségeseitől, mivel az elmúlt napokban több Patriot típusú rakétaelhárító rendszert vesztett Ukrajna. Ezek nélkül nem tudják elhárítani az orosz cirkálórakétákat és drónokat. Herman Haluscsenko ukrán védelmi miniszter szerint komoly csapások érték az éjjel az ország energetikai infrastruktúráját, sok helyen áramkimaradás van.

– írta a miniszter közösségi oldalain. Harkivot is rakétatámadás érte az elmúlt éjjel. A polgármester szerint az energetikai központokat támadta Oroszország, a város sötétbe borult.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.