herman haluscsenko
Ukrajna Európa legnagyobb atomerőművét akarja megépíteni
Ukrajna már az idén megkezdi a legnagyobb európai atomerőmű építését a lengyel határtól mintegy 180 kilométerre fekvő Hmelnickij városnál – jelentette be hétfőn Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter.Újabb "baráti" ukrán gesztus – Zelenszkij most a hazánk felé irányuló gázszállítás leállításával fenyegetőzik
Ukrajna újabb húzással próbálja térdre kényszeríteni Magyarországot. Keleti szomszédunk már a háború kezdete óta azon munkálkodik, hogy hazánkat sakkban tartsa azzal, hogy elzárja a keletről érkező gázvezetéket, nem törődve annak a magyarokra mért beláthatatlan következményeivel. Most is ehhez a régi, olcsó trükkhöz folyamodnak, amikor ismét igyekeznek a magyar kormányt eltántorítani annak békepárti hozzáállásától. Ezt a fenyegetést nem szabad félvállról venni, hiszen már többször bebizonyosodott: az ukrán vezetés messzemenőkig képes elmenni, hogy érvényre juttassa az akaratát, az eszközökben pedig sosem válogatnak.Ukrán katonai szóvivő: az orosz erők nem foglalták el Bahmutot
Oroszország nem vette át az ellenőrzést a donyecki régióban lévő Bahmut felett, és ukrán csapatokat sem vonnak ki onnan tömegesen – jelentette ki Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti erők szóvivője a CNN amerikai hírtévének adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál idézett a hétvégén.Zelenszkij az európai országok segítségét kérte a tél átvészeléséhez
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte az európai országokat kedden, hogy segítsenek Ukrajnának leküzdeni az orosz támadások okozta energiaválságot, és megnevezte országa elsődleges szükségleteit. Az államfő erről a "Szolidaritás az ukrán néppel" elnevezésű konferencián beszélt; szavait a Telegram-csatornája közvetítette.Ukrán miniszter: Ukrajnának is szüksége lesz gázimportra a télen
Az ukrajnai erőművek 30–40 százalékát, a hőerőműveknek pedig legalább a felét érte már orosz találat a háborúban, ami 4000 megawatt teljesítménykiesést jelent és több milliárd dollárnyi kárt, de nem minden eltalált erőműegység működése állt le teljesen – közölte pénteken Herman Haluscsenko ukrán energetikai miniszter a Reuters hírügynökségnek adott interjújában. Haluscsenko szerint Ukrajnának is szüksége lesz gázimportra a télen, de arról nem beszélt, hogy mekkora mennyiségre.Ajánljuk még