Pesti Srácok

Újabb "baráti" ukrán gesztus – Zelenszkij most a hazánk felé irányuló gázszállítás leállításával fenyegetőzik

Újabb "baráti" ukrán gesztus – Zelenszkij most a hazánk felé irányuló gázszállítás leállításával fenyegetőzik

Ukrajna újabb húzással próbálja térdre kényszeríteni Magyarországot. Keleti szomszédunk már a háború kezdete óta azon munkálkodik, hogy hazánkat sakkban tartsa azzal, hogy elzárja a keletről érkező gázvezetéket, nem törődve annak a magyarokra mért beláthatatlan következményeivel. Most is ehhez a régi, olcsó trükkhöz folyamodnak, amikor ismét igyekeznek a magyar kormányt eltántorítani annak békepárti hozzáállásától. Ezt a fenyegetést nem szabad félvállról venni, hiszen már többször bebizonyosodott: az ukrán vezetés messzemenőkig képes elmenni, hogy érvényre juttassa az akaratát, az eszközökben pedig sosem válogatnak.

Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter még nyáron úgy fogalmazott, hogy Ukrajna nem tervez új megállapodást kötni a Gazprommal az európai gázszállítást illetően. A 2019-ben kötött megállapodás 2024-ig van érvényben, amely kimondja, hogy a Gazprom 40 milliárd köbméter gázt szállít ukrán közvetítéssel a kontinensre.

Magyarország tengeri hozzáférés híján a szárazföldi szállításra hagyatkozik, ezért óriási érvágással járna az ukránok által felvázolt berekesztés. Kézenfekvő zsarolási alapként szolgál, hogy hazánkat is belekényszerítsék a brüsszeli háborúpártiak elit klubjába. Ez már nem az első ilyen kísérlet lenne, elvégre Olena Zerkal, az ukrán energetikai miniszter tanácsadója már 2022-ben is "Ukrajna erős ütőkártyájaként" aposztrofálta a Barátság-kőolajvezeték leállítását, amikor hazánk nemet mondott a szankciós tervekre.

A Barátság II. kőolajvezetéknek a Mol Dunai Finomítójába belépő vezetéke a főelzáró csappal. Fotó: MTI/Máthé Zoltán
PestiSracok facebook image

Ez a fenyegetés valóban testet öltött, amikor 2022 augusztusában az ukrán vezetés úgy döntött, nem fogadja el az oroszoktól származó tranzitdíjat, ezért egy időre le is állt a szállítás a déli szakaszon. A krízist végül ötszörös áron a Mol rendezte, ám Damoklész kardja azóta is ott lóg a fejünk fölött, hogy vajon mikor ismétlődhet meg a jószomszédi gesztus.

A kérdés a héten újra aktuális lett, ugyanis Olekszij Csernisov, az ukrán Naftogaz vezérigazgatója egy interjúban megemlítette: kizárólag az európai partnereik miatt tartják fenn az orosz gáz szállítására alkalmas vezetéket. Magyarország Ausztriával együtt jelezte, hogy továbbra is fenn akarják tartani az együttműködést a Gazprommal, ami Ukrajnának nem tetszik, annak ellenére, hogy ez nekik hatalmas bevételi forrás. Persze a zsarolási alapként szolgáló összegek hiányát éppen a nyugati szövetségeseik támogatásaiból igyekeznek majd visszafinanszírozni.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.