vezető
Fábián Melinda a Küzdőtérben: „Külföldön csak harcos, katona férfiakkal edzettem, és nem kíméltek"
Az egyetlen magyar, aki fellépett egy UFC szervezte ketrecharc gálán, és emellett ma már a Karate Combat világbajnoka is. Fábián Melinda rengeteg élményét és tapasztalatát osztotta meg velünk a Küzdőtérben, de hallhatunk a jövőbeni terveiről is. Elképesztő tapasztalatokkal tért haza Svédországból, ahol csak férfiakkal edzett együtt, ezzel együtt szóba kerül, hogyan őrzi meg nőiességet egy ilyen kemény sportban. Kifejezetten szakmaira, vagyis bunyósra sikerült ez a beszélgetés, de talán pont ettől lesz érdekes másoknak is ez szűk fél óra. Jó szórakozást kívánunk hozzá! Az egyik a csecsemőgyilkos anyákért aggódott, a másik az abortuszon röhögött - Most éppen a gyerekeket féltik
Élvezettel habosítja a baloldal és médiája bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének kegyelmi ügyét azt szajkózva, hogy egy pedofil segítőt engedett szabadon a Fidesz. Érdemes azonban megnézni, hogy kik azok a politikusok, akik a leghangosabban rántották elő a zsebükből a morálfegyvert. Van köztük olyan, akit orvosként megnevetett egy magzat ledarálása, akad olyan is, aki a csecsemőgyilkosok büntetését enyhítené és egy pedofilt ölelget, de ne feledkezzünk meg azokról sem, akik soraikba engedtek egy olyan férfit, aki nagyon közelről szeretet volna megismerni egy kisfiút. Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!